Váratlan gond hátráltatja a munkát
A csíkszeredai Városi Művelődési Ház felújítása közben nem várt műszaki problémák adódtak: mint kiderült, egyes tartószerkezeti elemek nem a tervek szerint készültek, ami újabb beavatkozásokat tehet szükségessé. Bár a kivitelezés több területen halad, a szakértői döntésekig az érintett munkálatok késnek.
Nem várt probléma hátráltatja a Csíki Játékszín és a Hargita Székely Néptáncszínház otthonául szolgáló csíkszeredai Városi Művelődési Háznál zajló korszerűsítési munkálatokat: miután a próbaterem fölötti födémen lévő repedések miatt a szakértő feltárásokat, illetve a vasbeton gerendákról a vakolat eltávolítását kérte, kiderült, hogy a földszinti stúdióterem vasbeton gerendái közvetlenül a téglafalra támaszkodnak, valamint hogy a gerendák alatt sem vasbeton pillérek, sem koszorúk nem találhatók – ráadásul a külső fal teherbírása a nagy méretű ablaknyílások miatt gyenge. Az aktuális állapotokról Bors Béla alpolgármester számolt be lapunknak.
– A szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a kivitelezés során nem tartották be azt a műszaki tervet, amely az általa készített szakvélemény alapjául is szolgált. Az újabb helyszíni ellenőrzések nyomán lehetséges, hogy fémszerkezetes megerősítést kell alkalmazni, mivel tiszta betonszerkezet esetén nem biztosíthatók a megfelelő teherátadási feltételek a talaj felé
– jelezte az alpolgármester, megjegyezve, hogy még várják azt a szakértői jelentést, amelynek véglegesítése elengedhetetlen a tervezői utasítások kidolgozásához.
Mindez többletmunkát jelent a kivitelezőnek, és amíg nem születik végleges döntés, addig az érintett területen a többi szakág munkavégzése is csúszik. Mint ismert, az épület nagyszabású korszerűsítését nyárra kell befejeznie a kivitelezőnek – de az alpolgármester szerint a jelenlegi helyzet mindenképp hátráltatja a munkát.
Régészeti leleteket találtak
Mindeközben az épület szomszédságában lezárultak a szükséges régészeti feltárások, tudtuk meg: mivel a közelben állt a város legrégebbi, 14. századi lakóháza, ezért szükség volt a régészeti felügyeletre, és bár találtak bizonyos maradványokat, a kivitelezést ez nem akadályozta.
Emellett a kültéren megkezdődött a tűzivíztározó medrének kiásása, amelyet a tartályok behelyezése fog követni, továbbá befejezték a belső szigetelést, kiépítették az új villanyhálózatot, illetve befejezték az irodákban és a műhelyekben az aljzatbetonozást. Megkezdődtek a belső falfelületek javítási munkálatai is, a nagyteremben pedig eltávolították a falakról a régi textilburkolatot, valamint kialakították a füstelvezető ablakok helyét.
Kicserélik a színpad fölötti tartószerkezetet
A színpadtechnika, a díszletet mozgató rendszer kialakítása mindemellett külön kihívás, mondta korábban, februári terepszemlénk alkalmával az építésvezető. Most a színpad fölötti tartószerkezeten végzett előméretezési vizsgálatok alapján a tervező a tartószerkezet teljes cseréjét javasolja: a meglévő váz három motoros üzemre méretezett, de ennél nagyobb terhelés esetén a számítások szerint a szerkezet már nem megfelelő méretű, tudtuk meg az alpolgármestertől. Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a meglévő váz megerősítése több anyagot igényelne, mint egy teljesen új szerkezet építése, ezért a tervező a teljes tartószerkezet cseréjét javasolja, közölte Bors Béla.

