borús égbolt
szórványos felhőzet
Valami nincs rendben…
Vagy az idő gyorsult fel, vagy a világ ment össze, mint egy rossz minőségű anyagból szabott pngyola, de valami nagyon nincs rendben. Most nem arra a dilemmára gondolok, ami a korombéli idősödő embereket óhatatlanul is utoléri néha, hogy „most voltunk fiatalok, s hogy eltelt az idő”, de arra sem, hogy „most voltak kicsik a gyermekek, s már felnőttek”. Inkább azon rágódom, hogy valamitől mind az az érzésem, kicsúszik az idő a kezem közül, csak feladatok vannak és fontossági sorrend, de igazából a végére nem jutok semminek, csupán időnként befejezettnek tekintek bizonyos dolgokat. Ha ezzel egyedül lennék, nem törném magam, hogy szavakba öntsem és jegyzetté gyúrjam, mert abban az esetben csupán az én gondom lenne, amit nekem kell megoldanom. Viszont egyre több embernek ez a dilemmája, ez a gondja. Túlhajszoltnak érzik magukat, sokan ott tartanak, hogy már pihenni sem tudnak, mert ha leállnak is rövid időre, az elméjük tovább „kattog”, mint egy régi számítógép, amelyik keresi az optimális megoldásokat. Pedig nem is olyan régen minden másképp volt, mintha tágabb lett volna a világ, és több mindenre lett volna időnk. Például emlékszem, gyermekkoromban iszonyúan hosszúnak tűnt egy hét, most viszont alig virradtunk hétfőre, máris itt a péntek, a hét vége. De valahogyan lerövidült az év is, hiszen alig koccintottunk pezsgős pohárral az új évre, mindjárt decembert írunk. A példákat sorolhatnám tovább, de bizonyára mindenki tud a leírtakhoz még néhányat hozzátoldani, hiszen az időhiány, a hajsza, a túlterheltség általánossá vált. Mint ahogy a következményei is: az idegesség, a szorongás, a stressz, a türelmetlenség, a figyelmetlenség, a felszínesség stb.
Szóval, valami nagyon nincs rendben, s a kérdés csupán az: meddig bírjuk ebben az iramban?
Jánossy Alíz
