erős felhőzet
2015, a tükör előtt
Ha van tükrünk, szembenézhetünk magunkkal. Láthatjuk a felszínt. Nem csak képesség dolga, hogy mélyebbre is nézünk önmagunkban. A két ünnep között érdemes elcsendesedni és gyakorolni ezt, ha még nem tettük meg adventben. Számadásokat bármikor készíthetnénk, minden nap végén, de valahogy a szokás mégiscsak azt diktálja, hogy így az óév utolsó napjaiban tekintsünk vissza.
Jó kis memóriajáték lenne, ha bemelegítésként azzal kezdenénk, hogy megpróbáljuk felidézni, mit ígértünk, fogadtunk, reméltünk, esetleg vártunk ettől az évtől, tavaly ilyenkor.
Nem is olyan könnyű. Ha egyszerűsíteni tudnánk a listákat, könnyebb lenne a dolgokat észben tartani. A lecsupaszodó világban, ahol a háború és béke között kell választani, a kérések és a felidézések is könnyebbek.
Hogy milyen is volt 2015 – a magától adódó kérdésre nem egyszerű a válasz.
Szerintem nehéz és meghatározó évként lehet feljegyezni. A tükörben, ha kicsit magunk köré és mögé is nézünk, akkor nem lehet nem észrevenni azt, ami a legjobban foglalkoztatta a helyi közösségeket. Gyergyószentmiklós lefejezése után 2014-ben, Csíkszereda is sorra került 2015-ben. A pillanatok alatt mindent elárasztó, majd szőnyeg alá sepert vádpontok sora embereket bélyegzett meg, taszított félre. Most éppen csend van. Mérgező csend. Az éves krónika lapozása közben nem lehet csak úgy átlapozni a történteken, mint ahogy tesszük ezt a hétköznapokban. Városaink élik szürke hétköznapjait. A jelenben nehéz megítélni, hogy állunk vagy (még) mozgásban vagyunk? Hogy egyszer majd a várostörténetben külön fejezetet kapnak, vagy majd szobrot állítanak nekik, ma ez kit érdekel. Nekünk a jelennel kéne valamit kezdeni.
2015 örökre beégette magát a köztudatba a Colectiv klubban történtekkel is. A halottak számlálásából statisztika lett. A mindenkire kiterjedő ellenőrzéshullám után szintén statisztikák születtek. Az értékesített poroltók száma szintén statisztikai adat. Minden csak a számokra koncentrálódik, ha a kirakat mögött semmi nem változik. Ha marad a pénzen megvásárolható szemet hunyás. Felszínes elemzésként úgy tűnik, az áldozatokon túl csak a lemondott miniszterelnök égette meg magát. Igazából az ő pórázát a párton belül engedték el, s hagyták futni. Az államfő az utcára vonult tömegben mártózott. Egyéves mandátum után, talán, már kevés a népszerűség megtartásához a tömegfürdőzés.
2015 végére általánossá vált a politikai undor. A gyerekes dadogást hozta felszínre a magyar politikai elit háza táján a kézdivásárhelyi bombaügy. Bebizonyosodott, hogy az első reakciónk nem tud több lenni az elhatárolódásnál. Az emberek többsége markánsabb kiállást várt volna a parlamenti eszközöket alkalmazó és használó szervezettől. Minden magyar politikai szereplőtől határozott és tiszta hangot várna a közösség. Az a társaság, amely lehet, a statisztikák szerint nem csökkent 2015-ben, csak a valóságban.
A marosvásárhelyi előválasztás, elő- és utójáték szintén újra előtérbe hozta a nagy kérdést: képtelen az összefogásra a még megmaradt magyarság. Vagy a téves statisztika ismeretében képtelen felismerni szavazatokban mért erejét.
– 2015. Sok barátnak, ismerősnek ezzel a számsorral ért véget földi élete. Csendesek, halkak, alkotók vagy rombolók, szeretettek és elfeledettek – nekik is jár egy gondolat, így év végén is. Szerencsére sokan vannak, akiknek 2015 – a kezdetet jelenti. Jön 2016. Egy új kezdet, a folytatáshoz. Csak egészség legyen, a többi majd lesz valahogy!
Daczó Dénes
