Hirdetés

840 jogosítványt vontak be huszonnégy óra alatt, ebből több mint százat ittas vezetésért

Több mint nyolcszáz gépjárművezetői engedélyt vont be a rendőrség az elmúlt huszonnégy órában, ebből 107-et ittas, tizenegyet kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a Belügyminisztérium.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 2 perc
840 jogosítványt vontak be huszonnégy óra alatt, ebből több mint százat ittas vezetésért
Képünk illusztráció Fotó: László F. Csaba

A közlemény szerint huszonnégy óra alatt országosan 2786 esetben volt szükség rendőrségi beavatkozásra. A katasztrófavédelem munkatársait 1462 esethez riasztották, ebből 1160 esetben sürgősségi egészségügyi ellátást nyújtottak, 144 alkalommal tűzeset, három alkalommal műszaki mentés miatt volt szükség a beavatkozásukra.

A vizsgált időszakban a rendőrség 791 feltételezett bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot, 27 százalékuk esetében hivatalból. Egy nap alatt 33 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést, 165 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetése közben, és elfogtak 17 országosan vagy nemzetközileg körözött személyt.

A közúti közlekedési szabályok megsértése miatt 351 forgalmi engedélyt és 840 jogosítványt vontak be a rendőrök, utóbbiak közül 107-et alkoholos befolyásoltság, tizenegyet drog vagy más tiltott szer fogyasztása miatt.

A rendőrök és a csendőrök összesen 11 337 szabálysértési bírságot szabtak ki, 4,2 millió lej értékben. A katasztrófavédelmi felügyelőség tizenöt ellenőrzést végzett, és negyvenöt esetben bírságolt, 30 500 lej értékben – írja az Agerpres hírügynökség.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!