Hirdetés

Videó - Még várni kell a beüzemelésre

Leállította a gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központ működtetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást Hargita Megye Tanácsa, mivel időközben megváltozott a hulladékgazdálkodást szabályozó törvény. Emiatt szükséges végrehajtani a közbeszerzési tenderfüzet módosításait.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 2 perc
Videó - Még várni kell a beüzemelésre
Incze Csongor megyemenedzser Fotó: László F. Csaba

Harmincmillió eurós uniós pályázatból építették meg kilenc éve Gyergyóremetén a megyei hulladékgazdálkodási központot, ám mindmáig nem sikerül beüzemelni. Az elmúlt másfél évben a szükséges engedélyeket és dokumentációkat szerezte be a megyei önkormányzat vezetősége – mondta hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Incze Csongor megyemenedzser.

Rámutatott: idén ősszel sikerült elindítani a működtetésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, és összesen hét cég kereste fel a hulladékgazdálkodási központot. A cégek kérésére és különböző pontosítások miatt december 9-ig meghosszabbították az ajánlatok benyújtásának határidejét. Szeptember 29-én azonban megjelent a 133-as sürgősségi kormányrendelet, amely módosította a hulladékgazdálkodásra vonatkozó korábbi kormányrendeletet és a 2006-os 101-es törvényt. Keresték a lehetőségeket, hogy ne kelljen visszavonni a közbeszerzési tenderfüzetet, de más megyék hasonló tapasztalatai láttán végül ezt találták a legjobb megoldásnak. Így a múlt héten leállították a közbeszerzési eljárást.

– Az új, 133-as sürgősségi kormányrendelet azt is szabályozza, hogy azokra a beruházásokra, amelyeket európai uniós alapokból valósítottak meg, a továbbiakban nem a helyi önkormányzatok kell kiírják a közbeszerzési eljárást, hanem a fejlesztési társulások, amelyeknek tagjai az önkormányzatok. A jövőben már nem a megyei tanács fogja kiírni ezt a közbeszerzést, hanem a megyei ADI. Az ADI működése szerint – amelyet a törvény is szabályoz, valamint a statútuma is – ahhoz, hogy majd újra ki tudjuk írni ezt a közbeszerzést, az újonnan elkészített tenderfüzetet az összes önkormányzat, a mi esetünkben 67 önkormányzatnak, valamint a megyei önkormányzatnak tanácshatározattal jóvá kell hagynia, majd az ADI közgyűlésén a tanácsok által felhatalmazott polgármestereknek még egyszer jóvá kell hagyniuk szavazatukkal – részletezte a megyemenedzser.

Hozzátette: korábban tizenegy hónapba telt, amíg az önkormányzatok jóváhagyták a tenderfüzetet, ám ezúttal csak harminc nap áll rendelkezésükre, így várhatóan két-három hónapon belül ismét kiírhatják a hulladékgazdálkodási központ működtetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.

Újságírói kérdésre elmondta: tavaly felmérték a központ gépeinek és berendezéseinek állapotát, akkor a karbantartási költséget 1,3 millió lejre becsülték. Ezt az összeget saját költségvetéséből próbálja előteremteni a megyei önkormányzat. A hulladékgazdálkodási központ beüzemelése után a lakosságot terhelik majd a javítási költségek.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!