Hirdetés

Tehetségkutató az egyetemen

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tehetségkutató az egyetemen
Fotó: Ferencz Arnold

A Sapientia’s Got Talentnek az egyetem nagyaulája adott helyet, tökéletesnek bizonyult, elvégre a nagyobb befogadóképességére egyértelműen szükség volt múlt kedd este. Amikor lefelé indultam a terembe, épp azon gondolkoztam, vajon hány embert mozgat meg a rendezvény, és lesznek-e annyian, mint mondjuk egy előadáson, amit az aulában szoktak tartani. A válasz egyértelmű volt, hisz annyian voltak, már a műsor kezdete előtt tíz perccel is alig tudtam bemenni az ajtón. Végül, aki nem kapott helyet a padokban, két oldalt, a lépcsőkről nézte a műsort. A „színpad” nem volt nagy, de ez nem okozott problémát, mivel a többségükben zenés produkciók nem igényeltek nagyobb teret.
A rendezvény a fiatal HÖK-ösök innovatív kezdeményezése volt. A műsorvezető, Asztalos Nándor igyekezett szórakoztatni a közönséget. A pontokat négy tagból álló zsűri osztotta: dr. Pap Levente egyetemi docens, illetve Bari Adrienn, Nagy Ramóna és Németh Hunor hallgatók. A zsűri minden produkció után kifejtette véleményét, majd értékelte a teljesítményeket. A technika ördöge ugyan feladta a leckét a szervezőknek, ugyanis többször is előfordult, hogy az előadó mikrofonja kikapcsolt, ilyenkor gyorsan kellett orvosolni a problémát, és az is előfordult, hogy a háttérzene is hangosabb volt az énekesnél, de erről talán az énekes is tehet. 
Egyébként változatos, színes produkciókat láthatott a nagyérdemű. Mint minden tehetségkutató esetében, volt, aki csak azért jött, hogy jól szórakozzon, vagy éppen a közönséget szórakoztassa, ez sikerült is. Volt, aki viszont komolyabb műsort hozott, és melodikus hangjával vagy sokkoló, frappáns szövegével hallgattatta el a meglepődött közönséget. A műsort Csáka Csaba nyerte, aki hangjával és gitártudásával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. Első helyezettként két Tabakó fesztiválbérletet vihetett haza. Természetesen, mint a legtöbb tehetségkutató műsornál, itt is adódtak kisebb viták a pódiumhelyezések kapcsán, de összességében elmondhatom, ötletes és szórakoztató rendezvény volt. Természetesen, utána buli várta a hallgatókat.

Ferencz Arnold



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!