Hirdetés

Folytatódott a ribizliborverseny

Hatodik alkalommal szervezi meg a kertészeti szakmai napokat a csíkmadarasi Garden Proiect Kft. idén sem marad el a RibON ribizlibor­verseny díjátadó gálája.

Cilip-Szilágyi Dalma-Orsolya
Becsült olvasási idő: 2 perc
Folytatódott a ribizliborverseny
Fotó: László F. Csaba

Ma kezdődik a VI. Kertészeti Szakmai Napok és Konferencia, a csíkmadarasi Garden Proiect Kft., a RibON Natúr Szövetkezet és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete közös szervezésében. A megnyitó 9 órakor kezdődik, amit majd kerekasztal-beszélgetés követ az új országos mezőgazdasági stratégia témában. A nap további részében számos szakmai előadó tart bemutatót különböző témákban, mint kertészeti technológiák, infrastruktúra, természetes energiamegtakarítás és növényvédelem, fürdőtavak alkalmazása, továbbá robotizált technológiák.

László F. Csaba
Holnap szintén reggel 9 órától kezdődik a program, a szakmai előadások délután 4 óráig tartanak. Az érdeklődők megismerhetik a mikroszaporítással előállított növények világát, a kertészetben alkalmazható digitális eszközöket, a bogyós gyümölcsök termesztését, a vízszigetelést, valamint betekintést nyerhetnek a gyümölcsfeldolgozó üzem világába is. Délután 2 órakor kezdődik a Kihasználatlan területek mint a megye gazdasági potenciálja + Székelyföld mint karácsonyfa-nagyhatalom? kerekasztal, ezt követi a II. RibON ribizliborverseny díjátadó gálája, melynek díszvendége dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere. 5 órától tartja Ferenc Lehel és Kosztka Ernő kertészmérnök a gyümölcstermesztő és -metsző tanfolyamot, amely folytatódik március 4−én, reggel 9 órától. Este dr. Lunczer János tart előadást A gyümölcstől a pohárig, illetve János András Előd A pálinkakészítés újragondolva Székelyföldön címmel. Állandó programok is kisérik az eseményt, mint RibON termékek kiállítása, kerti kisgépek kiállítása, játszótéri elemek és utcai bútorzat bemutatója, illetve szakkönyvek vására. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!