Visszatekintő (március 14.)
1969. március 14., péntek
„Jenőfalván végigmenni nem lehet.” – Hej, amikor, valamikor elejtettem orsómat, s nem akartam megcsókolni azt a legényt, bizony, kettétörte – szólt az egyik idősebb néne. Ekkor már szaporán peregtek az orsók Jenőfalván, de olyan boszorkányos gyorsasággal, mintha nem is lenne igaz. Közben körbejárt a pohár jó háziszőttes rozspálinkával. S bár olyan szaporán sürögtek az ujjak, Berta néni mégiscsak azt mondta: – Ha valamiféle dolgot adnának, azt még refuzálnám, de hát ez pálinka, lefolyik magától is.
Korond a képzőművészetben. Nagy sikerrel zárult – több mint 1500 iskolás, felnőtt, hazai és külföldi vendég tekintette meg – Korondon az a képzőművészeti kiállítás, amelyet Páll Lajos korondi festőművész és Balázs László, a művelődési otthon igazgatója szervezett. Tizenegy ismert fiatal képzőművész Korondról szóló alkotásait gyűjtötték össze és mutatták be.
1989. március 14., kedd
Menet közben. Aki a megyeközpontból Gheorgheni felé jár, vagy fordítva, óhatatlanul átutazik a Maros és az Olt szimbolikus vízválasztóján, Izvorul Mureșen. És nem is akárhogy, mert a Csíki-medence felőli lejtőn nagy tócsákon, sőt vízfolyáson kell átmenjen. S ha megfagy a víz – jégen. Elsősorban a balesetveszély miatt, de a dolgok természete okán is: sehogyan sem néz ki jól egy ilyen fontos országúton a patakfolyás olvadáskor.
Daciada Krónika. Havon és jégen. Az elmúlt napokban és a hét végén több országos rendezvény színhelye volt megyénk, amelyen sportolóink is szép sikereket arattak. Az első színhely, ahová ellátogattunk, Sărmaș, az itteni remek szánkópályán rendezték meg ugyanis a megyei testnevelési és sporttanács, valamint a Toplița városi sporttanács és a helyiek szervezésében felnőtt és ifjúsági országos szánkóversenyt, amely igen népes részvételt hozott.
1999. március 14-én, vasárnap nem jelent meg lapszám
2004. március 14-én, vasárnap nem jelent meg lapszám
Összeállította: Szőke Zsuzsa
[caption id="attachment_85629" align="aligncenter" width="1000"]
A fonóban szól a nóta. Nagy P. Zoltán felvétele, 1969[/caption]
A fonóban szól a nóta. Nagy P. Zoltán felvétele, 1969[/caption]

