Lakodalomban voltunk, és nem láttunk részeg embert. Étel-ital volt rogyásig, de jócskán maradtak megbontatlan üvegek. Nem ez volt az első eset, amikor hasonló alkalmakkor ezt tapasztaltam. Valami változik, morfondíroztam, s nem folyton rossz irányban. A rendszerváltás után néhány évvel, ha jól emlékszem, volt egy székelyföldi mélypont – a tömeges elbocsátások, a gyárak megszűnése különösen megviselte a férfitársadalmat –, s talán nagyobb volt az alkoholfogyasztás is, mint annak előtte, gondolom, minden tudományos alap nélkül, de aztán mindenki kezdett magára találni. A külföldi munkavállalás, a vállalkozókedv növekedése és nem utolsósorban a számítógép térhódítása mintha mind hozzájárult volna ahhoz, hogy csökkent az iszákosság. Vagy legalábbis jólesik ezt gondolni, mellőzve, mint említettem, minden tudományos alapot. S ahogy így gondolkodám, megint számba vettem néhány dolgot, ami jócskán megváltozott az utóbbi 100-50-10 évben, s amiért nem ártana néha hálásak legyünk. Jó hetven évvel ezelőtt a székelyföldi városok főgimnáziumaiban jobbára csak fiúk tanulhattak. Most a legjobb gimnáziumaink tanulóinak kétharmada lány. A házasulandók bálok helyett diáknapokon vagy a fészbukon ismerkednek, s amíg régen szűzen kellett oltár elé állni, addig most a keresztelővel együtt van az esküvő, s ez még a leghagyományőrzőbb falvakban sem botrányos. Régen paplan járt a hozományhoz, ma inkább egyetemi oklevél vagy jogosítvány. Nem véletlen, hiszen a menyasszony ágyát szállító szekér helyett, manapság autósorok dudálnak, az ifjú pár pedig nemegyszer hintón vagy limuzinon érkezik. Nem is olyan régen az egész szomszédság sütött-főzött, besegített, tyúkot vágott, bordás laskát készített, most sok helyre még a házi süteményt sem engedik be egészségügyi előírások miatt. Folyton változik a világ, s ez így van jól – csak győzzük tartani a (tánc)lépést. Daczó Katalin