erős felhőzet
kevés felhő
A francia elnök „vesszőparipája”
Emmanuel Macron francia elnöknek a múlt héten Klaus Johannis román államelnökkel Bukarestben lezajlott tárgyalásai során terítékre került a kiküldött munkavállalók jogállásának igen kényes kérdésköre is. Franciaország, Macron elnök ebben a vonatkozásban nem ért egyet egyes keleti uniós tagállamokkal, szigorítani kíván a jelenlegi szabályzókon, s ezt hangoztatta a bukaresti (de nem csak) látogatása során is. Amúgy a múlt heti ausztriai, romániai és bulgáriai látogatását követően a szóban forgó állásfoglalása okán vele szemben bírálatok fogalmazódtak meg a lengyel kormányzat részéről, de párizsi politikai ellenfelei részéről is. De miről is van szó?
[caption id="attachment_55892" align="aligncenter" width="546"]
Külföldön dolgozó romániai építőmunkások. Változó szabályok Illusztráció[/caption]
Az utóbbi időben Franciaország és a keleti tagállamok viszonyát egy nagyon alapvető ellentét és vita is úgymond megmérgezi, ez pedig a kiküldött munkavállalók (posted workers, angajați detașați) jogairól szóló uniós irányelv ügye. Erről az Európai Parlament és Tanács 1996/71-es „a munkavállalóknak szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről” szóló irányelve rendelkezik. (2014-ben egyébként elfogadtak egy újabb irányelvet, a 2014/67-est, amely ezen szabályok érvényesítésére dolgozott ki eszközöket.) A jogszabály világosan meghatározza, hogy ki számít kiküldött munkavállalónak: „aki munkáját korlátozott ideig egy, a szokásos munkavégzése szerinti tagállamon kívüli tagállam területén végzi”. Az irányelv azt is előírja, hogy a kiküldött munkavállalóra milyen szabályokat kell alkalmazni a fogadó államban. A szöveg a „bérszint” tekintetében nyomatékolja: a „minimális bérszint fogalmát annak a tagállamnak a nemzeti jogszabályai, illetve gyakorlata határozzák meg, amelynek a területén a munkavállaló kiküldetésben tartózkodik”. Tehát a kiküldött munkavállalónak az adott fogadó ország minimálbérét kötelező kézhez kapnia. Ugyanakkor a küldő vállalkozás azzal az előnnyel (is) rendelkezhet, hogy a kiküldött munkavállalónak – ha hat hónapot nem haladja meg a kiküldetése – fő szabály szerint nem kell személyi jövedelemadót fizetnie a fogadó államban, illetve része maradhat a küldő állam tb-rendszerének. Ez összességében az adók és járulékok ügyében jelenthet versenyelőnyt a küldő vállalkozás számára.
Az EB módosítást javasol(t)
Az Európai Bizottság 2016-ban a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv teljes módosítását javasolta. A testület kiemelte, hogy az „ugyanazon a helyen végzett ugyanazon munkát ugyanúgy kell javadalmazni”. (A keleti tagállamok, így Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovákia, valamint Románia szerint ez a piaci működés megcsúfolása, hiszen éppen a relatíve alacsonyabb bérszint adja a versenyelőnyüket.) A módosítást a bizottsági szöveg tanúsága szerint Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia és Svédország kérte. (Olaszország, Nagy-Britannia és más tagállamok ugyanakkor támogatták.) Ezzel tehát nagyjából ki is alakult a két ellenérdekelt tömb. A Bizottság szerint nincs szó a munkaerőköltségek harmonizálásáról. Az EB szándéka szerint a cél, hogy „a kiküldött munkavállalók kirendelésének idejére a fogadó tagállamban lévő megélhetési költségekhez és normákhoz” igazítsák „a munkafeltételeket“. (A közúti fuvarozás területét külön is említi a bizottsági indoklás. Az elmúlt évek vitáiból is tudjuk, hogy – különösen Németország esetében – ez egy rendkívül fájó, vitás pont a keletiekkel.) A módosítás 24 hónapban maximalizálná a kiküldetés időtartamát. A változtatás ebben a formában a keleti, olcsóbb munkaerővel bíró tagállamoknak és vállalkozásoknak nem érdeke. Éppen ezért egyes tagállamok tiltakoznak a változtatás ellen.
