Az Udvarhely–Déva meccsek voltak a legjobbak. A leghangosabbak, legindulatosabbak. Egy tűt nem lehetett leejteni az udvarhelyi sportcsarnokban, még a plafonról is emberek lógtak. Nyilván az utóbbi két állítás barokkos túlzás, a nagy érdeklődést szemléltetendő. Valami olyasmit képzeljünk el, ami tavaly a kézilabda-fesztivál gálameccsén volt. A helyi lap minimum egyoldalas beharangozót szánt az eseményre, ugyanannyit a beszámolóra, a mérkőzés kedvéért olykor este 10-11-ig is kitolódott a lapzárta.
A fokozott érdeklődés érthető volt. Udvarhelyen mindig is imádták a focit, kicsiben sokan űzték is, a városi minifoci-bajnokság egyet jelentett a székely Champions League-gel. Ráadásul az akkori Székelyudvarhely SK minden idényben a bajnoki címre hajtott, és ebben elég komoly akadályt jelentett a Dévai CIP. 
A Déva tulajdonképpen egyet jelentett a román válogatottal, az Udvarhely pedig – pár kivételtől eltekintve – gyakorlatilag a magyar válogatottal egyezett meg. Emlékszem az anyaországi játékvezető széles mosolyára, amikor udvarhelyi színekben a saját országának válogatottját látta pályára lépni a verhetetlennek hitt Dinamo Moszkva ellen, a Zágrábban rendezett Futsal Elit körben.
Ennek már sok éve. Idén februárban volt 20 éve, hogy a Székelyudvarhely SK, Jakab Zoltán edző vezetésével elhódította a romániai futsal első ízben kiírt bajnoki címét, és a repeta 2005-ben és 2008-ban is összejött. Sajnos tíz évvel az első bajnoki érem begyűjtése után, ahogy a hazai futsalban számos alkalommal láthattuk, mindennek vége lett, a klub megszűnt létezni.
Szerencsére a futsal nem tűnt el, 2013-ban, teljesen tiszta lapokkal, jobbára helyi erőből táplálkozva, és ugyancsak Jakab Zoltán szakmai irányításával a Futsal Klub Székelyudvarhely átvette a székelyudvarhelyi teremlabdarúgás stafétabotját. Az érmek ezután is jöttek, sőt 2020-ban még az eddig hiányzó Román-kupa is összejött, de újabb arany nem született.
Az FK Székelyudvarhely nyolc év után játszhat újra bajnoki döntőt, a jelenlegi állás 2–0 a Galaci United javára. Holnap este az udvarhelyi sportcsarnokban lehet majd nosztalgiázni, hogy volt idő, amikor kicsiben tényleg nagyok voltunk. És most szeretnénk újra nagyok lenni.
Nem Udvarhely a favorit, de attól még lehet bízni a csodában. És ezt az esélyt már senki nem veheti el.