Március fontos hónap a Marosvásárhelyi Rádió életében, hiszen 64 évvel ezelőtt, 1958-ban ekkor szólalt meg először a magyar adás, majd 2013 márciusában 16 órás, 2018-ban pedig egész napos lett a magyar műsor. Tóth Béla, aki 1958 óta a rádiónál dolgozott, 2020-ban hagyta abba a munkát. A kezdetekről őt kérdeztük, a jelenlegi kihívásokról pedig Szász Attila főszerkesztő-helyettest. ‒ Hogyan működött a Marosvásárhelyi Rádió a kezdetekben? Milyen volt több évtizeden át ott dolgozni, különböző munkakörökben? [caption id="attachment_148335" align="alignnone" width="1180"] Tóth Béla                                                                                                                            Fotó: Marosvásárhelyi Rádió[/caption] Tóth Béla: ‒ A rádiót 1958. január elsején indították el, a Magyar Autonóm Tartomány zászlaja alatt. Én még nem voltam tizennyolc éves, amikor a rádiónál kezdtem dolgozni. Kezdetben hangtechnikus operatőr voltam, de terepen is dolgoztam. Előbb félórás adás volt, aztán egyre nőtt az adás ideje. Nekem a Marosvásárhelyi Rádió volt a családom. Sós Árpáddal, Lázár Évával, Kovács Istvánnal dolgoztunk együtt, a szárnyuk alá vettek, és mindent megtettek, hogy tanuljak is, és jól is érezzem magam. 1977-ben elvégeztem az egyetemet és bekerültem a szerkesztőségbe, riporterként dolgoztam, majd 1984-ben lettem szerkesztő. 1985-ben a rádiónak szüneteltetnie kellett az adásait, és csak 1989 után térhettünk vissza. Amikor visszajöttünk, már több műsor készült, mindenki szakosodott valamire. Én a társadalmi osztályon dolgoztam, gazdasági anyagokat készítettem és műsort vezettem. Borbély Melindával ketten szerkesztettük a szerda délelőtti Tereferét, és sok különleges emberrel találkoztunk. Szerkesztettem vallásos műsort, az Agrárgazdát, a Vendégséget. Az utóbbiban rendszerint olyan társadalmi jelenségekről beszélgettünk, amelyek érdekelték a székelyföldieket. Huszonnégy éven keresztül én készítettem a március tizenötödikei élő adást Székelykeresztúrról vagy Kézdivásárhelyről. Rádiósként ‒ azonkívül, hogy minden hétköznap végeztük a dolgunkat ‒ hétvégén is dolgoztunk. Nekem hobbim volt a rádiózás. Amikor mondtam a fiatalabbaknak, hogy szombaton menjünk ki egy eseményre, akkor csodálkoztak, mert hétvégén nem akartak dolgozni. Akkor mondtam, hogy a sajtósnak ‒ ha valaki ad a szakmájára ‒ ott kell lennie a fontos eseményeken, akkor is, ha hétvége van. A rádiós munka hivatás, amit szeretni kell, a legmagasabb fokon. ‒ A Marosvásárhelyi Rádió idén 64 éves, ön 2012 óta vezeti a magyar szerkesztőséget. 2013 előtt mindössze hétórás volt a napi magyar adás, azután 16 órás lett, 2018 óta pedig egész napos a magyar rádióműsor. Ennek tekintetében hogyan változott a rádió működése 2012 óta? [caption id="attachment_148334" align="alignnone" width="1476"] Szász Attila                                                                                                                      Fotó: Marosvásárhelyi Rádió[/caption] Szász Attila: ‒ Március fontos hónap a rádió történetében. Nemcsak azért, mert 1958. március 2-án szólalt meg először a Marosvásárhelyi Rádió, hanem minden fontos esemény, amit említett, az márciusban történt. Azonkívül, hogy márciusban van a rádió születésnapja, mindig valami mást is ünneplünk. Az átállás 2013-ban történt, én 2012-ben kerültem a rádióhoz. Akkor az volt a szándékom, hogy a magyar adás egész napos legyen, de ehhez megfelelő infrastruktúrára volt szükség. Először a 106,8-on szólalt meg a rádió, de idővel fokozatosan bővült a frekvenciahálózat, előbb az 1323-as középhullámú frekvenciával, majd Marosvásárhelyre szereztünk egy újabbat, a 96-os ultrarövidhullámú frekvenciát, majd Gyergyószentmiklósra a 92,3-ast. Szeretnénk ezt tovább bővíteni, van még mit javítani a lefedettségen Kovászna megyében, Borszék környékén, Hévíztől Régenig, a Sóvidéken és az Olt mentén is akadozik a vétel. 