A vidéki könyvtáros eldönti, hogy mit kezd az idejével. Megteheti, hogy a könyvtárban csendben várja az olvasókat, de ennél többre is vállalkozhat: rendezvényeket szervezhet, gyermekfoglalkozásokat ren­dez­het, így megmozgathatja a falu apraja-nagyját. Közösségszervező szerepe van, ugyanakkor nevel is. Vitályos Katit, Csíkpálfalva község könyvtárosát nemcsak arról kérdeztük, hogyan működik a könyvtár, hanem arról is, hogy milyen szerepet tölt be a falu életében egy olyan könyvtáros, aki többet tesz hozzá a munkájához, mint amit elvárnak tőle. ‒ Milyen könyvek vannak a pálfalvi könyvtárban, és mekkora az állomány? ‒ Nyolcezer kiadványunk van, az olvasóteremben azonban nem fér el minden, ezért ott csak a töredéke látható a teljes állománynak. Mielőtt könyvtáros lettem, öt évig nem működött a könyvtár, mert akkor újították fel az épületet. Újra kellett rendszereznem a könyveket, és akkor úgy láttam, hogy az állomány eléggé elavult. Megvan minden olyan fontos klasszikus, amely kell egy könyvtárba, és még annál is több, de az a tapasztalatom, hogy ezeket nem keresik az olvasók, inkább az újdonságok érdeklik őket. A gyerekek leginkább a háziolvasmányokat kölcsönözik ki, a magyar és román nyelvűeket. ‒ Hogyan sikerül beszerezni új kiadványokat? ‒ Az önkormányzat biztosít anyagi forrást, hogy új könyveket tudjunk beszerezni, én pedig figyelembe veszem, hogy milyen könyveket keresnek az olvasók, és év végén megvásároljuk őket. Mindig elkérem a helyi iskolák tanítóitól, tanáraitól a háziolvasmányok listáját, azokat is beszerzem. Azt vettem észre, hogy mostanában a háziolvasmányok egyik fele klasszikus művekből áll, a másik pedig újdonságokból, így mindig kell új könyveket vennünk. Az utóbbi időben frissítettük a felnőtt- és gyermekirodalmat, szórakoztató és szépirodalmat is szoktunk vásárolni. Mindezt helyi költségvetésből és egyéni adományokból tudtuk megtenni. ‒ Milyenek az olvasók a községben? Kik járnak ide leginkább? ‒ Van egy csoport, amely rendszeresen jön. Nem nagy csoport, de rájuk mindig lehet számítani. Ezenkívül vannak még látogatók, akik néha jönnek. A gyerekek többsége a háziolvasmányokat kölcsönözi innen, de keresés közben rábukkan még egy-két érdekesebb könyvre, sokan így szoknak ide. Leginkább az általános iskolások járnak, a nagyobbak már a városban megtalálják, amire szükségük van. Mintegy hatvan aktív olvasónk van, ami nem sok, de jó, hogy legalább vannak ennyien. ‒ Hogyan osztotta be a nyitvatartási időt? ‒ A nyitvatartást úgy osztottam be, hogy délelőtt és délután is nyitva legyen a könyvtár. Hétfőn, szerdán és pénteken reggeltől délutánig vagyok itt, és kedden, csütörtökön délre jövök, és estig itt vagyok. Ez azért jó így, mert a gyerekek és a felnőttek, idősebbek is be tudnak jönni. Az orvosi rendelő és a gyógyszertár is ekkor van nyitva, így az emberek, ha eljönnek otthonról, egyszerre több mindent el tudnak intézni. ‒ Pálfalvi lévén, biztosan látta, hogyan változott idővel a könyvtár a faluban. Mit vett észre? ‒ Most közösségi térként is működik a könyvtár. Nálunk van egy hagyomány, ami abból áll, hogy Szent Pál napjára a felnőtt fiatalok betanulnak egy színdarabot, és ezt mindig a könyvtáros segítségével teszik. Én is igyekszem folytatni ezt a hagyományt, sőt bővíteni a tevékenységek sorát. Gyermekfoglalkozásokat tartunk itt, és van, aki tanulni jön ide, például fiatal anyukák, akik továbbtanulnak, és csendre, nyugalomra van szükségük. Olyan is akad, aki csak beszélgetni jön ide, és olyan is, akinek fénymásolni kell, szkennelni vagy segíteni kitölteni egy formanyomtatványt. A község kultúrházaiért is felelek, ezért sok ember megfordul itt. ‒ Könyvtárosként szervez, csatlakozik közösségi eseményekhez? ‒ Én leginkább az alulról jövő kezdeményezésekre figyelek, olyan rendezvényeket szervezünk, amelyekre van igény. Például a nőnapot azért rendeztük meg itt, mert többen is mondták, hogy milyen jó lenne összegyűlni. Vannak rendezvények, amelyeket én szervezek, de olyanok is, amelyekhez