kevés felhő
szórványos felhőzet
Vissza a csodához
Elmosolyodtam. A gyermek annyi kérdést feltett néhány perc leforgása alatt az édesanyjának, hogy az körülbelül felét sem tudta megjegyezni. „Anyu, hova megy ez a sok ember? Miért vannak ilyen sokan? Miért énekel mindenki? A szép ruhába öltözött bácsik miért csengetnek? Miért kell itt a hegyen kimászni? Várj, anyu, mert elfáradtam.” Többször is megálltak pihenni, ilyenkor a fiúcska levette a kis lila hátizsákját, és jóízűt kortyintott a benne lévő frissítőből. Néhány nagy levegővételt követően, ismét nekivágott a hágónak, közben pedig továbbra is megállás nélkül kérdezősködött. Nagyon kíváncsi volt, mintha egy más világba csöppent volna, amely temérdek érdekességet, sok-sok csodát rejt. Haladtak előre, a kisfiú pedig már csak puszta megszokásból kérdezte, hogy sok van-e még, mivel a kíváncsiság teljesen elterelte a figyelmét a fizikai fáradtságról – nem volt idő fáradtnak lenni. Megint elmosolyodtam, jó volt magam előtt látni a kisembert, akit annyira érdekelt az előtte álló esemény, hogy lihegve is tíz kérdést tett fel öt másodperc alatt édesanyjának. A napsütést hirtelen árnyék váltotta fel, sűrű lombozatú erdőn át folytatódott az út, a fiúcska bánatára azonban továbbra is igencsak meredek részen kellett haladni, így még néhány alkalommal lekerült a lila hátizsák. „Anyu, mennyi van még?” – a kíváncsiságot most már a türelmetlenség kezdte felváltani, taszított is egyet a kalapján, én pedig elnevettem magam.
Már nagyon keveset kellett menni, ismét betörtek a lombok közé a napsugarak, majd egyszer csak vége lett a hágónak, kisemberünk pedig tátott szájjal nézett maga elé. „Azok ott mind emberek? Mind emberek, anyu? Ott lenn, az a sok!” – itt most már kérdezni sem nagyon tudott, csak nézte az embertengert, és nem akart hinni a szemének. Addig sosem látott ilyet. Elkezdett kipakolni a kis hátizsákból...
– Hahó! Elkoppantál? – törték meg a gondolatmenetemet.
– Nem, nem, csak eszembe jutott az első csíksomlyói búcsúm – válaszoltam, majd igazítottam egyet a hátizsákomon, vettem egy nagy levegőt, és nekivágtam a hágónak.
Kertész László
.jpg)