2013 márciusában alakítottuk ki azt a műsorrácsot, amely ma is a műsorok alapját képezi. Reggel és délután van a főműsoridő, ekkor hallgatják a legtöbben a rádiót, de minden órára célzott tartalmunk van, tulajdonképpen a hallgatók bioritmusára alapozunk, vagyis arra, hogy ki milyen időpontban tudja követni a műsorokat. A tájékoztatás az egyik legnagyobb erősségünk, nagyon komolyan vesszük ezt a feladatot, éppen ezért napi tizennégy híradója van a Marosvásárhelyi Rádiónak. A tájékoztatás azonban nem merül ki a híradókban, sok hírháttér műsorunk van, ahol az aktuális történéseket értelmezzük, kontextusba helyezzük, megpróbáljuk megértetni az emberekkel, hogy mi miért történik, mi lehet a következménye. Ebből napi három óránk van, a reggeli műsor pedig ötvözi a tájékoztatást a szórakoztatással, a sajtószemlével. Egy rádió esetében a szórakoztatás leginkább a zenében van jelen. Mindenkinek sajátos zenei ízlése van, ezeket nem tudjuk egyszerre kielégíteni, de figyelembe vesszük az igényeket, és e szerint adagoljuk a különböző zenei műfajokat. Azt szoktam mondani, hogy mi minden az egyben rádió vagyunk, mert nagy rádiók esetében vannak külön csatornák a különböző rétegközönségnek, de mi ezt a luxust nem tudjuk magunknak megengedni. Mi mindent egyben ötvözünk, ami állandó kötéltánchoz hasonlítható, hiszen pontosan tudnunk kell, hogy mikor kell könnyűzenét játszani, mikor lehet nótát és kortárs zenét vagy népzenét játszani, vagy éppen dzsesszt. Mindennek helye van, semmit sem rekeszthetünk ki, ezért minden műfajt megpróbálunk beilleszteni a műsorba. Tudjuk, hogy nem minden zenei műfaj tetszik mindenkinek, ezért arra kérjük a hallgatókat, hogy akkor hallgassák a rádiót, amikor a nekik való tartalom megy éppen, illetve arra, hogy legyenek toleránsak ‒ és itt már nem csak a zenére utalok. Ilyen a másság, ilyenek az erdélyi magyarok, ilyenek vagyunk mi. Ezt a másságot próbálja a Marosvásárhelyi Rádió minél jobban tükrözni és képviselni. ‒ Akkor végül is a hallgatóság határozza meg, hogy milyen műsorok legyenek, vagy a műsorok jellege, témája határozza meg, hogy kik hallgatják a rádiót? Jelenleg milyen információikkal rendelkeznek hallgatóikról? Sz. A.: ‒ Többféle úton-módon tudjuk bemérni, hogy kik és mit szeretnének hallgatni. Az egyik módja ennek felmérésekkel történik, de sajnos a Marosvásárhelyi Rádió magyar közönségének körében ritkán készülnek ilyen felmérések, az utóbbi tíz évben például csak kettő készült, 2015-ben és 2018-ban. Ez is több a semminél, de ahhoz, hogy finomhangolásokat tudjunk végezni a műsorrácson, jó lenne évente több ilyen mérést látni, hogy ismerjük a trendeket. Visszajelzéseket több csatornán keresztül is kapunk, hiszen sok interaktív műsorunk van, és online is elérhetők vagyunk, akár közösségi oldalakon is. Látjuk, hogy mennyien követnek bennünket, látjuk, hogy mit szeretnek és mit nem, és ezek a visszajelzések is segítenek nekünk eligazodni. Persze van olyasmi is, amit nem igazíthatunk az elvárásokhoz, például a hír az hír, akkor is, ha nem tetszik a tartalma. Mindig hivatalos, ellenőrzött információkat közlünk. A zenés műsorkínálatban például mulatós nincs, mert van egy bizonyos szint, ami alá nem megyünk. A nóta, műdal belefér, igazából a minőséget a zenei szerkesztő