borús égbolt
A Jézus Szíve-tisztelet kialakulása (2.)
Magdeburgi Mechtild (+1285 vagy 1294) összegyűjtött írásai lelki élményeinek és látomásainak tükörképét mutatják be. A misztikusnak azt mondja Jézus Krisztus: „a szívemből kiomló vér megöntözte a földet és megnyitotta a mennyország ajtaját.” Mechtild választ kap a kérdésére, hogy miért kellett szenvednie Jézus Krisztusnak. Ezek a látomások a Jézus szívéből áradó szeretetet hirdetik, és így lesznek a Jézus Szíve-tisztelet terjesztői. Jézus Szívével kapcsolatosan egyik leggyakoribb kép Mechtild szóhasználatában a ház. A ház, palota, kastély vagy templom a 12. századtól a vallásos irodalomban az emberi lelket jelentette. Mechtild Jézus Szívét háznak látja/nevezi. Lámpásnak is látja Jézus Szívét.
Hackenborni Mechtildet „Isten csalogányának” nevezték. Látomásaiban a megdicsőült Krisztus jelenik meg, akinek a szíve lelki békét és vigasztalást sugároz. Mechtild lelki élményeit tartalmazó könyv, a Jézus Szíve-tisztelet egyik forrása lett.
Nagy Szt. Gertrúdot (+1301) a „Jézus Szíve-tisztelet első tanúja”, „Jézus Szíve prófétája és költője”, „Jézus Szíve teológusa” jelzőkkel szokták illetni. Két ránk maradt műve a Legatus divinae pietatis és az Exercitia spiritualia. Ezen írások alaptónusa, hogy a Jézus Szíve devóció lényege a szeretet, a bizalom és a szent barátság Jézussal. A Jézus Szíve-tiszteletben nagy hatással volt rá nővére Mechtild, ezért a Jézus Szíve-tisztelet elterjedésében neki tulajdonított szerepek és jelzők nem mindig tárgyilagosak.
A domonkos szerzetesek prédikációiban és lelki vezetői tevékenységében fontos helyet kapott a Jézus Szíve-tisztelet. Nagy Szt. Albert összekapcsolja a Jézus vére és Jézus Szíve-tiszteletet. Susso Henrik már így imádkozik: „Uram, a te szeretettől lángoló Szíved gyújtsa lángra az én szívemet.” A nagy domonkos szentek és prédikátorok hatására a domonkos női kolostorban is virágzásnak indul a Jézus Szíve-tisztelet.
Olaszországban Sziénai Szt. Katalin a Jézus Szíve-tisztelet nagy szentje. Katalin megkapta Krisztus sebeit, megélte a misztikus menyegző élményét, mintegy szívet cserélt Jézussal.
A Jézus Szíve-tisztelet fejlődésének harmadik nagy korszaka 1350–1700 közé tehető. Ebben a korszakban különösen a karthauzi szerzetesek tevékenységét kell kiemelni, akik a Jézus Szíve-kultuszban találták meg az ideált elmélkedő és engesztelő lelkiségük számára.
Ennek a korszaknak egy másik meghatározó lelki-szellemi áramlata a devotio moderna, és Jan van Ruusbroec (+1381) brüsszeli lelkipásztor, majd ágostonos kanonok hatása. A Jézus Szívéből kegyelem egyesíti a keresztény embert a Szentháromsággal.
A jezsuita rend pasztorációs tevékenységében fontos helyet foglalt el a Jézus Szíve-tisztelet szorgalmazása. Ebben a rendben fontos szerepet játszott Kaniziusz Szt. Péter, aki Kölnben a karthauziak hatására Jézus Szíve-tisztelet apostola lett.
A 14. században az imádságokat követték a Jézus Szíve-költemények, -énekek és -misztériumjátékok. Az első liturgikus ünnepet, a „szent lándzsa ünnepét”, VI. Ince pápa engedélyezte 1353-ban. A középkori Jézus Szíve-tiszteletet sokan befelé forduló, hangulati, individualizmussal jellemzik, amelynek alapgondolata az „Isten és én” lelkiség.
A Jézus Szíve-tisztelet kibontakozása és elfogadása az újkorban történik meg. Pierre de Bérulle bíboros és Eudes Szt. János tevékenysége nagy hatással volt ezen ájtatossági gyakorlat elterjedéséhez. A szent lándzsa és az öt szent seb ünnepek liturgikus szövegeinek alapján, Eudes Szt. János 1669-ben megírta Jézus Szent Szíve officiumát és miseszövegeit. Eudes Szt. Jánost a Jézus Szíve-tisztelet szerzőjének, tanítójának és apostolának nevezik.
Folytatjuk
T. Farkas Zsombor segédlelkész
