Bő tíz évvel ezelőtt döntött arról a magyar kormány, hogy a trianoni békediktátum nyomán a külhonba szakadt nemzetrészek magyar nemzetiségű tagjai is kérhetik a kedvezményes honosítást. A jogszabály tíz évvel ezelőtti életbe lépése óta több mint egymillió külhoni személy igényelte a magyar állampolgárságot, így közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé vált. Többek között erről és a csíkszeredai főkonzulátus tevékenységéről Tóth László főkonzullal beszélgettünk.

– Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közelmúltban többször is mérföldkőnek nevezte a Magyar Országgyűlés a külhoni magyarok kedvezményes honosításáról szóló döntését. Ön hogyan értékeli ezt a döntést tíz év távlatából? 

– A Magyar Országgyűlés több mint tíz éve, 2010. május 26-án fogadta el az állampolgársági törvény módosítását, amely lehetővé tette a külhoni magyarság számára, hogy könnyített eljárásban szerezze meg a magyar állampolgárságot, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon. A jogszabály 2011. január 1-vel lépett hatályba, attól kezdve volt lehetőség a honosítási kérelmek beadására a csíkszeredai főkonzulátuson. Ez a döntés valóban mérföldkő volt, hiszen jelezte, hogy gyökeres változás következik a nemzetpolitikában. Aki figyelemmel kísérte ezt a folyamatot, láthatta az anyaországi és külhoni magyarság kapcsolatainak addig nem tapasztalt mértékű kiszélesedését, továbbá a külhoni közösségek és intézményeik megerősödését.

– E döntés értelmében mára jóval meghaladta az egymilliót az új magyar állampolgárok száma. Ha jól tudom, a leszakított nemzetrészek közül a csíkszeredai főkonzulátuson tették le a legtöbben az állampolgársági esküt. Milyen kihívásokat jelentett az intézmény számára a honosítás megszervezése?

– Székelyföldön él a legnépesebb külhoni magyar közösség, így természetszerű, hogy Magyarország külképviseletei közül a csíkszeredai főkonzulátuson nyújtották be a legtöbb honosítási kérelmet, és itt tették le a legtöbben az állampolgári esküt. Gyakorlatilag a törvény hatályba lépésétől kezdve nagyon nagy volt az igénylők száma, ami visszaigazolta a döntés helyességét. Az ügyintézési folyamat megszervezése és lebonyolítása óriási feladat volt, hiszen ilyenre korábban nem volt példa, gyakorlatilag az alapoktól kellett felépíteni a teljes rendszert. A feltételek megteremtése és a folyamat menedzselése a Külügyminisztérium és a külképviselet akkori vezetőit és munkatársait dicséri, az ő munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a honosítási eljárás sikertörténet lett. Mára egy jól működő rendszerben, a kor igényeinek megfelelő körülmények között tudjuk átvenni a honosítási kérelmeket.

– Az elmúlt évtizedben nemcsak az egyszerűsített honosításban nyújtottak segítséget, hanem számos anyaországi támogatást is lehetett igényelni a főkonzulátuson, ugyanakkor nagyon sok rendezvény partnereként, támogatójaként, de akár szervezőjeként is jelen voltak a magyar közösség életében. Miért fontos ez a főkonzulátus számára?

– A főkonzulátus az összekötő kapocs szerepét hivatott betölteni a magyar kormány, az anyaország és a székelyföldi magyarság között, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az emberek bejöhetnek hozzánk, és elintézhetik a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyeiket. Mi azonban fontosnak tartjuk, hogy ezen túlmenően is jelen legyünk a székelyföldi közéletben, ebben pedig komoly lehetőséget teremtenek a kulturális és sportrendezvények. Számos ilyen eseménynek vagyunk a szervezői vagy partnerei, amelyek közül kiemelném a minden év januárjában, a magyar kultúra napján, Marosvásárhelyen szervezett komolyzenei hangversenyt. Tavaly a Bánk bánt, 2019-ben a Székely fonót, 2018-ban Rost Andrea, Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes egész estés előadását láthatta a közönség. Célunk, hogy erősítsük kapcsolatainkat, hogy megmutassuk a magyar kultúra egykori és mai nagyságát, ugyanakkor lehetőséget teremtsünk fiatal helyi tehetségek számára a bemutatkozásra. Sajnos 2020-ban a koronavírus-járvány teljesen felülírta terveinket, hiszen míg január–februárban a megszokott mederben szervezhettük az eseményeket, márciustól gyökeresen megváltozott minden, kulturális és sportrendezvényeink nagyobb részét nem tudtuk megszervezni.