Francia bekeményítés
A francia kormányzat és a politika már jó ideje, hogy az egyik legkeményebb támadója a kiküldött munkavállalókról szóló irányelvnek. A kiküldött munkavállalók érkezése Franciaország szempontjából „szociális dömpingnek”, jogtalan versenyerő kiaknázásnak tekintett. Ilyenképpen nem véletlen, hogy erről a kényes kérdéskörről próbált „egyezkedni” Macron elnök múlt heti ausztriai látogatása során Salzburgban Sobotka cseh államelnökkel és Fico szlovák kormányfővel Kern osztrák kancellár jelenlétében. Úgy tudni – legalábbis a híradások arról számoltak be –, hogy az álláspontok közeledtek és a felek megegyeztek a tárgyalások folytatásáról. Ugyanakkor csehországi sajtóértesülések szerint Sobotka és Fico a salzburgi találkozón saját országaik érdekeit tervezték előtérbe helyezni, ilyenképpen megtörve a visegrádi egységet. (A V4-nek, mint ismeretes, négy ország a tagja: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország.) Bukarestben Macron ugyancsak szorgalmazta a francia szempontok elfogadását, s a közös sajtóértekezleten azt nyilatkozta, hogy „sikerült megoldást találni a külföldre delegált munkavállalók ügyére”. Ugyanakkor azonban azt is hangoztatta, hogy a jelenlegi szabályozás ellentétes az uniós alapelvekkel. Johannis államelnök ebben a Románia számára is kínos ügyben „a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon” elvet próbálta hangoztatni, azt állítva, hogy a maga nemében mindkét félnek megvan a maga igaza, s a jövőben úgy kell rendezni az ügyeket, hogy egy kompromisszum jellegű közös érdek érvényesülhessen. Ezek szerint érdemben nem sikerült dűlőre vinni a dolgokat, de hát ez tulajdonképpen nem is lehetséges két tagállam megegyezése révén. Amúgy országunkban nemrégiben született egy ebbe a témakörbe tartozó törvény. A márciusban megjelent a transznacionális szolgáltatások keretében kiküldött alkalmazottakra vonatkozó 2017/16-os törvényről van szó, s amely révén beültetődnek a hazai jogalkotásba az Európai Parlament és a Tanács már említett 1996/71-es irányelvének, valamint a 2014/67-es irányelvének az előírásai. Május 31-én pedig a Hivatalos Közlönyben megjelent ama 2017/337-es kormányhatározat, amely révén jóváhagyták e törvény alkalmazásának módszertani normáit. (Értelemszerűen a nemrégiben megjelent törvény nem számolhatott az EB által a múlt esztendőben útjára indított irányelv-módosításokkal.)
Helyzetkép
Lengyelország erőteljes ellenzése nem véletlen. Nem, mert a lengyelországi cégek évente mintegy 500 ezer munkavállalót „küldenek ki” határon túlra, lengyelországi cégek külföldi munkavállalásai teljesítése céljából. Uniós viszonylatban egyébként Lengyelországnak a legnépesebb a „kiküldött munkavállalói” tábora. Legfrissebb adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de úgy tudni, hogy Franciaországban mintegy 300 ezer kiküldött munkavállaló tevékenykedik. Ezek közül legtöbb Lengyelországból (mintegy 46–47 ezer), Portugáliából (mintegy 44–45 ezer), Spanyolországból (mintegy 35–36 ezer) és Romániából (több mint 30 ezer) érkezett. Továbbá van egy igen érdekes, de egyben szerfelett visszás jelenség is: franciaországi cégeknél tevékenykednek „kiküldött munkavállalói” minőségben olyan francia állampolgárok is, akiket kelet-európai cégek alkalmazottaiként küldtek ki franciaországi munkavégzésre. Egyes hivatalos adatok szerint a Franciaországba kiküldött munkavállalóknak közel 6%-a francia állampolgár. Ezeknek a számadatoknak az ismeretében talán nem is kell csodálkozni azon, hogy Macron francia államelnök miért is igyekezik korlátozni a kiküldött munkavállalók számát, illetve az ideiglenes kiküldetés időtartamát legfeljebb 12 hónapra. Ám, nem zárva ki annak meghosszabbítási lehetőségét, de szerinte ilyen esetekben azt a tagállamot kellene a munkavégzés szokásos helye szerinti országnak tekinteni, amelynek területére azt a munkavállalót kiküldték.
