erős felhőzet
szórványos felhőzet
Zöld karácsony?
Bevallom, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban foglalkoztat karácsony környékén az időjárás. Megszoktam korábban, hogy ez az ünnep hóval jár. Ha nem öltözik fehérbe a táj, akkor úgy tűnik számomra, hogy nem igazi. Nem éltem Kaliforniában, Dél-Amerikában, meg Ausztráliában sem. Fogalmam sincs, hogy a „fonák” évszakú vidékeken milyen lehet „a csengős szán” érkezése, miközben teraszokon üldögélnek az emberek, vagy épp valamilyen tenger vagy „óceánum” partján áztatják magukat, de látom a világhálón, olvasom, hogy van bizonyos kultúrája a bermuda-nadrágos Mikulásnak, s annak a fajta csendes éjnek is, amely a Dél Keresztje alatt zajlik.
Jelen pillanatban, amikor ezeket a sorokat írom, kint esik az eső, és +5 Celsius-fokot mutat a hőmérőnk. A meteorológusok nem ígérnek semmi havat. Azt üzenik, hogy készüljünk a fekete karácsonyra, szerencsés esetben karácsony első és második napján előfordulhat némi hóhullás a magasabban fekvő vidékeken, ezer méter fölött, s talán a zártabb és zordabb Gyergyói- meg a Csíki-medencében akár meg is maradhat egy vékony hóréteg. Ha igaz. Udvarhely, valamint Maros és Kovászna megyék jelentős részében azonban fekete lesz a karácsony.
Ami hosszabb ideje feszélyez, az a téli ünnepkör körüli vásárlázi láz. Ha fehér, ha fekete a vidék. Amióta benne élünk a fogyasztói társadalomban, ilyenkor mindig elárasztanak a reklámok, hogy éljünk az áruválasztás bő lehetőségével, mert muszáj, és se vége, se hossza a „soha vissza nem térő alkalom” népszerűsítésének. Mintha a szeretetet, a családtagokhoz és a barátokhoz kapcsoló ragaszkodást csak akkor tudnánk ábrázolni, ha segítenénk a nagyáruházaknak a készletek kisöprésében. Mintha az lenne ilyenkor a legnagyszerűbb, hogy agyonterheljük a hitelkártyáinkat, mert bőven ráér, ha majd januárban „íratjuk jóvá” az adósságot. Mintha meg lehetne venni, váltani holmi talmi csillogással a mennyei jussunkat, azt a reményt, amelyet a Megváltó születése által üzen.
Ilyenkor utálom járni a boltokat. Vagy megvettem jó előre azt a könyvet, azt a ruhadarabot, azt a csokit, azt az apróságot, amellyel szeretteimet kívánom meglepni. Magamat egy jó kemény bakanccsal ajándékozom meg, amely a futárszolgálatok jóvoltából csak a két ünnep között kerül a fa alá, s onnét a lábamra. Mert ritka darabot, 47-es méretűt rendeltem, s remélem, jó lesz, bár tudom, hogy megvan a csere lehetősége is, de arra csak a logisztika újabb fordulatakor, már az új esztendő legelején kerülhet sor. Hátha eltaláltam! A termék megfelelőnek látszik, bélelt, bőrből van a felső része, az ilyen darabok bőven szolgálnak akár 4-5-6 évet is. Bízom a választás sikerében. Hogy aztán mit kapok családtagjaimtól, az még titok, tudom, hogy praktikus dolgokat, amelyekről már szó esett a meghitt beszélgetések alkalmával, és valamilyen úton-módon az „angyal”, „a Jézuska” házi meghosszabbítása időben értesült a titokról.
Én ma is ugyanúgy lekapcsolom a villanyt a fürdőszobában, mint a közönséges hétköznapokon. Az ajtóból még visszanézek, hogy az előszobai világítás se maradjon úgy, nehogy potyára égjen. Megvettem a normandiai származású kis fenyőt – illő módon csak egy méter húsz a magassága, mert nem kell nagyobb –, illatával belengi a házat, s tudom, hogy vízkereszt után, ha a házszentelő papok végigjárták az utcánkat, ez a fácska is a korábbiak sorsára jut: feldarabolom apróra, hogy otthon – mert falura mindig hazamegyünk, vagy vissza! – kiválóan alkalmas lesz, amikor húsvétkor behevítjük majd a sütőkemencét.
Hogy aztán mennyire zöld az idei fekete karácsony más családoknál, azt nem tudom. Csak a túlfogyasztás láza az, ami biztosnak látszik.
Ma még ki kell mennem ezt-azt vásárolni, s tudom, látni fogom a keresztényi mivoltot fogyasztóként megélő honfitársakat, amint tömik mindenféle hasznos meg haszontalan portékákkal a bevásárlókosaraikat és autóik csomagtartóit. Vagy kapok én is a kimaradt termékekből a boltban, vagy nem. De hiszem, hogy valamiképp csak túléljük az ünnepet. Halványzöld mentalitással és aktív hitelkártyákkal, amelyekre akár január 2-án vagy 3-án is vásárolhatunk ezt-azt, ami most nem volt, vagy elfogy közben. Végül is az az igazán szerencsés, aki a végkiárusítás után szerzi be fél áron vágyai tárgyát. Meg az, aki nem zálogházban kezdi az évet a szeretet dzsentroid és túllihegett ünnepe után, hanem tisztán és valódi reménnyel, megváltottként lépked majd a beköszöntő tél januári hajnalán új templomok, új fellélegzések iránt.
Simó Márton
.jpg)
