borús égbolt
Zsíros bevétel
Rá sem jöttem volna, hogy régi „ismerős”, de nem szégyellte kiírni a portékája alá a cég nevét, így hát kétszeresen döbbentem meg. A cég neve egyébként nem lényeges – mert sajnos nem egyedi az eset –, annyit azonban muszáj elárulnom, hogy Hargita megyei pékipari családi vállalkozás. És az sem fontos, hogy melyik fesztiválon történt. A nevetséges, de mégis lényeges kiindulópont: 3 (három) lejért árulta a zsíros kenyeret.
Ugorjunk vissza az időben néhány évet! Kibontakozóban volt a minden fiatal elhúz Nyugatra című történet, amikor munkaügyben felkerestem ezt a vállalkozást. Az apa elkeseredetten számolt be a piaci nehézségekről, a standok magas bérleti díjáról, de azért mégiscsak jövedelmez a vállalkozás – mesélte –, a családot eltartja a cégecske. A feleségével együtt szívét-lelkét beletette, idejét, pénzét, energiáját beleölte a vállalkozásba, és az utód, az istenadta külföldre vágyott. Szó se róla, a legény is pakolgatta a kemencét, de – akkor legalábbis úgy tűnt, hogy – nem a péklapát volt a kedvenc szerszáma.
Máris visszatérhetünk az idei nyárba! A zsíros kenyértől roskadozó asztal mögötti arcok nem voltak ismerősek – talán már alkalmazottakat is meg tudnak fizetni –, a cégnek a neve azonban igen. Mivel a lacikonyhák már évek óta berendezkedtek arra, hogy pofátlanul megkérik az ennivaló árát, gyorskajákba ölöm az éhségemet, de ha éppen ott a kínálatban, akkor a zsíros kenyeret sem kerülöm el. Eddig a nyárig legalábbis így volt, de most köpni, nyelni nem tudtam, amikor szembesültem vele, hogy a tavaly még 2 lejért vásárolt „zsíros deszka” idén már 3 lejt ér.
Megdöbbentő, hogy négy szelet eladott kenyér meghaladja a teljes kenyér, zsír, fűszerpaprika és hagyma kereskedelmi – mégcsak nem is gyártási! – árát. Szinte a legelső kenyérből már az asztal bérlését is megfizetik, a többi pedig tiszta haszon. Mindezt pedig a székely termék védjegy birtokában, annak mutogatásával teszik. Szégyen!
Szakmai ártalom, hogy csomó mindennek az árát az újságéhoz hasonlítom, ilyen szempontból is rosszulesett, hogy a több tucatnyi ember munkájából összerakott újság e szerint fél szelet zsíros kenyérrel vetekedik. De szemléljük a jelenséget inkább a társadalmi hatások szemüvegén át: a néhány éve a külföldre vágyó gyermekét féltő család a nevetségesen olcsón előállítható egyetlen szelet zsíros kenyérért az értékéhez képest többszörös árat kér. Nem az a fontos, hogy még mindig „csak” 3 lejről van szó, mert valóban, senki nem 3 lej miatt megy csődbe. A fontos az, hogy rettenetesen mohók vagyunk! Mohó fiatalokat nevelünk, akik a fejlett országokban tudják kiélni mohóságukat. És tévedés, hogy a jó móddal hazacsalogatjuk, esetleg itthon marasztaljuk őket – nem éri meg eljátszani a jóindulatot, a megbecsülést vagy éppen a becsületet a gyors meggazdagodásért!
Egzisztenciális vergődés, amit a kis- és közepes vállalkozóink jelentős hányada leművel! Hülyének nézik a vásárlókat, holott magukat ássák alá, mert aki 50 lejért tenyérnyi zászlókat, 3 lejért pedig pár banis zsíros kenyeret vásárol, az nem a szomszédja, nem a barátja, nem a családtagja. Nem olyan valaki, akire számíthat!
Kovács Hont Imre
