havazás
A csíksomlyói kórházban voltam
Tüdőgyulladásom volt. Egyedül ültem a poliklinika várótermében a vaskeretes, a régi rendszerből hátrahagyott székek egyikén, amikor közölték velem, hogy a tüdőmön lévő gyulladás mértéke miatt kórházi kezelésre van szükségem. Amint már említettem, egyedül voltam a rideg váróteremben, így a hír hallatán bátran engedtem az első reakciómnak és elsírtam magam. – Nem megyek kórházba – ismétlődött bennem a gondolat, és ekkor azt még nem is tudtam, hogy a csíksomlyói kórházépületbe fognak beutalni a tüdőgyógyászatra.
Ha jól emlékszem, a harmadik nap reggelén fakadtam ki először a kórteremben tapasztalható hideg miatt, mert akárcsak a poliklinika várótermében, itt is igazodott egymáshoz a rideg környezet és a kórterem hőmérséklete. A betegszobában napközben alig közelítette meg a hőmérséklet a 18-19 Celsius-fokot. – Télen nincs ilyen hideg, csak ilyenkor ősszel, az átmeneti hónapokban, mert még nem adták meg a fűtést – mondta az egyik betegtársam. – Szóval a következőkben szíveskedjek decemberben, de legalábbis a fűtési szezon ideje alatt megbetegedni – csattantam fel, mert valahogy nehezemre esett elfogadni a helyzetemet. Néhány nap múlva új beteget hoztak. Sírt. – Mi a baj? – kérdezte-csitítgatta a nővér. – Nem akarok ide befeküdni, jaj, csak ide ne – ismételgette az asszony. A nővér nem adta fel. – Meglátja, milyen családias hangulat van itt, nagyon kedvesek a nővérek, és mindent megteszünk, hogy jobban érezze magát. Nem vagyunk mi olyan rosszak – folytatta a beteg megnyugtatását.
És igazat kell adnom a nővérnek. A kórházépület, a kórtermek, fürdők, mellékhelyiségek állapota miatt tartanak az emberek a csíksomlyói tüdőgyógyászattól és fertőzőtől. Hozzáteszem, nem ok nélkül, hiszen míg a megyei kórház belső terei jelenleg rendezett, sőt mondhatnám, betegbarát küllemet kaptak, addig a csíksomlyói épület egy múltbeli időutazás élményével ér fel. Ezt pedig a szakorvosok, nővérek és ápolók is tudják, ezért kedvességükkel, figyelmességükkel és szakmai hozzáértésükkel próbálják kompenzálni a mostoha körülmények okozta kellemetlenségeket. – Több módon és sokszor kértük már az illetékeseket, hogy erre az épületre is fordítsanak figyelmet – mesélte az egyik nővér. Tudom, hogy az épület az egyház tulajdonában van, és ez bonyolítja a helyzetet, de akkor is kellene valamit tenni.
Pál Bíborka
