havazás
A csíksomlyói kórházban voltam II.
A tüdőgyulladásból lassan ugyan, de felépültem, azt pedig külön köszönöm a szakorvosomnak, hogy a gyógyszeres kezelés mellett döntött. Bizonyára hosszabb volt így a gyógyulásom, de megúsztam egy kellemetlen külső beavatkozást. Visszatérve a kórházi bennfekvésemre, engedjék meg, hogy pár észrevételemet megosszam még itt. Egyik nap a mi kórtermünkben is szétosztották a nővérek azt a kérdőívet, amelyet a megyei önkormányzat felméréséhez kellett kitölteniük a betegeknek. A kérdések kitérnek a kórházi szolgáltatások különböző területeire: a szakorvosok és az egészségügyi személyzet viselkedésére, az étel minőségére, a beteg szállítására stb. A megadott válaszok között többnyire három módon minősíthették a betegek a kórházi szolgáltatásokat: nagyon jó, jó, elfogadható, rossz. Valahogy így.
A megyei önkormányzat kezdeményezését, hogy az érintetteket megkérdezi a betegellátás minőségéről, alapjában véve nagyon jó, kérdés azonban, hogy a válaszadók hány százaléka vállalja a véleményét vagy veszi komolyan a kérdőív kitöltését. Én ugyanis azt vettem észre, hogy sokan inkább minden kérdésre igennel vagy jóval válaszoltak, abból a félelmükből adódóan, hogy még további kórházi ellátásra szorultak. Így maradt több kérdőíven üresen például az egyéb megjegyzésnek kihagyott felület, ahol én tudtára adhattam a fenntartónak, hogy a csíksomlyói kórházépület állapotát nem tartom betegellátásra alkalmasnak. Lehet, hogy az egész kórházban csak én voltam ezen a véleményen? Nem hiszem. Éppen ezért lenne fontos, hogy mindenki olyan komolysággal kezelje ezt a kérdőívet, mint amilyen minőségű egészségügyi ellátást szeretne magának.
Egy másik, számomra fontos felismerés a kérdőív kapcsán, hogy fogalmam sem volt arról, hogy betegként milyen jogaim és kötelezettségeim vannak. A felmérésben erre vonatkozóan is van ugyanis kérdés. Pár nappal később azonban a megyei kórház földszinti folyosóján egy kezelésre várva felfedeztem, hogy a hirdetőtáblán magyar nyelvre lefordítva nagyjából két A4-es lap terjedelmébe sűrítve ott olvashatók a betegek jogai. Rendkívül megörvendtem neki, hiszen valljuk be, hogy bár a jogi szaknyelv gyakran még az anyanyelvünkön is idegen, mégis átböngészhető, román nyelven azonban már többünknek fejtörést okoz...
Pál Bíborka
