Bencze Levente gyergyószentmiklósi biológia-földrajz szakos tanár fokozatmegvédő dolgozatának bemutatásakor ámultam először el azon, hogy mi mindent nem tudok az általam annyira csodált borzonti Nyíresről. Aztán eljött az ideje, s június 20-án a tudós fiatalemberrel bejárhattam a mintegy 350 hektáros Nyíres egy kicsi szegeletét. Ámulva, szájtátva, csodálkozva és repeső szívvel. Néhány virágot, növényt ismertem ugyan, de ott araszról araszra újabbakról kaptam hírt. Név magyarul (általában 2-3 megnevezés) és latinul, a növény jellegzetessége, fontosabb tulajdonságai, gyógyhatása… Mint a Köves-patak csacsogó vize áradt felém a tudás.

Mutatott pacsirtafüvet, gyík­fűt, szárnyas rekettyét, pávafarkú salamonpecsé­tet, rezes hölgymált, inas vagy eres gyíkvirágot, erdei angyalgyökeret, molyhos napvirágot, szúnyoglábú bibircsvirágot, csomós szittyót, medvetalpat, keserédes csucsort, kaszanyűgbükkönyt… 

– A mocsári aggófű akár a Nyíres jelképe is lehetne 2-2,5 m magasan sárgálló virágával, erőteljes szárával

– mondta. 
Úgy hatórányi idő alatt hetven növény- és virágnév, legalább ötven új magyar szó. (A latin nevekre nem is tudtam figyelni.) Ehhez még négyszázharmincat hozzátehetünk. Ez idáig ugyanis 480-féle növényt azonosított Bencze Levente a Nyíresben, ahol a mai napig elmélyült kutatás nem történt. Az egyszeri területbejárások csak néhány fajt soroltak fel. A valóság ellenben sokkal gazdagabb, mint gondolnánk.
Emlékeim visszaröpítettek az 1970-es évekbe. Akkor ugyanis egy lelkes mezőgazdász mérnök – valószínű nem saját fejétől vezérelve – a Parajd felé vezető országút jobb oldalán a falu végétől 
a Basa csárdáig letaroltatta a borzontiak által gyomfának tartott nyíreket. Bizonyára ő sem hallotta soha, az őseink számára a nyír szent fa, s az is maradt azok szívében, akiknek ma is fáj az a felelőtlenség, amivel a nyírek sorsát kezelik. A közös valóban hozzájutott egy jelentős szántott földterülethez, ahol aztán néhány évig búza is ringott. Ha az igazi szakemberre, néhai Balázs Ignácra is hallgatott volna a főmérnök, lehet, hogy ott ma nem kaszáló-legelő lenne, hanem nyíres. Náci bácsi ugyanis megmondta: néhány évig még búza is lesz, aztán terméketlenné válik a terület, majd újra begyepesedik. Azért a néhány évnyi időért pedig kár tönkretenni. Fellelkesült mérnökünk leintette, s tette, amit utasítottak az igazán okos elvtársak. Még büszke is volt rá.

