erős felhőzet
szórványos felhőzet
Válaszok nélkül
Ma van a költészet napja. Napra pontosan száztizenhét évvel ezelőtt született József Attila. Sorsa éppoly hányatott volt, mint a nemzet, amelybe beleszületett. A Tiszta szívvel című verse (és még jó néhány másik) nélkül nem lenne ugyanaz a magyar kultúra. A Kex együttes, majd Földes László „Hobó”előadásában popkultúrában is klasszikussá vált. Kontrafaktuális hipotézis – azaz érvelési hiba – tudom, de mégsem tudom megállni, hogy ne játsszak el a gondolattal: vajon milyen verseket írna József Attila, ha ma élne.
Az a fajta költő volt ugyanis, akinek nem volt közömbös, hogyan alakul a társadalom sorsa, amelyben élt. Vajon mit szólt volna a mi 21. század eleji világunkhoz? Használt volna-e okostelefont, vagy nem kért volna az efféle eszközökből? Hogyan viszonyult volna ahhoz, hogy a közösségi oldalak uralta nyilvánosságban egyre kevesebb mozgástér jut azoknak, aki érdemi tartalmat gyártanak?
Megnézte volna-e a Sportklub–Fradi hokidöntőt, és egyáltalán mit szólt volna ahhoz, hogy a látványsportágak profitot hozó iparágakká váltak? Mit szólt volna a globalizált világhoz, a benne feszülő társadalmi ellentmondásokhoz?
Költői kérdések ezek sajnos, mert választ soha nem fogunk kapni. Persze találgathatnánk, de az nem lenne több puszta spekulációnál. Pedig útmutatásra szükségünk lenne, hogy valaki, aki elismert és tekintéllyel is rendelkezik, végre nem középiskolás fokon tanítsa egész népét. Itt van nekünk például ez a háború. De jó lenne, ha elmondaná, mihez kezdjünk vele. Elvégre átélte az első világháborút, biztos lenne egy-két hasznos tippje. Vagy legalább azt megtanítaná nekünk, hogyan mondjuk az igazat, ne csak a valódit. Mert igyekszik ugyan az ember, de nem biztos, hogy feltétlenül sikerül is neki.
Azt is elmondhatná, mihez kezdjünk az olyan vélekedésekkel, hogy a költészet és a művészetek úgy általában haszontalan dolgok. Azt se bánnám, ha arról is szólna, hogyan védjük meg a gondolkodás szabadságát a ránk szabadult, kizárólagosságra törekvő politikai és kulturális narratíváktól.
Kár, hogy a szellemidézés kuruzslók trükkje csupán, mert sok kérdésünk lenne, azt hiszem. Másfelől előfordulhat az is – vigyázat, spekulálok –, hogy nem örülne annak, ha túlzottan sztároljuk. Vagy az is lehet, megértené, elvégre ő is tudja, hogy példaképekre szükség van. Emberként inkább előbbi, költőként inkább utóbbi juthatna. Esetleg az is előfordulhatna, hogy lenne pár hasznos tippje, hogyan értsünk szót egymással. Vagy ellenkezőleg: széttárná a kezét, hogy az emberiség menthetetlen.
Fogalmam sincs, milyen válaszokat adna. Beérem hát annyival, ami jut. Költészetével ugyanis még ma is el tudja érni azt, hogy legalább kérdéseket tegyünk fel. Ha már válaszaink nincsenek.
Kiss Előd-Gergely
-min.jpg)
