Visszatekintő (március 11.)

HN-információ
1969. március 11., kedd Hír. Figyelemre méltó forgalmi esemény, azaz eseménytelenség: Hargita megye területén február hónap folyamán egyetlen közúti baleset sem történt. Többnyire, vagy csakis a gépkocsivezetőkön múlik, hogy a következő hónapokban is üres maradjon a balesetlista. Három vereség… A tavaszi idény első fordulóján mindhárom C osztályos csapatunk vereséget szenvedett. (…) Az új futballidényre való felkészülés fogyatékosságaira kell gondolnunk s az alacsony taktikai és technikai színvonalra. Mert másképpen lehetetlen elképzelni például a Székelyudvarhelyi Fások ilyen gyenge szereplését. Szeretnénk már igazi és megérdemelt győzelemről beszámolni. Ezt kívánja megyénk sporttekintélye, ezt óhajtja a sok ezer szurkoló. 1989. március 11., szombat Könyvespolc. Gyógynövények. Az utóbbi években egyre több olyan szakmunka lát napvilágot, amely hazánk gazdag, természetes növényflórájának hasznosításával foglalkozik. Ebbe a tárgykörbe sorolhatók az évente szinte „menetrendszerű” pontossággal megjelenő, s a gyógynövények ismertetésével és hasznosításával foglalkozó kiadványok. 1999. március 11., csütörtök Időkrízisben. Alig állapították meg a helyi adókat, most sok mindent a feje tetejére állított a március 3-i Hivatalos Közlönyben megjelent 15/1999-es sürgősségi kormányrendelet… Tény, hogy van néhány lényeges módosítás. De bonyodalom is: a jogi személyeknek állóalapjaikat egy kormányrendelet alapján újra kellett értékelniük, ezt a jogszabályt időközben módosították, olyan értelemben, hogy nem kötelező az újraértékelés. 2004. március 11., csütörtök Tavaszi készülődés. Csíkban visszaállt a tél, Gyergyószentmiklós főtéri parkjában viszont már készülnek a tavaszra. A polgármesteri hivatal mellékgazdaságának dolgozói metszik, alakítják a parki fák koronáit, a bokrok „frizuráját”. Hargita megyei sikerek Bukarestben. Tegnap délután Bukarestben megkezdődött a 2003/2004-es felnőtt jégkorongbajnokság rájátszása. A döntő első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub 5–3-ra győzött, míg a bronzcsata ugyancsak első felvonásán szintén 5–3-as sikert könyvelhetett el a Gyergyószentmiklósi Progym. Összeállította: Szőke Zsuzsa [caption id="attachment_85413" align="aligncenter" width="1000"] Luminiþa Dobrescu átveszi az Aranyszarvast. 1969-es felvétel[/caption]




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!