Változtak az őstermelők terményértékesítési szabályai

HN-információ
Ismét módosult az őstermelőkre vonatkozó törvény. Újdonság, hogy a gazdaságból származó mezőgazdasági termékek eladására a termelői igazolvánnyal rendelkező személynek nemcsak az első, hanem immár a másodfokú rokonai is jogosultak. Két évvel nőtt a termelői engedély és termékértékesítési könyvecske szavatossága is: a két dokumentum az eddigi 5 helyett 7 esztendeig lesz érvényes. [caption id="attachment_68439" align="aligncenter" width="1000"] Nézelődők a hagyományos székely termékek vásárán. Könnyítettek az őstermelők termékértékesítésén Fotó: Domján Levente[/caption] Több mint két évvel ezelőtt fogadták el és vált hatályossá a mezőgazdasági ágazatból származó termékek piaci értékesítését szabályozó 2014/145-ös törvény, mely tulajdonképpen az őstermelők leszabályozott piaci szereplését tette lehetővé. Ám nem bizonyult időtállónak, a jogszabályt az elmúlt időszakok során többször is módosították, legutóbb idén. Kiszűrték (volna) a viszonteladókat Annak idején a törvény szándéka az volt, hogy a kisgazdasá­gokban, a háztájiban megtermelt növényi és állati eredetű terményeket, illetve termékeket törvényes feltételek közepette és adott jogszabályozási előírások betartásával értékesíthessék az őstermelők. Ugyanakkor e törvény révén próbálták meg kiszűrni azokat az ügyeskedőket, viszonteladókat, akik különböző terményeket és termékeket árusítottak a piacokon, vásárokon és más rendezvényeken mindennemű engedély nélkül. A törvény annak idején csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor a piaci árusok tekintetében sem érződött az ellenőrzés szigora, a felelősségre vonás. Ilyenképpen előfordulhatott, hogy hazai magánszemély őstermelői minőségben narancsot vagy ananászt is árusított. A törvénymódosítások és -kiegészítések révén sikerült javítani a helyzeten. Erre lehet számítani a minap megjelent új törvény életbe léptetése nyomán is. Őstermelői jogosultság: az unoka is bekerült a körbe Az őstermelőkről szóló 2014/­145-ös törvényt módosító és kiegészítő 2018/70-es törvény a Hivatalos Közlöny március 22-i számában jelent meg. A törvényjavaslatot a múlt esztendő elején nyújtotta be 25 honatya támogatásával Ion Rotaru szociáldemokrata szenátor. Beterjesztésében többek között az szerepel, hogy az eddigi előírások egy része nem felelt meg az elvárásoknak, valós igényeknek. Így például a terményekkel való kereskedésre csak a termelői igazolvánnyal rendelkező személy és annak elsőágú rokonai jogosultak, holott a kiterjesztett családok esetében rendszerint együtt élnek a másodfokú rokonok is. Egy másik javaslata szerint a piacokon fenntartott elárusítóhelyek esetében azt a bizonyos 40 százalékos arányt csak a május 1. és október 31. közötti időszakban kellene kötelezővé tenni, mert az év többi időszakában az őstermelőknek nemigen van mit árusítaniuk. A törvényjavaslat a parlamentben kedvező fogadtatásra talált, a szenátusban még a tavaly júniusban elfogadták, majd 214 igen szavazattal ez esztendő februárjában a képviselőház is rábólintott. Az államelnöknek kihirdetés végett február 28-án küldték meg, s a kihirdetési dekrétum március 19-én jelent meg, majd maga a törvény is március 22-én a Hivatalos Közlönyben. Címkézési előírások A jogszabályba számos újdonság bekerült. Ezentúl a törvény hatósugara kiterjed mindazon piaci szereplőkre, akik tevékenységüket a 2016/182-es törvénnyel jóváhagyott 2008/44-es sürgősségi kormányrendelet előírásai alapján fejtik ki, azaz az engedélyezett magánszemélyekre, az egyéni vállalatokra és a családi vállalatokra is, már amennyiben saját mezőgazdasági termékeikről van szó, illetve azok forgalmazásáról. Újdonság, hogy a kereskedői könyvecskét (carnet de comercializare a produselor din sectorul agricol) használhatják a másodfokú rokonok is, amennyiben azok együtt laknak és közösen gazdálkodnak azzal a magánszeméllyel, aki birtokolja a termelői engedélyt (atestat de producător). Beépült a törvénybe továbbá a termék címkézésére vonatkozó előírás is. Ezen a címkén jól látható és könnyen megérthető módon fel kell tüntetni a potenciális vásárló számára fontos információkat: nevezetesen a termelő családnevét és keresztnevét, a termék megnevezését, származási helyét, termesztésének vagy termelésének időpontját, valamint az eladási árat. A már említett címkén kívül az őstermelőnek az elárusítóhelyen jól látható módon ki kell függesztenie a következő dokumentumokat: a termelői engedély másolatát, a kereskedői könyv az évre láttamozott lapjának másolatát, a vállalkozók esetében pedig a kereskedelmi törzskönyvi bejegyeztetési bizonylat másolatát. Két évvel növelt érvényesség Nőtt a kibocsátott engedélyek érvényességi ideje is: a termelői engedély időtartamát 5 évről 7 évre emelték. Ugyanilyen mértékben nőtt a kereskedői könyvecskék érvényességi ideje is. Végezetül még két dologra kell utalnunk: egyrészt arra, hogy kibővült a szabálysértések névjegyzéke, s azok okán kiróható bírságoké, másrészt arra, hogy a törvény alkalmazásának módszertani normáit jóváhagyó miniszteri rendeletek módosítására és kiegészítésére vonatkozó rendeleteket április 25-ig meg kell hozni és azokat közölni kell a Hivatalos Közlönyben. Hecser Zoltán A cikk a Hargita Népe április 5-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!