tiszta égbolt
tiszta égbolt
Wass
A hét végén, január 8-án volt 108 éve annak, hogy megszületett Wass Albert, február 17-én pedig halálának 18. évfordulója lesz. Az egymáshoz közel eső – egy életpálya kezdetét és lezárását jelző – két időpontra bizonyára sokkal kevesebben figyeltek volna fel annak okán, hogy egyik sem jelez kerek évfordulót, ha a hatóságok eljárása nyomán a román sajtó ismételten fel nem hívja rá a figyelmet a kézdivásárhelyi „terrorista”-ügy kapcsán. A szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni fellépés céljából létrehozott bűnüldöző szerv által kiadott közleményben nem szerepel a Wass Albert-kötetek lefoglalása, de az ügyről beszámoló sajtóorgánumok, hírközlő szervek tudni vélik, hogy az eljáró ügyészek irodalmi műveket foglaltak le. Ugyancsak a román sajtó egy része „székely/magyar terroristáról” beszél, holott az eljárásnak ebben a szakaszában megilleti az ártatlanság vélelme a gyanúsítottat, netán vádlottat, mindaddig, míg az illetékes igazságszolgáltatási szervek bűnösnek nem találják. Ez egyrészt. Másrészt pedig a bűnözőnek és a bűnnek, legyen az akár feltételezett, akár bizonyítottan valós, nincs nemzetisége – legalábbis a pc (politikailag korrekt) megfogalmazás szerint. Az is hozzátartozik a kérdéshez, hogy a román sajtó egy másik része közönséges provokációt emleget, és jelentős azoknak a megnyilvánulásoknak a száma is, amelyek a két fél – főként a román fél – politikai elitjének felelősségéről szólnak, mondván, hogy az elmúlt negyed század történései a többség-kisebbségi közötti bizalom mélypontra való zuhanását, ennek eredményeként pedig az állami szervekbe vetett bizalom minimálisra való csökkenését eredményezte. Sokak véleménye szerint ez a magatartás azt eredményezte, hogy a románok egy része veszélyforrásként, idegen testként tekint az itt élő magyarságra, s bennünk, magyarokban pedig folyamatosan azt a meggyőződéssé érő érzést erősítette, hogy áldozatok vagyunk. Erre alaposan rájátszanak a különböző jogi szövegek mögé bújó, azokat sajátosan értelmező székelyföldi román tisztségviselők, akik hatóságként lépnek fel a „székely ízek”, „Községháza” feliratok vagy középületeken lobogó nemzeti szimbólumok ellen.
Ha visszaemlékszünk, Wass Albert-köteteket korábban is foglaltak le a somlyói búcsún vagy a szeredai Taps téren szervezett vásárban, szobrát eltávolíttatták közterekről és egyházi magánterületről, nevét levetették iskola homlokzatáról, eljárást indítottak a Wass-művekből szervezett felolvasások szervezői ellen. Hiába a történészek, irodalomtörténészek érvelése, az amerikai hatóságok Wass Albert irányába tanúsított magatartása, amellyel felmentették a háborús bűnök gyanúja, vétke alól, rehabilitációja még nem történt meg. De ugyanígy vihart kavar Nyirő József neve, s a sort folytathatnánk…
Tény, hogy kevésbé ismerjük egymást. S nemhogy egymást, egymás múltját, kultúráját, kulturális teljesítményét nem ismerjük, hanem a sajátunkkal is hadilábon állunk. És ez mindkét félre érvényes – holott az arányok különbözőek, ugyanis mi kénytelen-kelletlen, avagy őszinte érdeklődésből, no meg a gyakran megkérdőjelezett nyelvismeretből fakadóan jobban ismerjük a román fél kultúráját, nagyon sok román mű jelenik meg magyar fordításban, fordítva ez nem föltétlenül érvényes.
A kézdivásárhelyi események újból Wass Albertre irányították a figyelmet. Az utókor majd tisztes időtávlatból megmondja, hogy mennyire maradandó, időtálló, értékes az írásművészete. De ne a politika, a védelmi doktrína vagy az ellenőrző hatóságok képviselői mondjanak róla véleményt, mert az nem szül csak további bizalmatlanságot és félelmet.
Sarány István
