Fokozott érdeklődés mutatkozik a székelység múltja iránt. A történészek, régészek számának biztató növekedése a székelység múltjára vonatkozó kutatások számának növekedését, újabb és újabb publikációk megjelenését eredményezte. Alábbi írásában a csíki székely társadalomban a 17. században bekövetkezett változásokról ír a Csíki Székely Múzeum kutatója, Markaly Aranka. [gallery link="file" ids="23667,23669"] A székelység történetének alakulását nagyon sok tényező befolyásolta az idők során, ezért néhány folyamatot, változást nehezen értelmezhetünk. Sok esetben a források hiánya, máskor azok sokszínűsége és több módon való alkalmazása nehezíti meg a történészek munkáját, tájegységtől függően. A székely társadalmat kutatva szintén ugyanezekbe a problémákba ütközünk. Nem lehet általánosítani, sokkal inkább párhuzamokat vonni kell, vagy összehasonlítani a Székelyföldön élő társadalom strukturális változásait és az azok mögött húzódó politikai tényezőket. A főbb történelmi eseményeket talán már mindenki ismeri, azonban ha megnézzük, hogy a 16. századi felkelések, országgyűlések határozatai hogyan hatottak a csíkszéki társadalomra, és milyen következményei voltak ezeknek a 17. századra nézve, több megállapítást is tehetünk. Mint tudjuk, az 1562-es székely felkelés legfőbb oka az ősi szabadságjogok elvesztése volt. A felkelés leverését követően, a vezetőket karóba húzták, illetve a résztvevők testét megcsonkították. Ez az évszám a társadalom megosztottsága szempontjából is nagyon fontos lesz a későbbiekben, hisz ettől kezdve egyre nagyobb szakadék lesz a nemesek, lófők, valamint a közszékelyek között. Az adózásnak köszönhetően nagyon sokan elszegényednek, ezért jobbágynak adják magukat, egy-egy nagyobb földesúr védelme alá menekülnek. 1566-ban sikerül a főnépeknek és lófőknek meggyőzni a fejedelmet, hogy a továbbiakban rájuk támaszkodva alakítsa székely politikáját, tulajdonképpen a közszékelyek rovására, így egyre inkább növekszik a társadalmi rétegek közti szakadás, amelyet a későbbiekben sem sikerül teljes mértékben visszafordítani. Ezt követően 1571-ben Csík- és Gyergyószékben tört ki a lázadás a régi szabadságok, valamint a fejedelem által elkobzott földek visszaszerzéséért. Talán azt mondhatni, hogy az ezt követő megtorlás még inkább sújtotta Csíkszéket és környékét. Egyrészt, mert innen indult a felkelés, másrészt ők Báthory István fejedelem ellenjelöltjét támogatták a trón megszerzésében, mégpedig Bekes Gáspárt. A felkelést sikeresen leverték, így Csíkszékre újabb terheket róttak ki. Mindkét felkelés esetében meg kell jegyeznünk, hogy a székelység nem volt egységes, talán a sikertelenség ebben is rejlik, azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy voltak, akik diplomáciai tehetségüknek köszönhetően ekkortól válnak még inkább jelentőssé a vidéken. Csíkszéken a Lázárok ekkor erősödtek meg, sikerült hatalmukat és vagyonukat egyaránt gyarapítaniuk, illetve az Andrássyak ekkor tűntek el, hisz, mint a felkelés vezetői, fej- és jószágvesztésre ítéltettek. Ennek következtében a székben szinte „egyeduralkodóvá” váltak a Lázárok, valamint a fejedelmi politikának közbenjárásáért megjelennek a más székekből származó „idegen” családok, mint egy-egy fontos tisztséget betöltők, s a tisztség mellé nemegyszer birtokadomány is társult. Ez az addigi szokásjog szerint elfogadhatatlan volt, hiszen a zárt székely közösség nem fogadta be a máshonnan jött személyeket, a fejedelem e rendelkezései ellen az évszázadok során többször is panaszt tettek. Csíkszék esetében a legszemléletesebb Mikó Ferenc megjelenése. A hidvégi származású főembert Bethlen Gábor Csíkszék főkapitányává nevezte ki, birtokadományt is kapott Martonfalvára. A Petki család szintén nem csíki származású, azonban jelentős szerepet vállaltak a széki tisztségek betöltésében, és évtizedeken keresztül a csíki „elit” részét képezték. Ha megfigyeljük, a Lázárokat leszámítva, a 16. század második felétől és a 17. században is a legfőbb széki tisztségeket a szomszédos székből származó nemesek töltötték be. Valószínűleg ennek hátterében a családnak a fejedelemmel való kapcsolatai, gazdasági potenciálja és diplomáciai érzéke is állhatott. Egy másik érdekesség Csíkszék esetében a lófők kérdése. Kezdetben az arányok egyenletesen oszlottak meg a társadalmi szerkezetet illetően. Azonban a fent említett tényezők olyannyira befolyásolták a társadalmi berendezkedést, hogy a 17. századra nemcsak a jobbágyok száma növekedett meg a közszékelység rovására, hanem a lófők száma is megnőtt, amely véleményem szerint a nemesség felhígulását is jelentette. Egyrészt Bethlen Gábor igyekezett megakadályozni az eljobbágyosodást, egyre több lófői adománylevelet bocsátott ki, törekedve a katonai réteg megőrzésére. A század második felében I. és II. Rákóczi György fejedelmek oldalán harcoló csíkszékiek jutalma a lófői rang volt, ezért az ide tartozók rétege egyre jobban felduzzadt. Megemlíteném II. Rákóczi György Havasalföld elleni hadjáratát, melyben a részt vevő csíkiak részére két tömeges lófősítő oklevelet is kibocsát (1655. Stroeşti, illetve Ploieşti). Ezeket figyelembe véve, nem csoda, hogy napjaink emberének a csíki székelységről az első dolog, ami eszébe jut a katonáskodás után az a lófő székely kifejezés, hisz a 17. században jelentősen megnőtt a számuk. Azt viszont meg kell jegyeznünk, hogy az ekkori lófők vagyoni szempontból nem sokkal különböztek adománylevéllel nem rendelkező társaiktól. Ugyanúgy a nemesség száma is megnőtt, azonban a Lázárokhoz hasonlítható helyi család nem lépett színre. Több faluban számolhatunk nemessel, akinek birtokai szétoszlottak több településen is. Kúriákat építettek, amelyekből néhány napjainkban is látható, azonban az országos politikában ők már nem sok szerepet vállaltak. Összességében a 16. századi kezdeti hanyatlást követően, a 17. században a fejedelmek egyre több nemesítő, lófősítő adománylevelet bocsátottak ki a csíkiak részére. Ha összehasonlítjuk, e téren Udvarhelyszékkel körvonalazódik az aktív katonai szerepvállalás pozitív hozadéka: egyre több a nemes és a lófő. Míg a 16. században elsősorban az udvarhelyieknek sikerül szerepet vállalniuk, és ezáltal kedvezményezetté lenniük a fejedelmi adományokat illetően, addig a 17. században a csíkiak részvétele a különböző hadjáratokban jelentősen felértékeli szerepüket a székely katonarendűek sorában, amit a mindenkori uralkodó nemesítő, lófősítő oklevéllel honorált. Így talán érthető, miért is vélik úgy a csíkiak, hogy elődeiket lófő székelyként jegyezték fel.