Merre lesz a séta?

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mindig találok valamit, amire izgatottan tudok várakozni. Most éppen a tavaszi zsongásra, a korlátlan napsütésre, a rügyező fák látványára, illatára, és persze a húsvéti ünnepre vártam egyre fogyatkozó türelemmel. 
A húsvéthétfőt nagymamámnál, vidéken töltöttem. Ezek a látogatások mindig rádöbbentenek arra, hogy gyakrabban kellene felemelnem a tekintetem a telefonom képernyőjéről, mert rengeteg olyan természeti csoda zajlik nap mint nap körülöttünk, amit érdemes szemügyre venni. 
Alapjában véve bekuckózós típus vagyok, aki egész télen egy kényelmesen felépített burokban éli a hétköznapjait. Ráadásul tömbházban lakom, úgyhogy számtalanszor telnek el úgy a napok, hetek, hogy egyáltalán nem töltök időt a szabadban. Habár a környezethez való kapcsolódás a génjeinkbe van kódolva, mégis kutatások bizonyítják, hogy a ma embere az idejének közel kilencven százalékát a négy fal között üti el. Ennél is elrettentőbb az a felmérés, melynek eredménye szerint az életünkből átlagosan harmincnégy évet töltünk képernyő előtt. Vidéken annyival erősebb a természetközelség, annyival természetesebb, hogy kiülsz a hintára, elmész sétálni… 
Gyerekkoromban még sokat játszottam a szabadban, aztán a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt teljesen kikapcsoltam a természet iránti érdeklődésemet. Talán most, felnőttkorban, amikor tudatosan figyelek arra, hogy hol és hogyan hasznosítom a szabadidőmet, sikerül egyre inkább visszatérni a környezethez. Jobban belegondolva, ahhoz, hogy új ingerek érjenek vagy kalandban legyen részem, ki kell mozduljak otthonról. Nem lehet véletlen, hogy a meghatározó élményeimet, amelyekre szívesen emlékszem vissza, többnyire kirándulások alkalmával szereztem. 
Évek múlva sem arra fogok visszagondolni, hogy milyen Facebook-bejegyzést láttam, hanem arra, hogy milyen új helyre, természeti látnivalóra csodálkoztam rá. Sétálni milliószor izgalmasabb, mint pörgetni a legújabb internetes posztokat. Egy séta során azt érzem, hogy valami nagy egésznek vagyok az alkotóeleme, s kicsit háttérbe szorul az egocentrikus világszemlélet. 
Mindezt mérlegre téve, elhatároztam, hogy az idei tavasz, nyár, ősz, sőt még a tél is a sétáról fog szólni, mert nem akarok lemaradni a természetjárás adta életörömről.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!