…hiúzköröm. Ez annyira fontos amulett – viselőjét minden betegségtől, bajtól megóvó tárgy, amit mindig kell hordani –, hogy régen a végrendeletekbe vagy a hozománylevelekbe is belefoglalták, értékként ajándékozták szeretteiknek, vagy hagyományozták az örökösökre. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerint első erdélyi írásos adata 1596-ból való, és még 1817-ben is említenek egy kisgyermek nyakába való hiúzkörmöt ezüstbe foglalva. Leginkább aranyba foglalták a hiúzszemet, de ennek csak a neve utal a hiúzra, valójában ásvány – hiúzkő –, ami valahogyan kapcsolódik a macskafélékhez, mert ugyanezt macskaszemnek is nevezik. Szép fekete-zöldeskék vagy kékesen átlátszó drágakő, a zafírnak egyik fajtája, így harmadik névváltozata vízzafír. Keleti hagyományok szerint a drágakövek a kígyók nyálából keletkeztek. Így a drágakő a kígyókhoz hasonlón, mindig kétértelmű szimbolikát hordoz: amint a kígyó a gonosz erők (sátán) megtestesítője, ugyanakkor a gyógyítás szimbóluma (ma is: gondoljunk a patikák jelképére), úgy a drágakövek is jelenthetik a gonosz erőket – a keresztény mítosz szerint akkor keletkeztek, amikor Lucifer lezuhant a mennyből és addigi angyali fénye szilánkokra tört –, ám gyógyerejüket is. Manapság újra virágkorát éli a drágakövek gyógyító és rontó erejébe vetett hit. Egy ilyen felsorolásban azt olvastam a zafírról, hogy védi a látást (hiúzszem!), megszünteti a fejfájást, tisztítja a fejet. Ez utóbbit értem legkevésbé, mert nem tisztázzák, hogy vajon mitől tisztítja: náthától, netán gondolatoktól? „Az égszínkék, átlátszó vagy áttetsző zafír sok esetben önkívületi állapotot válthat ki – ijesztget az interneten egy Erzsébet nevezetű jól értesült hozzáértő. – Ugyanakkor bölcs gondolkodásra késztet, természetfölötti képességekkel ruházza fel viselőjét. Indiában úgy vélik, hogy a sötét tónusú zafír viselete csak akkor hatásos, ha az illető a Szaturnusz jegyében született.” David Fontana A szimbólumok titkos világa című könyvében (1993) írja a zafírról: „Az ég kékjét és az isteni erényeket – az igazságot, az elmélkedést és az alázatot – szimbolizálja. Az alkimisták szerint meg lehet vele gyógyítani a mérges állatok harapását.” A népmesék drágaköveit barlangokban találjuk meg, a kincset sárkány vagy kígyó őrzi; az igazságtevő népmesék szerint csak a feddhetetlen jellemű kincskeresőknek adatik meg a megszerzésük. Ha hiú(z) – ragadozó természetű – avatatlanok kezébe s a rejtekhelyről napvilágra jut, akkor a drágakő s mindenféle kincs valódi fénye megsemmisül, a kincs talmivá lesz, szétporlad, homokká, avarrá válik, de az, aki erőszakosan vagy ravasz fondorlattal megszerezte, legtöbbször meg sem éri ezt a pillanatot, mert orzó útján elpusztul. Ezek az egész világon elterjedt történetek mind hasonlítanak az erkölcsi tanulságban és mondanivalóban: az emberi hiú(z)ság büntetést érdemel, a világi gazdagságért és sikerért nem érdemes, de nem is szabad feláldozni a szellem bölcsességét, az önzetlen szeretetet és könyörületességet. Hiúzszemű viszont egyaránt lehet jó és rossz ember is, ma inkább sasszeműnek nevezik. A 16. századi hírneves orvos és természettudós Konrad Gesner Az állatok leírása című könyvében – persze sok-sok jelentékeny megfigyelés és kora tudományos ismereteinek összefoglalása mellett – megmosolyogtató hiedelmeket is közöl, de ma már ezek is fontosak, mert korjellemzők. Lássuk, mit ír a hiúzszemről: „Nincs állat, amelynek olyan éles lenne a látása, mint a hiúznak, mert szemeivel a költők állítása szerint a máskülönben teljesen átlátszatlan tárgyakon, így falon, fán, kövön és más effélén is keresztüllát. Ha ellenben átlátszó tárgyat tartanak elébe, ezt annyira gyűlöli, hogy menten belepusztul.” A valódi fény s nemkülönben az átvilágítás örök ellensége a drágakövet csak utánzó, talmi csillogásnak… Na, de fejezzem be az elmélkedést, hisz beszélni ezüst, hallgatni arany. Kozma Mária