borús égbolt
Változások
Ha összegyűjtenénk, valószínűleg Dunát lehetne rekeszteni a padlásokon, pincékben porosodó tankönyvekkel, munkafüzetekkel, szöveggyűjteményekkel és példatárakkal, amelyeket az ingyenes romániai oktatás során egy átlagos tanuló felhalmozott, majd a nyári vakáció beköszöntével kiselejtezett, és amelyeket szülei a „jó lesz még a kisebb testvérnek” vagy „pénzt adtunk ki érte, nem dobjuk ki” gondolatával félretettek. Pedig a saját példámból kiindulva ezek azok a kiadványok, amelyek csak nagytakarításkor kerülnek elő, és helyfoglaló meg porfogó státusukon kívül leginkább csak tűzgyújtásra használhatók. Hiszen ahány tanév, annyi különböző tanterv, annyi különböző tankönyv és oktatási segédanyag.
Emlékszem, annak idején még hogyan radíroztuk ki a bejegyzéseket, simítottuk ki a szamárfüleket és kötöttük össze spárgával a tankönyveket, hogy a vakációra készülve leadjuk azokat. És arra is, hogyan bosszankodtunk, amikor a friss diótól zöldes-barnás ujjainkkal szeptember közepén fellapoztuk az előző évfolyamtól örökölt, igencsak elhasznált könyveket. Ebben a körforgásban azonban mégis volt valami megnyugtató: tudtuk, hogy a tanév első napjaiban megkapjuk a könyvcsomagot, és azt is, hogy a műanyag borító ráhelyezésével és a címkézéssel valóban a sajátunkká válik a tankönyv – ha csak egy évre is.
Kinőve az elemit, a világ is megváltozott: a tanárok különböző kiadók könyveit mutatták és elemezték, végül pedig rendelték meg számunkra, és azzal kecsegtettek, hogy majd eladhatjuk az utánunk következő évfolyamoknak. A kínálat bővülésével pedig feltűnt, hogy egyik könyv sem tökéletes, ezért további munkafüzeteket, példatárakat, szöveggyűjteményeket, elemzéseket tartalmazó köteteket vásároltattak meg. A trendek és a különböző temperamentumú tanárok olyan gyorsan változtak, hogy az egyik évben megvásárolt kiadványokat már nem használták a következő évfolyamok, így kerültek a padlásokra.
Valószínűleg van olyan precíz szülő, aki számon tartotta, mennyibe is került egy gyermek részvétele az ingyenes oktatási rendszerben, amelynek csupán egy részét képezte a tankönyvek megvásárlása, hiszen nem beszéltünk még az egyenruháról, tanszerekről, osztálypénzről és egyéb járulékos költségekről.
Az is megszokott már, hogy a tanév az előre elkészített tankönyvcsomagok helyett tankönyv-mizériával indul, amelyben mindig vannak szerencsés évfolyamok, akiknek könyveit időben kinyomtatják, és vannak pechesek, akik egész évben hiába várnak az aktuális tantervnek megfelelő kiadványra. Ilyen szempontból örvendetes, hogy az idei tanév egy pozitív bejelentéssel indul: szeptembertől körülbelül 60 lej értékében visszatérítik a 11–12. osztályosok tankönyvre fordított pénzösszegét, 2016 szeptemberétől pedig teljesen ingyenesek lesznek a tankönyvek az utolsó két évfolyam számára is. Igaz, azt is megszokhattunk, hogy nem kell minden bejelentést készpénznek venni, elég csak visszaemlékezni a harmadikosoknak ígért táblagépekre. Az is elkeserítő, hogy a folyamatos reformok, újabb és újabb tantervek és az ezeknek megfelelő tankönyvek nem hoztak látványos sikert: az új tankönyvekből tanuló magyar gyermekek sem tudnak jobban románul, mint elődeik, akik hajdanában zsinórral összekötve kapták meg a jól ismert románkönyvet, melynek borítóján hórát jártak a fiatalok, nem lett gyakorlat-központúbb az oktatásunk, és a képesség-, illetve érettségi vizsgán sem remekelnek a diákok. Mintha tartósan ráragadt volna a rendszerre a friss dió zöldes-barnás foltja, amelynek lesikálására még nem találtak megoldást…
Háromszéki Eszter