– Főkonzul úr, három éve tölti be a főkonzulátus vezetői tisztségét. Milyen tapasztalatai vannak?

– Intenzív három év van mögöttem, gyorsan elröpült ez az idő, miközben nagyon sok minden történt. Általános tapasztalatom, hogy a 2010-ben, a kedvezményes honosítás lehetőségének megteremtésével kezdődő nemzetpolitika még inkább kiteljesedett az elmúlt időszakban. Folyamatosan bővültek a külhoni magyarságot célzó programok és a rájuk szánt források, de amit a legfontosabbnak tartok, hogy kiszélesedtek és megerősödtek Magyarország és a székelyföldi magyarság kapcsolatai. A sors kegyének tartom és büszke vagyok rá, hogy ezeknek a folyamatoknak gyakorlatilag a kezdetektől magam is aktív részese lehetek, hiszen külszolgálatomat megelőzően a Nemzetpolitikai Államtitkárságon dolgoztam. A székelyföldi emberek, közéleti szereplők részéről mindig nyitottságot és együttműködést tapasztalok, amiért ezúton is köszönetet mondok, ahogy köszönettel tartozom kollégáimnak is az elkötelezett munkáért. Ha visszatekintek az elmúlt három évre és az azt megelőző időszakra, arra, hogy honnan indultunk és mi mindent valósítottunk meg, azt látom, hogy jó úton járunk, hogy a főkonzulátus megtalálta helyét és szerepét, hogy olyan intézmény lett, ahova szívesen és bizalommal fordulnak az emberek.

– Az elmúlt években több jogsértés érte a külhoni magyarokat. Mit gondol ezekről?

– Egyrészt azt gondolom, hogy Magyarország és Románia is abban érdekelt, hogy a két ország kapcsolatai jók legyenek. Ez az érdeke a két nemzetnek, ez az érdeke az itt élő magyarságnak és a Magyarországon élő románoknak, de ez az érdeke a két ország gazdaságának is, hiszen e téren forgalmunk volumene jelentős, ami mindkét ország számára pragmatikus ok egymás tiszteletben tartására, és az együttműködésre. Másrészt 2011 óta az Alaptörvény része, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarság sorsáért, támogatja és elősegíti közösségeik fejlődését, magyarságuk megőrzésére tett erőfeszítéseiket. Ez egyértelmű irány és felelősség, amelyet a magyar kormány magáénak vall, és amely alapján határozottan kiáll a külhoni magyarság mellett. 

– Az elmúlt év a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója volt. Ennek alkalmából a magyar kormány meghirdette a Nemzeti Összetartozás Évét. A járvány miatt nehezebben lehetett megemlékezéseket szervezni, ám ahol lehetett, mégis megtartották. Több helyen is elhangzott, csoda, hogy ennyi időn keresztül fennmaradt a nemzet. Ön hogyan látja a külhoni magyarok jövőjét?

– Egy évszázada Trianonban súlyos csapás érte Magyarországot és a magyar nemzetet, amelyet valahányszor felidézünk, összeszorul a szívünk – ezt kár volna tagadni, hozzánk tartozik, a nemzeti önképünk és emlékezetünk szerves része, amelyet soha nem tagadhatunk meg és feledhetünk el. Nem jelentheti ugyanakkor ez azt, hogy képtelenek vagyunk pragmatikusan dönteni és cselekedni, és nem akadályozhat meg abban, hogy előre tekintsünk. Ha az elmúlt száz évet nézzük és nem akarjuk eltagadni a különbözőségeket, világosan látjuk, hogy a nemzet milyen utat járt be, honnan indult 1920-ban, és hova jutott 2020-ra. Hihetetlen élni akarásról tettünk tanúbizonyságot, az utolsó tíz évben pedig építkezni is tudtunk, olyan döntések meghozatalával, amelyek gyökeres változásokat hoztak, véglegesen választ adva 1920-ra és az azóta eltelt évtizedekre. Arra kell törekednünk, hogy gondolkodásunkat még inkább áthassa az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, és cselekedeteinket is minél inkább ehhez tudjuk igazítani. Hiszem azt, hogy az elmúlt tíz évvel méltón és ténylegesen lezártuk az elmúlt száz évet, és erős alapot építettünk az előttünk álló száznak.