Akadozva induló úszásoktatás
Óvatosan fogadták a tanintézetek Gyergyóremete Polgármesteri Hivatalának felajánlását, hogy a Csíki-medencében évek óta jól működő iskolai úszásoktatáshoz hasonló programot indítsanak a község nemrég megnyílt tanuszodájában. A helyi általános iskolában egyelőre csak próbaként és időszakosan indult el az oktatás, a szomszédos gyergyóditrói tanintézetben még nem döntöttek az úszásoktatás elindításáról.
Részsikerrel indult el Gyergyóremetén az iskolai keretek között biztosított úszásoktatás. Bár Laczkó-Albert Elemér polgármester az idén átadott községi tanuszoda kapcsán többször kiemelte, hogy többek között azért tartották fontosnak építését, hogy minél szélesebb körben lehetőséget teremtsenek az iskoláskorú gyermekek úszásoktatására, a tanévkezdést követően, úgy tűnik, nincs túl nagy érdeklődés a lehetőség iránt.
A gyermekek úszásoktatásának elindítására kézenfekvő módszer a Csíki-medencében már nyolc éve jól működő vidéki úszásoktatási program, aminek köszönhetően eddig több mint 3500 vidéki gyermek tanult meg úszni. Ehhez hasonló módon kínált lehetőséget a program elindítására a gyergyóremetei polgármesteri hivatal: a fiatalok tanítását a tanuszoda oktatója biztosítja, a tanintézetek mindössze az uszoda használatáért kell díjat fizessenek, de ezt alacsony összegben: gyermekenként egy alkalomra 5 lejben állapították meg.
– Értesítettük a szomszédos községeket is a lehetőségről, de eddig mindössze a helyi általános iskolából jöttek csoportok, és onnan sem rendszeresen
– tudtuk meg Laczkó-Albert Elemér polgármestertől.
A gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola igazgatója szerint a szülők részéről van igény a program működtetésére, keresik tehát erre a megoldást, de nehéz megszervezni, az órarendben megtalálni az erre szánható szabad két órát.
– Egyelőre ismerkedünk a programmal, ami azt jelenti, hogy az elemi iskolások modulonként egyszer, vagyis kéthavonta egyszer jutnak el úszni a tornaóra keretében. Tudjuk, hogy ez nem elég az úszás elsajátításához, éppen ezért próbaként tekintünk erre az időszakra
– nyilatkozta lapunknak Román Sándor iskolaigazgató.
A szülők és a gyermekek úszásoktatás iránti érdeklődését mutatja, hogy miközben a tanintézetek hezitálnak, hogy miként építsék be azt az órarendbe, ki felügyelje a diákokat, illetve hogyan oldják meg a tanuszodához való utaztatást, addig a tanuszoda által szervezett délutáni, fizetős úszásoktatásra több mint száz fiatal jár.
Megkérdeztük a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola vezetőjét is arról, hogy beépítik-e iskolai programjukba az úszásoktatást. Puskás Anna igazgató azt mondta, „még gyermekcipőben jár ez a dolog”.
– Az iskola vezetőtanácsában egyeztettünk róla, de egyelőre sok a kérdés azzal kapcsolatosan, hogy szervezett keretek között hogyan lehet beilleszteni az órarendbe. Elején vagyunk még a szervezésnek, viszont mivel nagyszerű lehetőség a fiatalok számára, remélem, hogy jövőben már zökkenőmentesen fog működni a program
– közölte az igazgató.

