szórványos felhőzet
kevés felhő
A jövedelemegyenlőtlenségek banalitásáról
A hírügynökségek napi termését olvastam éppen, amikor szembejött a hír, hogy Románia a negyedik helyen áll az uniós országok rangsorában, ami a legnagyobb jövedelem-egyenlőtlenségeket illeti. Ezt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tette közzé 2017-ben gyűjtött adatokra hivatkozva. A jövedelemegyenlőtlenség mértékét az alapján határozták meg, hogy mekkora a különbség a lakosság legjobban kereső 20 százalékának és a legkevesebb jövedelemhez jutó 20 százalékának a jövedelme között.
Igaz ugyan, hogy e tekintetben Bulgáriában, Litvániában és Spanyolországban is rosszabb a helyzet, de ha működésbe lép az ember igazságérzete, ez sovány vigasznak is kevés. A legkisebb jövedelemkülönbségeket pedig Csehországban, Szlovéniában, Finnországban, Szlovákiában és Belgiumban mérték.
Elgondolkodtató ez az adatsor. Olyan társadalmi rendszerben élünk, amelyben a piacgazdaságé a döntő szó. A kereslet–kínálat határozza meg, hogy mi mennyit ér, kinek mennyi jövedelem jut. A piacon márpedig verseny van. Az a vállalkozás kerül előnybe, amelyik a lehető legolcsóbban tudja előállítani a termékeit – a kies Balkánon az, akinek a „legjobb helyeken” munkálkodnak az ismerősei –, így aztán teljesen érthető, hogy igyekeznek minél olcsóbb munkaerőhöz jutni. A versenyképesség a gazdasági szakértők, politikusok egyik leggyakrabban – szinte vallásos áhítattal – hangoztatott szava.
A piacgazdaság természetes velejárója tehát, hogy jövedelemegyenlőtlenségeket szül. Mit velejárója? A piacgazdaság lényegéhez tartozó tulajdonsága. Sznoboknak és az idegen szavak szerelmeseinek: attribútuma. Szóval lehet kérem távozni, nincs itt semmi látnivaló. Legalábbis látszólag. Azonban a jövedelemegyenlőtlenségek – ha hajlandók vagyunk beismerni, ha nem – társadalmi feszültségekhez vezetnek. Minél nagyobbak a havi bevételek közötti különbségek, annál nagyobbak lesznek a szegényebb és gazdagabb társadalmi rétegek – vagy ha úgy jobban tetszik, nevezzük osztályoknak – közötti nézeteltérések, kimondott vagy kimondatlan konfliktusok. Persze lehet az mondani, hogy a szegények ne irigykedjenek a gazdagok jólétére, hanem inkább dolgozzanak többet, jobban. Lehet, csak nem biztos, hogy megéri.
Egy ilyen kijelentés már önmagában képes konfliktust generálni. A konfliktusok pedig egyre mélyebb árkot ásnak a társadalom szerencsésebb és kevésbé szerencsés tagjai között. Ez pedig oda vezethet, hogy lassan eltűnik a társadalomból az egymásba vetett bizalom. Előfordulhat, hogy lenézett alsóbb társadalmi osztályok érdektelenné válnak a közügyek iránt. Csak akkor mennek el szavazni, ha azzal be tudnak inteni a gazdagoknak. Mondjuk, ha sikerül kiléptetniük egy országot az Európai Unióból. És ilyenkor az sem számít, ha ők sem járnak jól vele. Ismerős valahonnan?
A társadalmi békének ára van. Kérdés, hogy a kiváltságosabb helyzetben lévők, akik többnyire a társadalom egészét érintő döntéseket is meghozzák, idejében észbe kapnak-e? Ugyanis, ha az egyenlőtlenségek nőnek és a legszegényebbeknek reményük se marad a felemelkedésre és érdektelenné válnak a közügyek iránt, akkor könnyen manipulálható, aprópénzért megvásárolható tömeg lesz belőlük. Akkor pedig előfordulhat bizony az is, hogy lesz, aki manipulálja, megvesztegeti őket. Az általános bizonytalanság és korrupció közepette pedig atomjaira hullhat szét a társadalom. No de nem akarom az ördögöt a falra festeni. Biztos vagyok benne, hogy a mi civilizált 21. századunkban ilyesmi már nem fordulhat elő. Ugye önök sem tudnak ilyen országra példát mondani?
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
