Zarándokok százezrei érkeznek a csíksomlyói búcsúra
Zarándokok százezrei érkeznek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Az idei fogadalmi zarándoklat „A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt” jelmondatát Szent Maximustól választották a ferences kegyhely őrzői. Az ünnepi búcsús szentmise 12 óra 30 perckor kezdődik a Hármashalom-oltárnál.
A szélrózsa minden irányából már a kora reggeli órákban érkeztek a zarándokok Csíksomlyóra. A székelyföldi településekről keresztaljákban zarándokolnak, vannak, akik több napon át gyalogolnak.

A búcsú programja
A fogadalmi zarándoklat május 22-én, pénteken 18 órakor nyitó szentmisével kezdődött. Azt követően virrasztást tartottak a kegytemplomban. Ma reggel 7.30-kor szentmisét mutattak be a kegytemplomban, majd 10.30-tól ünnepélyes rózsafüzér-imádság kezdődik a Hármashalom-oltárnál. Ugyancsak 10.30-kor indul a kegytemplom előtti térről a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium alkotta díszkordon a nyereg felé. Az ünnepi búcsús szentmise 12.30-kor kezdődik a Hármashalom-oltárnál. 17 órakor csángó mise lesz a csobotfalvi Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. 18 órakor pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban, azt követően ugyancsak virrasztás lesz.

A pünkösdi búcsú szónoka idén Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. A főpásztorral családról, papi hivatásról, püspöki jelmondatáról és a hit mai világban betöltött szerepéről beszélgettünk, miközben személyes emlékein keresztül Csíksomlyó lelki jelentőségét is felidézte. Székely János szerint a keresztény ember feladata különösen az, hogy „só és világosság” legyen egy értékbizonytalan Európában, amely gyakran véli úgy, Isten nélkül is boldogulhat.

Elűzték a vadakat
A pünkösdi csíksomlyói búcsú előkészületeinek részeként péntek reggel medvehajtást tartottak. A városháza beszámolója szerint a Szilos Vadásztársulat szakemberei szakszerűen és sikeresen végezték el a feladatot, így a helyszín készen áll a zarándokok fogadására, valamint az ünnepi események biztonságos lebonyolítására.

A szerdai sajtótájékoztatón Korodi Attila polgármester ugyanakkor arra kérte a személyautóval és autóbusszal érkezőket, hogy a város szélein lévő kijelölt parkolóhelyeken igyekezzenek hagyni járművüket, mivel a központban nagy zsúfoltságra számítanak.

Hasznos tudnivalók
A sürgősségi orvosok azt javasolják a zarándokoknak, hogy az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözzenek, vigyenek magukkal esőkabátot, de a nap ellen kalapot is. Válasszanak kényelmes, nem csúszós talpú cipőt, sport- vagy túracipő viselése ajánlott, a szandál vagy a csúszós talpú lábbeli könnyen balesetveszélyessé válhat a meredekebb szakaszokon.
A krónikus betegséggel élőknek ajánlott magukkal vinniük a szükséges gyógyszereket, emellett minden résztvevő számára nélkülözhetetlen a megfelelő folyadék- és élelmiszer-utánpótlás is.
Az ortopéd orvosok arra kérik a búcsúra érkezőket, hogy lehetőség szerint a kijelölt útvonalakat használják, és kerüljék a füves ösvényeket, különösen esős idő esetén, amikor a talaj csúszóssá válhat. Emellett azt is ajánlják, hogy a helyszínre érkezők előre tájékozódjanak a mentőpontok elhelyezkedéséről.
×
×
×
×
×
×
×
×
×
