…gőzhangya. Kortársai nevezték így Szinnyei Józsefet (1830–1913), és ezt nem sértőnek szánták, hanem elismerésnek. Hérón, a tudós görög készítette az első gőzzel működő szerkezetet Alexandriában i. e. az 1. században, ezt a turbinát nevezték az ókorban Hérón labdájának – ezt azonban csak játékként használták. A később is alkalmazott megoldásokat 1769-ben James Watt szabadalmaztatta gőzgépével. Felvidéken Selmecbányán 1722-ben, más források szerint 1733-ban, a bányavíz elszívására állították fel az első magyarországi gőzgépet. Szinnyei születésének évében Magyarországon, a bányákon kívül, csak egyetlen gőzgép működött, tíz év múlva kilenc, 1849-ben már 61 darab volt üzemben. A Szinnyei jellemzésére született szóösszetételből a „hangya” nyilván a szorgalmat, a munkás hétköznapokat hivatott jelképezni, és talán azt is, hogy ha terhet cipel, saját súlyának akár ötvenszeresét is elbírja; a „gőz” az akkor modernnek számító gőzgépre, egy gép erejével és „embertelen” kitartásával, fáradhatatlanságával végzett tevékenységre utal. 1872-ben nevezték ki könyvtárőrnek a budapesti Egyetemi Könyvtárhoz, néhány év múlva könyvtárigazgató lett, a könyvtárrendezési munkálatokat az ő felügyelete és közreműködése mellett végezték. Később az egyetemi könyvtártól a Magyar Nemzeti Múzeum hírlapkönyvtárához helyezték, a napi sajtóban a rendszeres gyűjtés szükségességéről cikkezett, egy országos hírlapkönyvtár létesítését szorgalmazta, ehhez a kormány segítségét is kérte. Ő maga személyesen is elutazott Magyarország és Erdély városaiba hírlapokat gyűjteni. Életpályájának főműve a Magyar írók élete és munkái című 14 kötetes életrajzi lexikon. „Munkámnak, a Magyar írók…-nak eszméje, terve – írta visszaemlékezéseiben – még 1861-ben keletkezett, midőn Arany János költőnk születésnapját sehol sem találtam feljegyezve… annak közlésére kértem őt fel levélben, ezt meg is tette, sőt fiának születése dátumát is közölte; sőt bővebb megjegyzést is írt azon, levelemben említett, külföldi munkára vonatkozólag, hol születése napja hibásan volt közölve.” Gazda István Kuriózumok a magyar művelődés történetéből című könyvében e hatalmas munkát számadatokkal világítja meg: „Mivel egy közepes terjedelmű, lexikontömörségű életrajz megírása legalább egynapi munka, e könyvsorozat, ha már a források együtt állnak, olyan tízévi folyamatos munka eredménye. A hosszabb életrajzok azonban két-három napot is igénybe vesznek. És mivel Szinnyeinek ez csak amolyan hobbija volt, hiszen főállásban könyvtáros volt, meg a napilapok specialistája és gyűjtője, akkor egy kb. harmincéves munkáról beszélhetünk. Közben azonban más könyveket és mintegy ezer más cikket is írt, egyebek között a Pallas Nagy Lexikona sajtótörténeti szócikkeit.” Én is számadatokat idézek az első kötet előszavából: „Hogy a már létező életrajzi adatokat pontosabban meghatározhassam – írja Szinnyei –, sőt új életrajzokat nyerhessek, ezen idő alatt 54 ezer gyászjelentést és 28 ezer színlapot gyűjtöttem… Az önéletrajzok gyűjtésére blanquettákat nyomattam és 3220-at küldtem szét…” Szinnyei leírja azt is, hogyan talált rá a cédulázás – akkor még újdonságnak számító – munkamódszerére: „Fáy András [ő is könyvtáros volt és kortársai szerint a haza mindenese] Házi jegyzeteiben olvastam, hogy az adatok feljegyzésére sokkal célszerűbb a cédularendszer; ez ugyan a papiros anyagot szaporítja, így csak a múlt nyári szünidőm alatt 400 ívet használtam fel jegyzetekre, a munkát azonban megkönnyíti.” Tudjuk, hogy a „gőzhangya” egy-egy névhez sokszor 70-80 cédulát is írt. Művét 1890-ben kezdte sajtó alá rendezni, utolsó kötete halála után egy évvel jelent meg, ezt már nyelvész fia fejezte be. 1992-ben megalapították a róla elnevezett Szinnyei József-díjat, amit könyvtárosoknak adományoznak. Kozma Mária