határozza meg. Igyekszünk szokásokat kiépíteni, hogy mindenki tudja, milyen időpontban melyik műsor megy, és nyilván figyelünk a hallgatókra, de azt, hogy mit mondunk és hogyan mondjuk, mi döntjük el. Ez állandó egymásrautaltság, és ezt nem panaszként mondom, mert ez a mi feladatunk. A Marosvásárhelyi Rádió kapocs, szándékunkban áll összekötni az embereket a rádióval és egymással. Az online világban a rádió már nem az a hagyományos rádió, amely csak egy bizonyos fajta készüléken hallható, és csak földi frekvencián terjed, hanem online is követhető, és jelen vagyunk Facebookon is. Megszűnt a helyhez kötöttség ‒ nyilván attól még marosvásárhelyi marad, és a Székelyföld hangja ‒, sokan hallgatnak bennünket a világ bármely pontján, például Németországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából. ‒ Mekkora kihívás közvetlen kapcsolatot létesíteni a hallgatókkal, jelen lenni online? Sz. A.: ‒ Nem könnyű, amit csinálunk, több okból is ‒ és ezt nem panaszként mondom. A csapat, amelyik átállt, most méretében nagyjából ugyanakkora, mint az átálláskor. A szerkesztőség munkatársai hozzá voltak szokva, hogy napi hétórányi anyagot gyártanak a rádióba, most viszont huszonnégyet kell. Ugyanazzal a technológiával működünk, mint húsz évvel ezelőtt. Jól jönne a ráncfelvarrás, technikai szintlépés, és humán erőforrás tekintetében is jó lenne erősíteni a csapatot, ha lenne rá anyagi lehetőség, de nincs. Én azt vallom, hogy mindig lehet jobb, és ezen dolgozunk, hogy jobb legyen a rádió, ennek viszont ára és feltételei vannak, amelyek nem mindig tőlünk függnek. ‒ Hogyan befolyásolták a világjárvány miatt bevezetett korlátozások, szabályok a rádió működését, a kollégák munkáját és a rádióhallgatói szokásokat? Sz. A.: ‒ Nagyon érezhető volt a változás, megnehezítette a világjárvány a munkánkat. A kollégák otthonról dolgoztak, csak online beszélgettek egymással. Viszont megtanított sok mindenre, többen is otthoni stúdiót építettek ki, megtanultak egyedül dolgozni, és rájöttünk arra, hogy nem muszáj mindennap bejönni a szerkesztőségbe. Időnként azonban mégiscsak jó itt lenni, mert vannak olyan helyzetek, amelyeket nem szabad megspórolni. Egy szerkesztőség attól szerkesztőség, hogy az emberek egymással interakcióba kerülnek, beszélgetnek. Most a kollégák nagy része ‒ a háború miatt ‒ fokozott figyelemmel dolgozik, nagyobb nyomás alatt, mint máskor. ‒ Nemcsak az elmúlt évtized, hanem az elmúlt 64 év tekintetében milyen tanulságokat lehet levonni a rádió működésével kapcsolatban? Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú életű a Marosvásárhelyi Rádió? T. B.: ‒ Az elmúlt 64 év igazolja: érdemes, hogy meglegyen a rádió. Nem teszik holtvágányra, habár látom, hogy szűkül az alkalmazottak száma. Érezhető, hogy fiatal a szerkesztőség, ami jó dolog, de nincs úgy feldarabolva a munka, mint régen, hiszen ma már mindenkinek mindennel kell foglalkoznia. Nincs specialitás. Ma egy szerkesztőnek a cipészettől a hajvágásig mindennel kell dolgoznia. Jó volt az, amikor mindenkinek saját rovata volt. A legfontosabb viszont az, hogy most is sokan hallgatják a Marosvásárhelyi Rádiót, vidéken és városon is. Sz. A.: ‒ Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy van ez a rádió, de az, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron létezik közszolgálati, állandóan magyar nyelven sugárzó rádió, az óriási lehetőség, és nem magától értetődő. Jogunk van erre, ennek az érvényesítése nem volt könnyű, hiszen hosszú és bonyolult folyamat volt, amíg idáig eljutottunk, és meg kell becsülni, hogy ez sikerült.

Péter Ágnes