Egyelőre tehát érvényben maradnak a jelenlegi szabályok, de talán az európai tanácsi döntés októberben megszületik, ugyanis akkorra halasztották az EB múlt esztendei javaslatainak (amelyeket időközben részben átdolgoztak) újólagos megvitatását.
Hecser Zoltán
Külföldön dolgozó romániai építőmunkások. Változó szabályok Illusztráció[/caption]
Az utóbbi időben Franciaország és a keleti tagállamok viszonyát egy nagyon alapvető ellentét és vita is úgymond megmérgezi, ez pedig a kiküldött munkavállalók (posted workers, angajați detașați) jogairól szóló uniós irányelv ügye. Erről az Európai Parlament és Tanács 1996/71-es „a munkavállalóknak szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről” szóló irányelve rendelkezik. (2014-ben egyébként elfogadtak egy újabb irányelvet, a 2014/67-est, amely ezen szabályok érvényesítésére dolgozott ki eszközöket.) A jogszabály világosan meghatározza, hogy ki számít kiküldött munkavállalónak: „aki munkáját korlátozott ideig egy, a szokásos munkavégzése szerinti tagállamon kívüli tagállam területén végzi”. Az irányelv azt is előírja, hogy a kiküldött munkavállalóra milyen szabályokat kell alkalmazni a fogadó államban. A szöveg a „bérszint” tekintetében nyomatékolja: a „minimális bérszint fogalmát annak a tagállamnak a nemzeti jogszabályai, illetve gyakorlata határozzák meg, amelynek a területén a munkavállaló kiküldetésben tartózkodik”. Tehát a kiküldött munkavállalónak az adott fogadó ország minimálbérét kötelező kézhez kapnia. Ugyanakkor a küldő vállalkozás azzal az előnnyel (is) rendelkezhet, hogy a kiküldött munkavállalónak – ha hat hónapot nem haladja meg a kiküldetése – fő szabály szerint nem kell személyi jövedelemadót fizetnie a fogadó államban, illetve része maradhat a küldő állam tb-rendszerének. Ez összességében az adók és járulékok ügyében jelenthet versenyelőnyt a küldő vállalkozás számára.
Az EB módosítást javasol(t)
Az Európai Bizottság 2016-ban a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv teljes módosítását javasolta. A testület kiemelte, hogy az „ugyanazon a helyen végzett ugyanazon munkát ugyanúgy kell javadalmazni”. (A keleti tagállamok, így Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovákia, valamint Románia szerint ez a piaci működés megcsúfolása, hiszen éppen a relatíve alacsonyabb bérszint adja a versenyelőnyüket.) A módosítást a bizottsági szöveg tanúsága szerint Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Luxemburg, Hollandia és Svédország kérte. (Olaszország, Nagy-Britannia és más tagállamok ugyanakkor támogatták.) Ezzel tehát nagyjából ki is alakult a két ellenérdekelt tömb. A Bizottság szerint nincs szó a munkaerőköltségek harmonizálásáról. Az EB szándéka szerint a cél, hogy „a kiküldött munkavállalók kirendelésének idejére a fogadó tagállamban lévő megélhetési költségekhez és normákhoz” igazítsák „a munkafeltételeket“. (A közúti fuvarozás területét külön is említi a bizottsági indoklás. Az elmúlt évek vitáiból is tudjuk, hogy – különösen Németország esetében – ez egy rendkívül fájó, vitás pont a keletiekkel.) A módosítás 24 hónapban maximalizálná a kiküldetés időtartamát. A változtatás ebben a formában a keleti, olcsóbb munkaerővel bíró tagállamoknak és vállalkozásoknak nem érdeke. Éppen ezért egyes tagállamok tiltakoznak a változtatás ellen.