csatlakozom. A községben szoktunk szemétgyűjtést szervezni, tojásfestést, karácsonyfa-díszítést, adventi gyertyagyújtást, de a szüreti bál szervezésében is szoktam segíteni. Ezek nem feladatok, hanem hagyományok, és a benti foglalkozásoknak rendszerint a könyvtár ad otthont. Elindítottam a nyári ovit, ami gyermekeknek szól, a nyári vakáció idején. Heti két-három alkalommal jöttek a gyermekek, és mindig valamilyen tematikus foglalkozást tartottunk. Ezt azért kezdtük el, mert nagyon sok gyermeket a városba visznek óvodába, iskolába. A város közelsége áldás és átok a mi esetünkben, mert bár sokan költöznek ide ‒ és ez jó dolog ‒, nem ismerik egymást az emberek. A nyári ovi olyan fórum, ahol a gyermekek össze tudnak barátkozni, együtt tudnak játszani. Idén is lesz nyári ovi, már nagyon várják a gyermekek és a szülők is. Mindig kitalálok valamilyen foglalkozást nekik, hogy tartalmasan teljen a nap. Van, amikor kézműveskedünk, van, amikor filmet nézünk, kirándulunk, közben pedig sokat tanulunk. Az olvasás és a könyvekkel való barátkozás mindig része ezeknek a tevékenységeknek, nyár végén pedig bemutatjuk a szülőknek, hogy mit csináltunk a nyári ovi alatt. ‒ Ezek szerint könyvtárosként részben nevelő szerepe is van, és közösségszervező is. Közel áll önhöz a pedagógia? ‒ Pedagógiát tanultam, de nem vagyok gyakorló tanító, mert nem tudok formális keretek között tanítani. Nem az iskolát nem szeretem, hanem azt, hogy előre megírt tantervet kell követni. Mindig is a gyakorlatias dolgokat szerettem továbbadni, és az iskolában ennek nem volt sok helye. Egy évet tanítottam a somlyói gyermekotthonban, és azért pont ott, mert ezeket a gyerekeket több mindenre kellett tanítani a kötelező tananyagon kívül. Több fantáziát láttam ebben, mert őket tényleg az életre kellett tanítani és nevelni. Bárhol, ahol dolgoztam, úgy éreztem, hogy hasznosnak kell lennie a munkámnak. Mindennap igyekeztem valami többet hozzáadni a munkámhoz, mint ami a munkaköri leírásban állt. ‒ Együttműködik a Kájoni János Megyei Könyvtárral, csatlakozik általuk szervezett programokhoz? ‒ Csatlakoztam a megyei könyvtár projektjéhez, a régi dokumentumok digitalizálásához. Egyébként sokat segítenek, szakmailag irányítanak. Nekem nem volt semmilyen tapasztalatom a könyvtári munkát illetően, de úgy vélem, hogy jó a problémamegoldó készségem, és nyitott vagyok az újdonságokra, de tudom, hogy ha segítségre van szükségem, akkor számíthatok a megyei könyvtár munkatársaira. ‒ Milyen tervei vannak a jövőre nézve? ‒ Van egy kezdeményezés, ami nekem a szívügyem, és nemcsak a könyvtárat érinti, hanem a községet is. Az önkormányzat munkatársaival eldöntöttük, hogy a falunapok a helyi dolgokról szóljanak, így legutóbb ‒ többek között ‒ a csomortáni régészeti lelőhelyről, a Várdombról tartott előadást egy muzeológus, a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeum egyik munkatársa, aki ezen a lelőhelyen dolgozik. Elmondta, hogy milyen leletekre találtak, milyen kultúrákat fedeztek fel. A muzeológus is örült, hogy az itteniek érdeklődnek, és a helyieknek is nagyon tetszett az előadás, mert addig nem sokat tudtak Várdombról. Az ismeretterjesztő, fényképes táblákat nekünk hagyták, valamint azt mondták a sepsiszentgyörgyi múzeum munkatársai, hogy az itteni leletanyagból összeállított tárlat méltó helye itt lenne, a mi községünkben. Most ennek a tárlatnak keresünk helyet, és majd szeretnénk tanösvényt is kialakítani, ami a Várdombtól vezetne a kiállítás helyszínéig. Én csak könyvtáros vagyok, és ezen tervek megvalósítása nem egyszemélyes feladat, de bízom benne, hogy összefogással meg tudjuk valósítani. Ezenkívül pedig szeretnénk, ha lenne egy tájház a községben, mert jelenleg nincs olyan hely, ahol tárolni tudnánk a népi örökséget, amely a helyieknél található, de a mai életvitel nem kívánja meg ezen tárgyak használatát. Nekünk pedig leginkább egy udvarra lenne szükségünk nyáron, ahol kinti programokat lehet szervezni. Szóval sok tennivalónk van még.

Péter Ágnes