Hirdetés

Hazudjunk valami szépet

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc

Mondjál valamit! – viszonylag gyakran elhangzik ez a felszólítás. Legtöbbször ismerkedéskor mondja a nő a férfinek. Ilyenkor a felszólított fél pontosan tudja, hogy az a valami nem lehet éppen bármi. Csapdát szimatol. Ez attól lehet, hogy jó eséllyel az is. Igazi fejtörést csak akkor okoz, amikor az embernek valamiért nincs semmi mondanivalója, vagy ami még rosszabb: szeretne mondani valamit, de az összes eszébe jutó gondolat végtelenül banálisnak, fölöslegesnek tűnik.
De nem csak ilyen helyzetben fordul elő, hogy úgy érezzük, mondanunk kéne valamit, csak fogalmunk nincs, mit. Pedig gyakran a legegyszerűbb szavak is megfelelnének a célnak, de nem merjük használni azokat, mert félünk a banalitástól, az eljelentéktelenedéstől. Bizony, még baráti poharazgatás közben is előfordul, hogy nem azokat a szavakat választjuk ki, amelyek a leginkább kifejezik gondolatainkat. Utána meg, naná, hogy bosszankodunk, amiért félreértenek bennünket. 
Nem tesz jót az sem, ha éppen ráuntunk a hétköznapokra. Pláne, ha engedjük, hogy hatalmába kerítsen a hiábavalóság hangulata. Ilyenkor az ember tudatában van annak, hogy jó lenne tenni vagy legalább mondani valamit, de azután lebeszéli magát. Minek? Olyan érzés ez, mintha hirtelen öntudatra ébredne a bennünk lakozó Don Quijote de la Mancha, Cervantes regényhőse, és többé nem a szélmalmokat nézné óriásnak, hanem mindenütt kizárólag szélmalmokat látna. Majd megvonná a vállát, és jobb híján, megszokásból mégiscsak megrohamozná azokat.
Amikor ilyen hangulatban szembesülünk a ténnyel, hogy valamelyik felebarátunknak kéne mondanunk valamit, ami lehetőleg szép, jó és okos is, lehetetlen küldetésnek tűnik. Szinte hallani véljük az azonos című film (angol eredetiben: Mission Impossible) főcímdalát, és lelki szemeinkkel látjuk, amint Tom Cruise akcióba lép. 
No, itt álljunk meg egy pillanatra! Tom Cruise valahogy mindig sikerrel jár. Ebből pedig következtethetünk arra, hogy nem minden lehetetlennek tűnő küldetés lehetetlen. Kiindulópontnak tökéletesen megfelel. Egy-két jól irányzott közhely kihúzhat a bajból. Rajtunk múlik, hogy ne üresen csengjen, hanem teljen meg tartalommal. Ha ezzel történetesen mégsem mondtunk sem biztatót, sem okosat, legalább hazudtunk valami szépet.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!