Hirdetés

A kézilabdán a hangsúly

Szombaton a kézilabdán lesz a hangsúly Székely­ud­var­he­lyen, kezdődik a pontvadászat a Szé­kely­ud­var­helyi VSK fel­nőtt­csa­pa­ta számára, két idegenbeli mérkőzés után hazai környezetben játszanak a lányok.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
A kézilabdán a hangsúly
Szász Előd hazatérése erősítés a VSK számára Fotó: VSK Udvarhely

Fölöttébb nehéz feladat elébe néz a Székelyudvarhelyi VSK felnőtt kézilabdacsapata, a Sipos Lóránt által irányított gárda kiesőhelyről vág neki a Bölények Ligája tavaszi idényének, így mindenképpen győzelmi kényszerben lép pályára szombaton 18 órától a HC Buzău vendéglátójaként.
Az alakulatnak jól sikerült a felkészülése, a múlt héten edzőmérkőzéseken sikerült legyőznie a szintén élvonalban játszó Bákói CSM és a CSU Suceava csapatát is. A bajnokságban a VSK 3 ponttal a kiesést jelentő 13. helyen tanyázik, a 12. helyezett Temesvár Poli együttesének 13 pontja van, a 11. helyezett CSM Vasluinak pedig 16 pontja.
A csapat kerete egy újabb játékossal erősödött, visszatért Udvarhelyre a volt ifjúsági válogatott, Szász Előd. A vargyasi származású, 22 éves beálló Székelyudvarhelyen nevelkedett, játszott a korosztályos csapatokban, a Szejke SK-ban, volt ifjúsági válogatott, a 2020–21-es szezon után távozott a CSM Bo­to­șani együtteséhez, a mostani idényt a Bölények Ligájában szereplő CSU Suceavánál kezdte.

Pályán a lányok

A Hargita Kézilabda Klub két idegenbeli mérkőzéssel kezdte az idei évet, előbb Galacon, majd egy hétközi fordulón a Bákói CSM otthonában vendégeskedtek, a végjátékot mindkét esetben a vendéglátók bírták jobban, a galaciak 32–25-re, a bákóiak 34–27-re győztek. De legközelebb reális győzelmi eséllyel lépnek pályára Mester Zsolt tanítványai, akik szombaton 12 órától a sereghajtó Bákói Știința csapatát fogadják az udvarhelyi sportcsarnok­ban. Tizenegy forduló után a 10. helyezett moldvai csapat eddig pontot sem szerzett, míg a közvetlenül felettük elhelyezkedő udvarhelyiek két mérkőzést is győzelemmel zártak az odavágók során.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!