Hirdetés

Versünnep volt Gyergyóalfaluban Ilyés Krisztinkával

HN-információ
Kettős ünnepre várták a gyergyóalfalviakat hétfőn este a művelődési ház Új galériájába: a magyar költészet napján mutatták be Ilyés Krisztinka Papírcsillag című első verseskötetét. A gyergyóalfalvi fiatal szerzővel Péter Beáta beszélgetett, verseiből húga, Ilyés Tímea olvasott fel a közönségnek. A találkozón a három ciklusból álló verseskötet megszületésének körülményeiről, a szerző alkotói világáról, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának működéséről is beszélgetett a szerzővel Péter Beáta újságíró. A témaválasztásról Ilyés Krisztinka elmondta: hangulatai határozzák meg alkotásai születését, amelyeket felváltva, versben és prózában vet papírra. Ötödik osztályosan magyartanára, Farkas Wellmann Endre figyelt fel tehetségére egy fogalmazás kapcsán, amelyben az őszről szóló gondolatait fejtette ki. Krisztinka mindennapjainak azóta része az írás: első novellaciklusa az Irodalmi Jelen folyóiratban jelent meg, középiskolás éveinek kezdetén. A székelyudvarhelyi tanítóképző után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarára, majd a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Irodalom és Kultúratudomány mesterképzésére vezetett az útja, emellett az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tanulójaként is ismerkedik az irodalom világával. – Az íróakadémia számomra olyan, mint egy nagy család, közvetlen kapcsolatokkal, élményekkel, az egymástól való tanulás lehetőségével. Konkrétan az írást megtanulni nem lehet, de lehetőség van fejlődésre az elméleti órák és a műhelymunkák által. Varga Melinda mentoromtól nemcsak útmutatást kapok, hanem a kapcsolatok kialakításában is segít, a verseskötetem kiadása is neki köszönhető, illetve Orbán János Dénesnek, a kiadó és az EHÍ alapítójának – osztotta meg élményeit a hallgatósággal Ilyés Krisztinka. A három ciklusra tagolt verseskötet a gyermeki én perspektívájából tekint a világra, az utolsó, Halálnapló című viszont nyelvezetében és a teljesebb történetmesélés révén is különbözik a többitől. – A személyiségem alapja a gyermeki énem, ahová visszavágyom, hiszen itt kíváncsiság, kiteljesedés, vágyakozás, színek, álom, repülés egyaránt jelen vannak. Azt gondolom, hogy önmagunk teljesebb megismeréséhez vissza kell térnünk ehhez a bennünk élő gyermekhez – mondta Ilyés Krisztinka. A Papírcsillag című verseskötet az Előretolt Helyőrség Íróakadémia programjának keretében, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiadásában jelent meg, a borítón Szentes Zágon képzőművész munkája látható.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!