A gyermek most kezdi az iskolát. Valahányszor iskolásdit játszott, ragyogott az örömtől, most a betegséget is különbnek tartja, mint az iskolát. Betegségében a gyermeket otthon tartják, nem engedik iskolába. Eddig feltétlenül megbízott szüleiben, csak a jóságukat érezte, most idegenség szegődött közéje és szülei közé. Íme, az iskola első nagy hatása. Szüleit eddig gondviselésnek tartotta, most felsőbbrendűséget lát bennük. Apa és anya hatóság lett, a gyermek pedig ügyfelük. A gyermek lelkülete változását megérzi az apja, s elgondolkozik, hogy valamikor az ő lelkületére is ugyanígy hatott az iskola. Aztán megértetik vele: társadalmi kötelessége az, hogy tanuljon. Az iskola érteti meg vele, s a szülei is megerősítik, hogy úgy van. A gyermek pedig irtózik a kötelességtől. Négyesztendős korában egy-egy betű megismerésétől boldog volt, most irtózik a betűtől. Az olvasásától is, a leírásától is. Az apa ezen elgondolkodik. Nem nyugszik bele, hogy a fiú az iskolát azért nem szereti, mert már nem hancúrozhat, s most a társai csakis a tanulótársai, nem csak a cimborái. Sajnos az egyre gyakrabban váltakozó tanügyminiszterek által hozott „rendeletek” nem gondolkodnak azon, hogy az iskolák problémáját pszichológiai alapon is elemezzék. Nem gondolkodnak azon, hogy a gyermekek miért irtóznak az iskolától. Ugyanazok a gyerekek, akiknek addig, amíg az iskolába nem kerültek, boldogságuk volt a megismerés. Ha a felsőbb szervek ezen elgondolkodnának, felismernék, hogy az oktatási rendszer nagyot téved, amikor a megismerést kötelességre alapozzák, meg rengeteg túlórára, amikor olyan tárgyakat (is) tanítanak, amelynek semmilyen gyakorlati hasznát nem veszi a gyermek, csak túlterhelik. A kötelesség érzése nagyon összetett lelkületi folyamat, azt még nem fogja fel a gyermek esze. Egyszerűbb lelkületi folyamat az élvezet. A megismerés élvezete. A gyermek azt az élvezetet mohón hajszolja. A megismerésben való gyönyörködés a gyermeki lelkület első munkálkodó energiája. A gyermek iskoláskora előtt mindig azt hajtogatta: miért van ez? Miért van az? Minden gyermek mindent meg akar ismerni, amit lát. S mindennek az okozati összefüggését is keresi. A gyermek szomjazik a tudásra, gyönyörködik az új fogalmakban. És egyszerre csak az iskolába kerül, és irtózik a tanulástól. Miért? Mert az iskolai program nem veszi észre, hogy a megismerés gyönyörűség, és megteszi „kötelességnek”, így aztán a gyermek, aki mindent meg akart tudni, egyszerre csak irtózik a legélvezetesebb megismeréstől, a betű, valamint az írás megismerésétől. A gyermek szorgalmasan tanulna, ha a tanulás a megismerés boldogságos mulatságának folytatása volna, mint iskoláskorú előtt a családban volt, amikor élvezetből már megtanult pár betűt leírni és kiolvasni, mert nem „kötelességből” tette azt, mint az iskolában rá van kényszerítve a nem megfelelő „programok” szerint. Gálfalvi Gábor életműdíjas ny. ig. tanító