Hirdetés

Zenés színházi tehetségkutatón a Vaskertes iskola diákjai: Gyergyói diákok versenyprodukciójára lehet szavazni

HN-információ
Több mint ötven gyergyószent­miklósi diák és tanáraik közreműködésével készült színpadi produkció az István, a király rockopera egy részletéből. A Vaskertes Általános Iskola 2019-ben jelentkezett a Zikkurat Színpadi Ügynökség által kiírt Kárpát-medencei zenés színházi tehetségkutató versenyre, amelyet István, a király iskolába megy címmel hirdettek meg. Az elkészült alkotásra március 19-ig szavazhatnak a gyergyói csapat továbbjutásáért. Színpadon a gyergyói gyermekek. Szavazatainkra várnak                                      Fotó: Boncina-Székely Szidónia A rockopera egy részletének betanulása lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjük a középkori Magyarország történelmét, viselettörténetét, öltözködési és hajviseleti szokásait. Arra is jó volt, hogy a művészeti szakon tanuló diákjaink egy újabb zenei stílussal, és a batikolás technikájával ismerkedhessenek, illetve betekintést nyerhessenek a jelmezkészítés, díszlettervezés fortélyaiba – mondta megkeresésünkre Bíró Zsuzsánna pedagógus, aki rajztanárként vett részt a produkció jelmezeinek és díszletének megalkotásában. Az első alkalommal meghirdetett tehetségkutató versenyre az István, a király rockopera egy meghatározott részletével lehetett benevezni. Bernád Ildikó, az iskola igazgatónője tudomást szerezve a versenyről, bátorította a diákokat a részvételre. Tavaly decemberben kapták az értesítést, hogy az Esztergom részt kapta a csapat versenyprodukciónak, és elkezdődött a készülődés, a diákok kiválasztása és a próbák folyamata. Először a szereplők kiválogatása történt meg, hangi, illetve karakteri adottságok alapján. Elsőként a szólistarészeket tanulták be a diákok zenepedagógus segítségével, majd Jakab-Bálint Márta zenetanárnő irányítása alatt a kórusműveket. A hanganyag betanulása és a színpadi kép kialakítása, a jelmezek elkészítés után a színpadi mozgás betanulása következett Ferencz Klára tanárnő irányítása alatt. – Szerettünk volna egy egyedi színpadképet kialakítani, a saját „Istvánunkat” akartuk megalkotni. A díszlet, a jelmezek a székely népi kultúra motívumvilágát, értéküzenetét közvetítik – hangsúlyozta Bíró Zsuzsánna. A produkció elkészülésében hét pedagógus vett részt, a próbák és a felvételek a Művelődési Központ nagyszínpadán zajlottak. Az iskola diákjai a március 15-i ünnepségek keretében szerették volna bemutatni a nagyközönségnek a két és fél hónapos munka eredményét. A bemutatót egy későbbi időpontban tartják, az előadás bővített változatát mutatva be a nagyérdeműnek. A produkcióra március 19-ig lehet szavazni a www. iskolasistvan.ro/szavazas oldalon, ahol 1-től 10-ig terjedő pontszámmal lehet értékelni a feltöltött videókat.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!