Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A Homoródmente unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. A középkori templomának védőszentjéről elnevezett falu a Nagy-Homoród völgyében, annak jobb partján fekszik, már a bronzkorban lakott volt. Mégis írásos említése késői, a dokumentumok szerint 1567-re tehető, amikor Zenth Péter néven 9 kapuval jegyezték. Az 1576-os regesztrumban már Szent Péterként szerepel 15 portával. A falu büszkesége a központjába épített unitárius templom. „Az a templom pedig mely ma is áll tornyával egyetemben, főbejáratának kapuzata azt bizonyítja, amint azt Orbán Balázs is igen helyesen megállapítja, hogy a 15. században épült, eredetileg csúcsíves gót stílusban, magas bolthajtásos tetőzettel” – írja az egyházközség történetében egykori lelkésze. Ezt a tetőzetet egy tűzvész következtében lebontották, helyette „lapos, sima mennyezettel látták el”. Az 1758-ban megkezdett átalakítás során a mennyezetet „a templom szélesebb felében 56 négyszög alakú deszka táblázattal” rakták be, melyeken virágornamentikás és néhány alakos ábrázolás, pl. sárkány, kétfejű sas, találhatók, egyiken felirat is volt, azonban annyira lekopott, hogy olvashatatlan. Nagyobb javítás 1800-ban volt Tanka József papsága idején, amikor padok és szószékkorona készült a templomba, ahol addig szinte csak szuszékok voltak, ugyanis az eklézsia a templomban tárolta a gabonáját. Az 1788-as püspöki vizitációs jegyzőkönyv a még orgona nélküli templomot írta le, ebben megemlíti az akkor használt éneklő pulpitust is: „A Prédikálló Szék kőből való, előtte az Éneklő Pulpitus virágos festékes.” 1827-ben ennek a pulpitusnak a kicseréléséről olvashatunk: „a régi Éneklő Pulpitus helyett ujj készíttetett veres párkányos, kék festékkel”. Az ifjúsági karzat mellé, amely a 16. századból való, Kelemen Lajos által megtalált festett deszkadarabokkal volt felpadolva, az egyházközség egy második karzatot készít 1835-ben a vásárlandó orgona számára. A karzathoz 25 szál deszkát és 6 szál 4 öles cserefát használtak, a mester 18 koronát kapott munkájáért. A tervbe vett orgona csak 1859-ben került a karzatra. „Az ingók szaporodtak egy Orgonával, mely egyszerű-négy változatos régi alaku-vétetett ez évben 89 fr. 25 kr. o. é. még pedig a falusi község adományozásából, miért községi Elöljáróságnak köszönetet és buzgóságáért méltó dicséretet mond a vizsgáló szék.” A következő évben a templom falához rögzítik az orgonát. Érdekes bejegyzést találunk 1867-ben: „A templomi szószéken levő takaró egyik vasárnap reggel szétszaggatva találtatott, mely eseményről mindeddig bizonyos tudomásra jönni nem lehetett. Még az is felemlíttetett, hogy a templomba tyukok jártak volna be, mik a koronába és orgonába szemetel s még romlást is okozott. Vizsgálószékünk a Gondnoknak és Presbiteriumnak felelős kötelességévé teszi, az ablakon levő romlásokat kijavítani.” Orgonatisztításról először 1870-ben olvashatunk, majd 6 évre rá a tisztítás mellett az orgonafúvót is megjavítják. Betartva az 5-6 évenként való tisztítást, 1881-ben kerül sor a következőre 2 forint 46 krajcárért. Felállítása után pontosan 40 évvel később, 1889-ben megjavították az orgonát 15 forintért. Úgy látszik, hogy a vásárlásakor már használt állapotban levő orgona egyre gyengébb lett, mert a századfordulón az egyházközség új orgona beszerzéséről döntött. Nem volt pénz új orgonára, így orgonacserés vásárlásra kényszerültek. Az 1903-as jegyzőkönyvek hiányoznak, de az egyházközség iktatókönyve segítségével pontosan követhetjük az eseményeket. 1903. október 28-án, a helyi lelkész levélben értesítette az esperességet a szándékozott orgonacserés vásárról, amire október 31-én, az esperes válaszol: „A régi rossz orgona vásárral való cserét mely a sz. péteri egyh. község által tétetett örvendetesen tudomásul veszi és hogy az Egyh. Felsőbbséghez felterjessze az egyezséget, felkéri.” Október 31. és november 9. között írták meg a szerződést a brassói Csioflek Testvérek orgonakészítő céggel, melynek jegyzőkönyvét elküldték az esperesnek. 1903. november 12-én megjegyzik: „cserevásári szerződés h. sztp. Egyh. Község régi orgonájáért Brassai orgona művész Csioflek testvérek adnak egy szép és jó hangzású csaknem új orgonát, megtoldva 300 koronával.” Még megjegyzik: „A megcserélt orgona kiszállítása Brassóból még e hó. végén a templomban el fog helyeztetni pompásan.” December 17-én megérkezik a felső hatóságoktól a jóváhagyás, a következő utasítással: „figyelmezteti az Eklésiát a szükséges ellenőrzésre az átvételnél.” A lelkész megjegyzi az iktatókönyvben: „Az orgona már ide van szállítva, de hogy mikor állítsuk fel, bizonytalan.” Az 1904 februári jegyzőkönyvben megemlékeznek az orgonavételről: „Az ingok szaporodtak egy ujított orgonával a melynek vásárlásánál a régitt vették 140 korona értékbe és mihez még 300 koronát ígértek potlásul részletekbe fizetendő […] végezetül vizsg. szék helybenhagyólag