A szülőváros, Nagyszalonta önkormányzatának kezdeményezésére még 2016-ban Arany-évvé nyilvánította 2017-et a Magyar Tudományos Akadémia a nemzet költője születésének 200. évfordulója alkalmából. A nyitóünnepséget Nagyszalontánés Budapesten tartották tegnap. Emlékező műsorokkal/műsorfolyamokkal tiszteleg nem csupán a Kárpát-medence, hanem a diaszpóra magyarsága is. A magyar nyelv művészére Komoróczy György emlékezik. Az alábbiakban a magyar nyelv művészére és művelőjére emlékezünk. Szívesen tesszük, ugyanis szakemberek szerint a magyar költői nyelv az ő műveiben emelkedett a legmagasabb színvonalra. Költői nyelvének gazdagságában, szépségében eddig még senki sem múlta őt felül. Ezt a véleményt igazolják például Lőrincze Lajos itt következő sorai is: „Nem egy költőnk van, akinek a műveiben az érzékelhető világ sok érdekes színnel, hanggal, valószerű képzettel jelentkezik, de egy sincs, akinek alkotásai a tapasztalati valóságból az érzékelésnek oly tömegét tárnák elénk, mint az Arany Jánoséi, mégpedig egy eredeti szemléletmódú, érzékeny lelkű költő gazdag nyelvének kifogyhatatlan árnyalatosságában.” Sütő András is felfigyelt Arany János költői nyelvére, annak művészi magaslataira. Többször is kijelentette: magyar nyelvtudását a Toldinak köszönheti. Erről így vall az Anyám könnyű álmot ígér című munkájában: „Téli estéken Arany Toldija tartott ébren, azzal a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve, szavamat vesztettem. Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés, végét vetvén az iskolai dolgozatírás boldogságának. […] Újra meg újra visszatértem a Toldihoz. Nyelvünk erdőzúgását hallgattam benne. Miután végigborzongtam a réti farkasokat, és Bence hűségében apámra ismertem, miután karizmaimat a Miklóséval összemértem, azzal kötött le tizedszer is, ami a kielégített kalandvágy helyén egyre növekvő hiányérzetemet enyhítette: beszélni tanított.” Arany János nemcsak költő volt, nyelvművelő is. A 20. század harmincas-negyvenes éveiben terjedni kezdett az a nézet, mely szerint a nyelvművelés elsősorban az írók és újságírók ügye és dolga, nem a nyelvtudósoké. Mert legtöbbet a tollat az írók, költők, újságírók forgatják. Az akkori nyelvművelés azt is hirdette: a nyelv ápolója kövesse az arany középutat: védekezzen, de ne követelőzzön és ne aggodalmaskodjon. A II. világháború után ez a szemléletmód változott, ma visszatérésére utaló jelekkel találkozhatunk a szakirodalomban, ugyanis gyakran olvashatunk vitacikkekben (és nyelvészeti szakkönyvekben) arról is, hogy a nyelvművelés ne legyen előíró (preskriptív) jellegű, inkább kapjon benne hangsúlyt a nyelvi ismeretterjesztés. Lássuk, milyen nyelvművelő volt Arany János! Őt nyelvtudományi képzettsége és tájékozottsága valódi szakemberré avatta, nyelvünk törvényeit, sok-sok csínját-bínját korának színvonalán álló nyelvtudományi felkészültséggel ismerte. Jártas volt a régi magyar nyelvben és a nyelvjárá­sokban is. Ezért vallotta, hogy a nyelv dolgaiban csupán az ép nyelvérzékre hivatkozni nem elég. Fontosnak tartotta a nyelvjárások, illetve a népnyelv ismeretét. Népnyelven a nyelvjárások összességét értette, nyelvhasználatának példaképe szintén a népnyelv volt. Az idegen nyelvi hatások megítélésekor is gyakran hivatkozott a népnyelvre, elsősorban szülőföldjének nyelvére, a Szalonta vidéki romlatlan népnyelvre. Egy-egy valójában magyaros kifejezésről sokszor azzal hárítja el az idegenszerűség vádját, hogy kijelenti: Számtalanszor hallottam azon nép közt, melynek a Toldi nyelvét köszönöm. Nyelvészeti tudományos munkák is emlegetik Arany János nevét, hivatkoznak rá például ilyen kérdésekkel kapcsolatban: leginkább idegen hatástól független szavakat használ; hozzájárult a 19. századi nyelvi fellendüléséhez; pártolta a nyelvújítást, kimutatták: mintegy 6-700 nyelvújítási szót használ műveiben; a Nyelvőr című folyóiratban szembeszállt a merev ítéletekkel, abból az időből származik elhíresült mondása: Nyelvész urak jobban tudják (hogy mi a helyes), de a költő jobban érzi; a nyelvjárások jó ismerője. Stb. Arany János nyelvművelő írásaiban a nyelvi-nyelvtani kérdések boncolgatása közben sem vált egyoldalúvá, sosem feledkezett meg a nyelv művészi szempontjairól. Kosztolányi Dezső, a másik nyelvművelő költő Arany műveiről írta összegzésként: „Valahányszor egy szót használ, az más színt, árnyalatot kap, mint a közbeszédben, valami varázst, mely addig nem volt benne, erőt vagy bájat, zengést vagy selypítést, vagyis eltolja a költői-képletes sík felé, s ez az a boszorkányosság, mely minden irodalmi alkotás mélységes lényege, titkos mivolta. Ő maga a magyar nyelv.” Petőfi a Toldi elolvasása után írta Arany Jánosnak: „Toldi írójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... / Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, / S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége […] Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? / Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.” (Arany Jánoshoz) A jeles évforduló alkalmából – az 1950-es, 60-as években terjesztett híresztelések cáfolatára – illő és szükséges azt is megemlíteni, hogy a költőt jó embertársi, baráti kapcsolatok fűzték a történelmi, borosjenői és szegedi gróf Tisza családhoz, különösen Tisza Domokos költőhöz. Kutatásokból, valamint a most Marosvásárhelyen élő Tisza Kálmánnak – az azonos nevű miniszterelnök dédunokájának – jól dokumentált családtörténetéből is (A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003) tudjuk, hogy Arany János Geszten a kastély első emeletén lakott, a meleg nyári napokat pedig saját akaratából töltötte a kastély melletti kis házban. (Tehát nem kalibában lakatták és dolgoztatták a nemzet költőjét a kizsákmányolók, amint azt a kommunista propaganda terjesztette a fentebb említett időszakban.) Ezt a házat restauráltatta gróf Tisza István miniszterelnök és nevezte el Arany-háznak, majd Arany-múzeumnak, mi több: mint kedvenc költőjéről miniszterelnök korában előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Ferencz Imre Malomkövön Arany János kétszáz éves Az öreg Toldi visszatér lám a becsület mennyit ér ha elszabadul odaát ki viszi vissza a bikát milyen út vezet Budára kinek van lovas futára a világ merre araszol az ember be kit panaszol csehül állunk vagy szlovákul tud-e a székely románul s megterem-e a szálvia ha nincs már Jugoszlávia és egyáltalán merre tart és ki szereti a magyart s ahol a molnár rokonom fungál-e még a vén malom már a malomkő nem repül az öreg Toldi rajta ül mellette ül Ilosvai aki szintén nem a mai mellette ül Arany János kit ünnepel falu s város ugyan elteltek az évek de ők mindig visszatérnek átderengenek a ködön ahogy ülnek ott a kövön – 2017. február 27.