Hirdetés

Vetélkedő középiskolásoknak

Nagy István születésének százötvenedik évfordulója alkalmából a Csíki Székely Múzeum és a Communitas Alapítvány vetélkedőt hirdet romániai magyar középiskolák számára, azzal a céllal, hogy a fiatalok megismerjék Nagy István művészetét.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Vetélkedő középiskolásoknak
Vetélkedővel népszerűsítik az erdélyi képzőművészetet a diákok körében Fotó: Csíki Székely Múzeum

Közös vetélkedőt hirdet a Csíki Székely Múzeum és a Communitas Alapítvány a múzeum Nagy István 150 című kiállítása kapcsán. A múzeum közleménye szerint a tanulók ismereteinek bővítése mellett

a vetélkedő célja az is, hogy ráirányítsa a fiatalok figyelmét az erdélyi művészek, kiemelten Nagy István műveinek jelentőségére.

A versenyen részt vevő diákok felkészülésük során megismerkednek a festő művészetével, az általa megélt korszakkal és eseményekkel, amelyeknek lenyomatai egyértelműen felismerhetők alkotásaiban.
A megmérettetésre

harminc iskola jelentkezését várják, amelyek vállalják a játékos küzdelmek lebonyolítását tanintézetük szintjén,

természetesen a múzeum munkatársainak iránymutatásával és segítségével. Az iskolák a vetélkedőre hat csapattal jelentkezhetnek be, a csapatok pedig 3-5 fős, 9–12. osztályos diákokból kell álljanak. Jelentkezni április 28-ig lehet elektronikus formában erre a linkre kattintva.
A nevezéseket időrendi sorrendben fogadják, a sorrend alakulása figyelemmel követhető a megadott honlapon. Az első harminc csapat jelentkezését követően a további jelentkezők pótlistára kerülnek. Jelentkezéskor kötelező megnevezni legalább egy vezetőtanárt, aki vállalja a verseny lebonyolítását és a csapatok kíséretét a csíkszeredai múzeum látogatására. 
A közleményben közölték a vetélkedő menetrendjét is. E szerint: a könyvészeti anyagot a jelentkezési határidőt követően, április 28-án teszik közzé a múzeum honlapján. A feladatlapot, szervezési és szakmai tanácsokat a kéthetes felkészülési időszakot követően, május 15-én juttatják el a szervezést vállaló tanároknak e-mailben. A vetélkedők lebonyolítására egy hét áll rendelkezésre, aminek a határideje május 19. A versenyen részt vevő csapatok a május 22. és augusztus 30. közötti időszakban megtekinthetik a kiállítást tárlatvezetéssel, ehhez előzetesen egyeztetniük kell a kiállítás szervezőivel.
A vetélkedő díjait a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány biztosítja.

Az első, második és harmadik helyezett csapatok (iskolánként) ajándékcsomagot és ingyenes belépőt kapnak a Csíki Székely Múzeum Nagy István 150 című kiállítására,

valamint a részt vevő csapatok (50 személyig) ingyenes utaztatást a kiállítás helyszínére.
Bővebb információt a Csíki Székely Múzeumtól kérhetnek az érdeklődő tanárok, diákok a szaborita@csikimuzeum.ro e-mail-címen.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!