A jéghegy csúcsa
A napokban felkavaró felvételek láttak napvilágot a közösségi médiában, amelyek alapján a Manchester United fiatal játékosát, Mason Greenwoodot bántalmazás és szexuális erőszak gyanújával letartóztatta a rendőrség. A mindössze húszéves csatárt barátnője vádolta meg, aki véresen, összeverve volt látható a szóban forgó fényképeken, sőt egy olyan hangfelvételt is megosztott, amely szexuális visszaélésre utalt.
Az esetre gyorsan reagáltak nemcsak a rendvédelmi szervek, de Greenwood klubcsapata is, amely az ügy tisztázásáig felfüggesztette a játékost, aki határozatlan ideig nem is edzhet az együttessel. Számomra azért is volt felkavaró ez a hír, mert a megvádolt játékost szimpatikusnak tartottam, az esti meccsnézések közepette gyakran tőle vártam a mindent eldöntő gólszerzést. Fiatal, tehetséges, még sokra viheti – gondoltam.
Persze a szurkolóknak igazából fogalmuk sincs arról, hogy az általuk preferált sportoló milyen ember, hogyan viselkedik otthon, a négy fal között. Egyébként nemcsak a focistákra érvényes ez a kijelentés, hanem mindenkire, akiket csak a képernyőn keresztül „ismerünk”, akiket valamilyen oknál fogva rokonszenvesnek tartunk, pedig soha az életben nem találkoztuk velük személyesen.
Ezért is veszélyes az úgynevezett példaképek bálványozása, hiszen amikor egy ilyen vagy ehhez hasonló történet lát napvilágot, az bizony nemcsak a bántalmazás elszenvedőjére és annak családjára, de egy népes társaságra is hatással van, amely zömében fiatalokból áll, éppen alakuló személyiséggel.
És sajnos, ahogy a negatív reklám is reklám, úgy a negatív példa is példa. Ezért tartom fontosnak a társadalom felelősségét, amelynek feladata a bántalmazott védelmezése, nem a támadása. Az áldozat hibáztatásával ugyanis csak annyit érhetünk el, hogy mindazok, akik hasonló bűncselekményeket szenvednek el, nem mernek beszélni a velük történtekről. Az érintettek úgy gondolhatják, hogy úgysem hisz nekik senki, mivel a párjuk neves ügyvéd, elismert tanár, közkedvelt énekes vagy tehetséges és fiatal focista.
De a valóság az, hogy egyetlen agresszornak sincs az arcára írva az, hogy a feszültséget nőveréssel vezeti le. Ha így lenne, senkit nem hálóznának be az ilyen emberek. Greenwood esete csak a jéghegy csúcsa, sajnos a legtöbb bántalmazás híre nem jut ki a négy fal közül, s ha mégis, a szomszédok hüledezve ismételgetik, hogy ők bizony semmit se láttak. S csak annyi a biztos, hogy annak a kedves embernek, aki mindig távolról odaköszönt reggelente, olyan szép családja volt…
Fazakas Bea