veszi tudomásul, hogy az egyh. község régi rossz orgonáját egy jobbal cserélte ki, és hogy harangjait új felszereléssel látta el, a mit szegényes helyzetők daczára a kényszerűség parancsolt megtenni, habár hitelezéssel és utólagos törlesztésekkel.” A vizitációs jegyzőkönyv hangsúlyozza a község összefogását e nemes célért: „Az ujj orgona vásárlásához a helybeli tűzoltó társaság 100 koronát, a juhtartó cimboraság szintén 100 koronával ajándékoztak.” A brassói orgonakészítő inasával 7 napig dolgozott, az orgona szállításért 20 koronát fizettek. Megvolt a felülvizsgálat is: 5 koronába került. Az orgona korára nézve érdekes tényként említem, hogy folyó év nyarán végzett orgonafelmérésünk alkalmával, az egyik orgonasíp tömítéseként egy 1873-as újságdarabot találtunk, tehát az orgona legalább ebben az évben kész volt, illetve megtaláltuk a regiszterhúzók régi helyét az orgonaszekrény hátulján, ami egy hátuljátszós orgonára utal, amelyet valószínű Csioflek Miklós alakított elöljátszóssá. Ugyancsak a brassói orgonakészítő javítja 1914-ben. A mester a faluban tartózkodott és a keblitanács felkérésére elvállalta az elromlott orgona javítását 24 koronáért, „s egyszersmind ígéretet tesz, hogy becsületes munkát fog végezni”. Az orgona elkerülte az 1818-as orgonasíp rekvirálást, nem jelenik meg az Angster cég listáján. A 20-as évek elején az orgona elromlott, 1927-ben a helyi énekvezér próbálta megjavítani, de a szétszedés után nem sikerült összerakni. A lelkész levélben kéri fel a gyergyószentmiklósi Bálint Ákos orgona mestert, hogy jöjjön ki, és nézze meg az orgonát. Nem tudjuk, hogy az orgonamester javított-e vagy sem, de az orgona elrontását az énekvezérnek tulajdonítják, a dolog komolyságát mutatja, hogy kérik az énekvezér eltávolítását, sőt: „Andrási Sámuel énekvezér […] az orgonától zárassék el az által, hogy kurátor az orgona játszóasztalát lássa el megfelelő zárral püspöki felmentésíg.” Azt gondolhatnánk ez volt az orgona vége, de 1932-ben egy 100 lejes adományról olvastam orgonaalapra, majd 1932-ben Pap Ferenc lelkész beiktatási istentiszteletén Pálffy Ákos nyug. énekvezér tanító, az istentiszteleti énekeket „orgonakísérettel vezette”. A második világháború utáni szárazság nagy károkat okozott az egyház javaiban: „A múlt évi nagy szárazság sok kárt okozott épületekben, így a templomunk fala is megrepedt szükséges volt annak kijavítása […] Ugyszintén az orgona is a nagy szárazság miatt használhatattlanná vált, amit szintén meg kellett javítani, amit Magyari Árpád végzett négymillió lej értékben.” (1947) Az ötvenes évekre az orgona annyira elromlott, hogy az egyházközség elöljárósága harmónium vásárlásra határozza el magát. Először Kökösben kerestek hangszert, de az nem volt eladó, majd Homoródalmáson találtak egyet, de az nem volt megfelelő, sőt drágán is adták. Éppen ezért a „keblitanács elhatározza, hogy az orgonát feltétlen meg kell csináltatni vagy csinálni, a fuvóhoz kell venni egy drb. írhát, és érdeklődni kell, aki szakértelemmel meg tudná csinálni, hanem pedig házilag meg kell a fuvót legalább csinálni.” A 1952 nyarának beköszöntével már konkrét javaslatot is kapnak: „az orgona javítással is foglalkozó if. Szász Dénes váraljai lelkész eljött és az orgonát megvizsgálta és alkalmasnak látja a megjavításra. Munkadíjba 600 Leit kér, amiért rendbe hozza a fúvót, amihez anyagot az egyh. község szerez, Rendbe szedi az orgonafejet s behangolja a sípokat. Ezen munkálat több napot vesz ígénybe, amely időre élelmet kér.” A fúvó a nedvesség miatt elromlott 1957-ben még megprobálják megjavítani, de sikertelenül. Mivel az orgonajavításra nincs semmilyen kilátás, hisz a harmónium vásárlását is közadakozással képzelik el, ezért október 3-án elhatározzák a harmónium megvásárlását 4000 lejért. Innen kezdve az orgona helyzete egyre csak romlott, egészen a mai siralmas állapotáig. A pénz nehezen gyűlt még a pót hangszerre is 1959-ben jegyezték: „590 lej még rendezetlen a harmonium árából.” Még egy próbálkozásról olvashattam 1976-ban amikor: „Lelkész elnök jelenti, hogy a Sard-i ref. Egyház orgonájáért 13.000 lejt kér és az egyházközségnek nincs olyan anyagi alapja, hogy meg tudná venni.” Nem tudtam megfejteni, hogy ez a hazai Sárd helységek közül melyik lenne. Hirtelen külföldi kapcsolatra gondoltam, de a tény, hogy lejben kérték az orgona árát, arra engedett következtetni, hogy hazai egyházközség. 1986-ban pedig a harmónium javításra kényszerült. A várfalvi születésű, Brassóban lakó Palló János vállalta elsődlegesen ennek javítását, majd a brassói Micu Ene magánvállalkozó javította meg, „10.000 lejért tiszta újba tenné, vagy a régi rossz orgona sípjait adnánk oda munkadíjba.” Végül a sípok maradtak. Az orgona nagyon rossz állapotban van, mégis érdemes lenne megmenteni az enyészettől, hisz egy századon át végigkísérte az egyházközség életét. Ismerve Székely Kinga-Réka tiszteletes asszony hozzáállását, talán sikerül.