Szerencsére egyre többször számolhatunk be olyan hírekről, hogy önkéntesek takarítottak ki egy-egy területet, segítettek a rászorulókon vagy tettek valamit a közösségért, de az önkéntesség még mindig gyerekcipőben jár nálunk: gyakran tekintik csodabogárnak azokat, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül nyújtanak szociális szolgáltatásokat, segítenek a kultúra, a művészet, az oktatás, a tudomány, a környezetvédelem területén, végeznek humanitárius tevékenységet, és tesznek valamit a közösségért. A statisztikai adatok szerint míg Hollandiában, Ausztriában, Angliában és Szlovéniában a lakosság negyven százaléka bekapcsolódik valamilyen önkéntes tevékenységbe, addig Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban ez az arány 7-10 százalék, Romániában pedig még ennél is alacsonyabb, körülbelül 3,7 százalék. Érdekesség, hogy míg külföldön elsősorban az idősebb korosztály önkénteskedik, addig nálunk elsősorban a fiatalok ismerik fel az ebben rejlő lehetőségeket. Hiszen a frissen kiállított, ropogós diploma már korántsem jelent vörös szőnyegen való bejutást álmaink munkahelyére. Viszont az önkéntesség jó lehetőség a gyakorlati tudás megszerzésére – ami a jelenlegi tanügyi rendszer egyik legnagyobb hiányossága –, különösen, hogy most már nálunk is elismerik szakmai tapasztalatként. A tapasztalaton túl talán még fontosabb a barátságok szövődése, a kapcsolatrendszer kialakítása, és nem utolsósorban a jó szórakozás, hiszen a lehetőségek szinte korlátlanok, mindenki megtalálhatja a számára legfontosabb területet, amiért szívesen áldoz az idejéből. Egyre elterjedtebb, hogy a fiatalok nem a prospektusokból ismert úti célokat választják a nyaralás idejére, hanem a rideg szállodák helyett önkéntesként ismerkednek meg a helyi emberekkel, kultúrával és fejlesztik nyelvtudásukat. Tagadhatatlan, hogy az asztalon sorakozó kifizetetlen számlák és a banki hitelek gyűrűjében, vagy a nagyobb lakásért, újabb autóért való hajszában nehéz a fennmaradó szabadidőt nem túlórára vagy másodállás vállalására fordítani. De ha arra gondolunk, hogy hányszor görgetjük le egy nap folyamán a közösségi oldalak üzenőfalát, vagy hányszor kapcsoljuk be a tévét, mert unatkozunk, bizony rájövünk, hogy másként is gazdálkodhatnánk az időnkkel. Igény pedig mindig van, hiszen a civilszervezeteknek a szűkös anyagi helyzetükből adódóan szinte kizárólagos lehetőségük az önkéntesekkel való együttműködés. Végül pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy milyen képet mutatunk a közösségről, amelyben élünk. Nyaranta több szervezet közvetítésével számos külföldi önkéntes érkezik a térségünkbe a világ minden pontjáról Amerikától Kínáig, akik gyakran pihenőszabadságukat áldozzák arra, hogy itteni gyerekeket tanítsanak angolul, patakokat takarítsanak ki, járdát építsenek, kerítést fessenek vagy épp az állatmenhelyen segítsenek. Ne legyünk azok az adomány-konzerveket fogyasztó árvízkárosultak, akik ülve szemlélik, amint a katonák igyekeznek megmenteni házaikat a pusztító ártól! Inkább legyünk csodabogarak: saját közösségünkért, elsősorban nekünk kell tennünk… Háromszéki Eszter