1989 januárjában Balázs József festőművésszel a 666. szám alatti faluháza egykori párttitkárának irodájában, a csempekályha mögé bedugva, két táblát kaptunk: román és magyar nyelvű szöveggel, a magyar így szólt: Nyíres – Természetvédelmi terület. Néhány évvel később írtam is a Hargita Népében a Nyíresről, de eredménye nem volt. Esetleg annyi, hogy a fatolvajok és a visszakapott területek gazdái igazi tájrombolásba kezdtek. A Nyíres szerelmeseként dúltam-fúltam, több alkalommal az egymást követő polgármestereknek is szóvá tettem érzéseimet. Eredménytelenül, mert a demokrácia mégiscsak demokrácia, a magántulajdon pedig szent! Ezzel egyet is értenék, ám mostanában lenne rá lehetőség a hasznosat összeegyeztetni a fontossal. „A bárka késik valahol” – idézhetem Farkas Árpádot.
1989 előtt 5 hektárnyi volt természetvédelmi területnek nyilvánítva Borzonton. Ma, dr. Rákossy Botond József nemrég megjelent, Volt egyszer egy földosztás című könyvéből tudhatjuk, hogy a megye 5167, 5 hektárnyi (36) védett területéből 20 hektáron a Nyíres Természetvédelmi Terület lenne, a Gyergyóalfalu nagyközséghez tartozó Borzonton. Akár örömet is szerezhetne ez a 15 hektáros növekedés, ha… Csakhogy gond van, mert ahhoz több kell, mint a mi lelkesedésünk. Elsősorban a helyi önkormányzat irányítói részéről, akik – mivel a községet nagyjából rendbe tették, vigyázó szemüket immár a Nyíresre is vethetnék. Bevallom, a jelenlegi nem túl fényes helyzet láttán is bizakodó vagyok, mert olyan faluvezetői vannak a nagyközségnek, akiket bárki irigyelhet! 
Idén, június 20-án Bencze Levente tanár kalauzolt Balázs József képzőművész társaságában a Köves-pataktól délre fekvő területen egy délelőttöt tartó varázslatban. 
Könnyű volt neki több mint 70 növényt bemutatni, hiszen eddig 480 fajt, köztük nem egy ritkaságot azonosított. (Ideillik az írás elején már említett ámultam ige). Egyik csodálkozásunkat a másik követte, s olyan lelkesedés ömlött el lelkünkben, ami csak igen ritkán érhető tetten. Talán egyszer, ha majd tanösvények lesznek azon a 20 hektáron, más is átélhet hasonló élményt. 
Tanösvényt említettem, mert az lenne az egyetlen megoldás az „értékesítésre”. A Nyíres ugyanis, mind növény-, mind állatvilága szempontjából hallatlan értékű: medve, farkas, hiúz, róka, borz, nyúl… kétéltűek (tarajos gőte, foltos szalamandra, mocsári béka) és hüllők (vízisikló, törékenygyík, vipera), a patakokban a sebespisztráng (felénk pettyespisztráng), gazdag madárvilág a vörös vércsétől az egerészölyvön és kékes rétihéján át a sárga billegetőig, sárszalonkáig számos madárfaj, a rovarok sokasága külön fejezetet érdemel. 
Hogy közkinccsé váljon, oda nem csak lelkesedés kell. 
Mi a nyári kirándulás alatt is láthattunk néhány olyan növényt, amelyek testvérei valahol a tundrán, a tajgában találhatók, olyanokat is, amelyek a jégkorszak óta élnek itt, sőt a gyergyói cickafark mint keverékfaj – a szibériai cickafark és a kenyérbél cickafark keveredése – tudományos érdeklődésre is tarthat számot, tudniillik sehol máshol nem fordul elő.

Láthattunk szibériai nőszirmot (Iris sibirica), szibériai hamuvirágot (Ligularia sibirica) – a legközelebbi lelőhelye a szászhermányi lápon található. Törpekecskerágó – Euonymus nanus (a közönséges kecskerágó – papsapka kecskerágó – rokona) Ázsia középső és keleti részén található. Ez jelzi, hogy a növények is vándorolnak egyebek mellett a lehűlő éghajlat elől.
Jégkori maradványfajok­kal ismerkedhettünk: az ernyő­sök közé tartozó eres gyík­vi­rág­gal – Cnidium du­bi­um, a jogaros kakastaréjjal – Pedicularis sceptrum-ca­ro­li­num. A Köves-patak partján molyhos nyír (pelyhes vagy szöszös nyír) – Betula pu­bes­cens, majd a törpefűz (cinege-, serevény- vagy nyílvessző fűz – Salix rosmarinifolia, e néhány centiméteres, roz­ma­ring­hoz hasonló levelű fácska neveit tanulhattuk. 

De itt él a fűzlevelű gyöngyvessző – Spiraea salicifolia, e pompás cserje és a megtévesztésig babérlevélre hasonlító babérfűz – Salix pentandra jégkori maradványfaj is. 
Aztán őszelőn virágzásakor olyan ritkaság megismerésére hívott a tanár úr a Nyíresbe, mint a védett sárkánygyökér – Calla palustris. E növény olyannyira ritka, hogy a Soó–Jávorka-féle növényhatározó kérdőjellel említi magyarországi előfordulását. Magyarországon idén augusztusban találtak Sopron és Kőszeg között példányt belőle. Erdélyben Komandón létezik – tudtuk meg Bencze Leventétől, ahogy azt is, hogy vízalámerült gyökerű.

Meg lehet-e menteni a Nyíres értékeit? Léteznek olyan lehetőségek, amelyek kihasználására eddig nem gondoltak. Olyan támogatásokra utalok, amelyek segítenék a gazdát is, a Nyíres megmaradását is. Az augusztusi kaszálás legyen az egyedüli emberi beavatkozás, a területtámogatás pedig adjon kedvet a gazdának a fenntartáshoz. Ugye milyen egyszerű? Csak bele kell vágni. Akkor rövid időn belül tényleges őrzéssel biztosított, valóban védett területté válhat a Nyíres. Tanösvényein pedig minden érdeklődő részese lehet annak a csodának, ami ki tudja, hány tízezer év óta állat és növény számára egyaránt biztosította a fenn- és megmaradást. Nem összeegyezhetetlen ez a ma emberének elképzeléseivel, s állítható, hogy több hasznot hozna számára, mint a meggondolatlan pusztítás.