Francia bekeményítés
A francia kormányzat és a politika már jó ideje, hogy az egyik legkeményebb támadója a kiküldött munkavállalókról szóló irányelvnek. A kiküldött munkavállalók érkezése Franciaország szempontjából „szociális dömpingnek”, jogtalan versenyerő kiaknázásnak tekintett. Ilyenképpen nem véletlen, hogy erről a kényes kérdéskörről próbált „egyezkedni” Macron elnök múlt heti ausztriai látogatása során Salzburgban Sobotka cseh államelnökkel és Fico szlovák kormányfővel Kern osztrák kancellár jelenlétében. Úgy tudni – legalábbis a híradások arról számoltak be –, hogy az álláspontok közeledtek és a felek megegyeztek a tárgyalások folytatásáról. Ugyanakkor csehországi sajtóértesülések szerint Sobotka és Fico a salzburgi találkozón saját országaik érdekeit tervezték előtérbe helyezni, ilyenképpen megtörve a visegrádi egységet. (A V4-nek, mint ismeretes, négy ország a tagja: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország.) Bukarestben Macron ugyancsak szorgalmazta a francia szempontok elfogadását, s a közös sajtóértekezleten azt nyilatkozta, hogy „sikerült megoldást találni a külföldre delegált munkavállalók ügyére”. Ugyanakkor azonban azt is hangoztatta, hogy a jelenlegi szabályozás ellentétes az uniós alapelvekkel. Johannis államelnök ebben a Románia számára is kínos ügyben „a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon” elvet próbálta hangoztatni, azt állítva, hogy a maga nemében mindkét félnek megvan a maga igaza, s a jövőben úgy kell rendezni az ügyeket, hogy egy kompromisszum jellegű közös érdek érvényesülhessen. Ezek szerint érdemben nem sikerült dűlőre vinni a dolgokat, de hát ez tulajdonképpen nem is lehetséges két tagállam megegyezése révén. Amúgy országunkban nemrégiben született egy ebbe a témakörbe tartozó törvény. A márciusban megjelent a transznacionális szolgáltatások keretében kiküldött alkalmazottakra vonatkozó 2017/16-os törvényről van szó, s amely révén beültetődnek a hazai jogalkotásba az Európai Parlament és a Tanács már említett 1996/71-es irányelvének, valamint a 2014/67-es irányelvének az előírásai. Május 31-én pedig a Hivatalos Közlönyben megjelent ama 2017/337-es kormányhatározat, amely révén jóváhagyták e törvény alkalmazásának módszertani normáit. (Értelemszerűen a nemrégiben megjelent törvény nem számolhatott az EB által a múlt esztendőben útjára indított irányelv-módosításokkal.)
Helyzetkép
Lengyelország erőteljes ellenzése nem véletlen. Nem, mert a lengyelországi cégek évente mintegy 500 ezer munkavállalót „küldenek ki” határon túlra, lengyelországi cégek külföldi munkavállalásai teljesítése céljából. Uniós viszonylatban egyébként Lengyelországnak a legnépesebb a „kiküldött munkavállalói” tábora. Legfrissebb adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de úgy tudni, hogy Franciaországban mintegy 300 ezer kiküldött munkavállaló tevékenykedik. Ezek közül legtöbb Lengyelországból (mintegy 46–47 ezer), Portugáliából (mintegy 44–45 ezer), Spanyolországból (mintegy 35–36 ezer) és Romániából (több mint 30 ezer) érkezett. Továbbá van egy igen érdekes, de egyben szerfelett visszás jelenség is: franciaországi cégeknél tevékenykednek „kiküldött munkavállalói” minőségben olyan francia állampolgárok is, akiket kelet-európai cégek alkalmazottaiként küldtek ki franciaországi munkavégzésre. Egyes hivatalos adatok szerint a Franciaországba kiküldött munkavállalóknak közel 6%-a francia állampolgár. Ezeknek a számadatoknak az ismeretében talán nem is kell csodálkozni azon, hogy Macron francia államelnök miért is igyekezik korlátozni a kiküldött munkavállalók számát, illetve az ideiglenes kiküldetés időtartamát legfeljebb 12 hónapra. Ám, nem zárva ki annak meghosszabbítási lehetőségét, de szerinte ilyen esetekben azt a tagállamot kellene a munkavégzés szokásos helye szerinti országnak tekinteni, amelynek területére azt a munkavállalót kiküldték.
Egyelőre tehát érvényben maradnak a jelenlegi szabályok, de talán az európai tanácsi döntés októberben megszületik, ugyanis akkorra halasztották az EB múlt esztendei javaslatainak (amelyeket időközben részben átdolgoztak) újólagos megvitatását.
Hecser Zoltán
