borús égbolt
A falu ébresztése
Pályafutásom legnehezebb és talán legszebb rendezvényének megszervezését kaptam feladatul. Egyesületünk képviseletében rám hárult a Sóvidék népviseletben I. találkozó lebonyolítása. Nagy biztonságot jelentett, hogy a minta rendelkezésemre állt a két Homoród-mentéről, hiszen az ottani előzményeket három éve követhettem, s megvolt a pályázati segítség is, hiszen a Nemzetstratégiai Intézet pénzügyi hátteret biztosított.
A feladat azonban óriási volt, hiszen a találkozósorozatot Atyhából kívántam útjára indítani. Tudtam, hogy a templomát vesztett s azt újraépítő kis közösségnek nagy szüksége van erre az impulzusra. Sokszor rezgett a léc. Tisztában voltam azzal, hogy milyen feladatok várnak rám, s azzal is, hogy „csapdák” is jelentkeznek majd, előre nem látható veszélyek, amelyek fékezik az előrehaladás normális menetét. Sikerült meggyőznöm a helyi erőket, a Korondi Polgármesteri Hivatalt, a helyi plébánost, a községi képviselőt, a megyebírót, az egyik helyben dolgozó pedagógust, a kocsmárost, a falu „hangadó” embereit, hogy szükség van erre az ünnepre. Sokan megértették, tudomásul vették a feladatokat és ki-ki hozzáadta a maga részét, ott segített, ahol kellett. Nagy öröm volt észlelni, hogy a teljes területen (a Maros megyében levő részen, a „csatolt” településeken is, amelyek lelki és tiszteletbeli sóvidékiek) majdnem egyszerre vették a lapot. Olyan kisebb települések mozdultak rá az eseményre – nagy lendülettel! – , mint Szolokma. Megyénk peremén pedig Küsmöd és Siklód okozott kellemes meglepetést, és Alsósófalva – annak ellenére, hogy „ikertestvére”, Felsősófalva olyan palacsintafesztivált szervezett egyazon időben, amelyre a helyi református lelkészt nem prédikálni, hanem muzsikálni „fogták be”.
Sikerült a kulturális tartalomhoz hozzárendelni némi kereskedelmi és szakmai körítést is. Arra gondoltam, hogy egyáltalán nem ártana, ha megismernék egymást és a vásárlóközönséget azok a mesterek, akik a népviseleti ruhadarabok előállításával foglalkoznak, illetve olyan termékeket állítanak elő, amelyek részei az ilyen ünnepségeknek. Így kerültek Atyhába az udvarhelyi Vass-dinasztia zöld kalapjai, amelyeket előszeretettel vásároltak a siklódiak, a sófalviak, a szolokmaiak és a sóváradiak, olyan falvak képviselői, amelyek hagyományosan viselik ezt a típusú fejfedőt. Jól szerepeltek a Varga család mézeskalácsai is. A sóváradiak és a küsmödiek helyi kulináris hagyományokkal érkeztek. A vendégek pedig a falu pálinkáját itták: összetöltöttük a válogatott nedűket, s abból kínáltuk a vendégeket.
Túl a külsőségeken azonban az a legfontosabb, hogy fel tudtuk ébreszteni az atyhaiakban is a rendezvényszervezői kedvet, hiszen itt soha nem volt igazi falunap vagy helyi fesztivál. Most többen is kedvet kaptak, hogy már most érlelni kezdjék jövőre a Magdolna-napok életre keltését. A Sóvidék népviseletben pedig meg fog élni: Makfalva polgármestere máris „lecsapott” az ötletre, és jövő nyáron községükbe várja a sóvidékieket és az érdeklődőket. Hogy aztán Szolokmában vagy a községközpontban találkozunk-e, az még „a jövő zenéje”. De bizonnyal találkozunk!
Falu ébredt fel, falvak kisrégiós csoportja fedezett fel magának új lehetőséget, amelyet máris szívében dédelget. A falu ébresztése: a jövendő ébresztése. És ez mindennél fontosabb ebben a szép, de olykor mételyes korban.
Simó Márton
.jpg)
