Hiába, gyanakvó természetem van, ami ugyan nem baj, mert sok kellemetlenségtől megvédett eddig a magánéletben. Nem úgy a honatyáink törvényjavaslataival, törvényeivel szemben. Ahogy megjelenik egy törvényjavaslat, azonnal elemezni kezdem, kinek jó, ki látja kárát, hasznos-e a hazánknak, vajon hány kiskapuja van, hányszor fogják kiegészíteni, módosítani, magyarázni. Az egyik hetilapban olvasom, hogy honatyáink egy része kezdeményezte, hogy a (víz, szennyvíz, szemétszállítás stb.) 7 éven aluli gyerekeket levegyék a közköltség­listáról, valamint a 7–14 év közötti gyerekek után a felnőttekre számított összegek felét kell majd fizetni a parlamenti törvénytervezet szerint, ha a többség rábólint és megszavazzák. Azon nyomban több ismerős anyukát megkérdeztem, hogy most „menő-e” a kisgyerekek napi fürdetése, mossák-e naponta ruhácskájukat, mit csinálnak az eldobandó pelenkákkal, szemetel-e egyáltalán a kisgyerek? Válaszként megkérdezték, hogy én fürdettem-e a gyerekemet, mostam-e rá naponta? Közben gyanúsan méregettek, hogy vajon jól működik-e a szürkeállományom. Ugyanígy jártam a másik ismerősömmel is, akinek a 9 éves unokáját nevelik a szülők, csupán a válasz volt más. A gyermek akarva, akaratlanul szemetel, legyen az magánlakás vagy tömbház. A tömbház környékét elsepri, tisztán tartja és arra a célra kijelölt helyre viszi aszemetet fizetett személy. A magánlakásban összegyűjtik egy szeméttárolóba, amit a szemétszállító cég visz el, a gyerek pedig nem ülhet négy fal között, valahol játszania kell. Ami a vizet illeti, egy rendes szülő serdülőkorban tanítja tovább a gyereket a napi tisztálkodásra, beleértve a napi többszöri fogmosásra és a ruhájukat is mosni kell szinte naponta. Hát azért gyerek, hogy közben pancsolja a vizet, csak megtanulja a keze-lába tisztántartását, fürödjön hetenként többször, de hát aki gyereket vállalt, az számolt ezzel, és különben mi sem voltunk angyalok gyerekkorunkban, mondja az ismerősöm, és közben gyanúsan figyelt. Nem kérdezősködtem tovább, nehogy az elmémre gyanakodjon. Elkezdtem gondolkozni, milyen célt szolgálna, akik javasolták, van-e gyerekük, unokájuk? Amikor gyerekek voltak, édesanyjuk hányszor fürösztötte, cserélte ruhájukat? Serdülőkorban mennyit használták a vizet fürdésre, fogmosásra. Ha alkalmazzák, milyen „elírásokat” szül majd. Gondolhatom, gazdasági oldalra billent. A vízszolgáltató vállalatnak ki fizeti meg a differenciát? Átruházzák a tanácsra? Vagy felemelik a felnőttek víz- stb. díját annyival, hogy „üsse a széle a hosszát”? Viccnek megjárja, de jobb volna, ha honatyáink az ország gazdasági problémájával foglalkoznának, hogy gyermekeink ne menjenek külföldre dolgozni, ahogy a diplomájukat megkapják. Itt kellene hasznosítsák tudásukat, de hol? Valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy Románia külföldnek tanítja, oktatja a gyerekeinket, és nem is akárhogy, és azt a tudást más ország hasznosítja a maga javára, befektetés nélkül. A 40 életévét betöltött munkanélküli anyuka más országba megy idős beteget ápolni, hagyva a gyerekeit a szintén munkanélküli apukára, aki idejét, erejét a tévé előtt tölti munkahely hiánya végett. A gyerekek, akik szülői nevelés hiányában a tömbházak körül szemetelnek, falat írnak, vakolatot kaparnak, padokat törnek össze, példa rá a Tudor negyedi ANL-lakás oldala, a masszív félig összetört pad és a napi szemetelés, függetlenül, hogy a szemétszállító vállalat emberei naponta begyűjtik az előző napi sok szemetet. Érdemes volna lefényképezni és elküldeni a honatyáknak, akik munkahely létesítésével kellene foglalkozzanak, hogy mindenkinek legyen biztos munkahelye, mert a legjobb tőke a munka, ez biztosítaná Románia gazdasági fellendülését a fiatalok kivándorlásának megszüntetését, nem ez a törvényjavaslat. Remélem, honatyáink többsége nem szavazza meg, és hazánk nem lesz nevetség tárgya más EU-s országok előtt. Molnár Erzsébet, Csíkszereda