tiszta égbolt
Vakáció
Még egy hét a vakáció. A gyermekek, no meg a pedagógusok jelentős része azt mondja: még csak egy hét! Az iskolát váró elsősök, a gyermekeikkel mit kezdeni nem tudó szülők azonban az idő múlásának lassúságán méláznak: még egy hét?! Tehát az idő múlásának érzékelése nézőpont kérdése.
Mindettől függetlenül a tanítás óhatatlanul megkezdődik egy hét múlva.
S hogy milyen lesz az új tanév?
A jelek szerint éppen olyan szertelen, előkészítetlen, gyakori improvizációktól terhes, kiszámíthatatlan, mint a korábbiak. S ezt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy az iskolakezdés időpontjával kapcsolatban is több változat keringett azonos időben a különböző médiákban – hagyományosokban és közösségiekben egyaránt –, mígnem maga a miniszter kellett a nyilvánosság elé lépjen, hogy felhívja a figyelmet a legutóbbi, véglegesnek mondott változatra: a tanév szeptember 12-én kezdődik. S azt is tisztázta, hogy nem az Iskola másképp héttel kezdődik a tanítás, mint az elterjed volt… Minderre nem lett volna szükség, ha a tanügyminiszteri ténykedés nem abban merülne ki, hogy minden új miniszter – s elég gyakran cserélődnek a tárcavezetők! – formai módosításokat eszközöl a tanév szerkezetén, a vizsgák időpontján és azok megszervezésének módján, de lényegi, tartalmi változásokra senki nem vállalkozott.
Nem sok változás van a tankönyvekkel való ellátás kérdésében sem: ha emlékszünk, a múlt tanévben voltak olyan osztályok, amelyek csak a második félévben jutottak új tankönyvhöz, s mint lapunkban is a napokban beszámoltunk róla, idén is a negyedikesek például nem minden tárgyból kapnak új tankönyvet. A közbeszerzést még csak ezután kezdik…
A változások tehát formaiak. S közben nem sok szó esik arról, hogy az ésszerűsítés jegyében számos vidéki oktatási intézményt felszámoltak, s ezzel lassú halálra ítélték magát a települést. S arról sem sokan beszélnek, hogy egyre nagyobb lesz a szaktanárhiány, ugyanis a pedagógus életpályamodell immár nem vonzó: éppen a tanügyben állandósult bizonytalanság miatt, no meg amiatt, hogy mindeddig a tanügyi bérek alacsonyak voltak, s ezáltal csökkent a szakma társadalmi elismerése is…
No meg arról sem esik sok szó, hogy a tanrend, a tantervek nem tudnak mit kezdeni a számítógépen nevelkedett, teljesen más kommunikációs igényekkel, eszközökkel és normákkal rendelkező gyermekekkel, a forradalmi gyorsasággal és mélységgel átértékelődött írásbeliséggel, a megváltozott kultúrafogyasztási szokásokkal. S a pedagógusokat sem készítette fel senki ezeknek a forradalmi változásoknak a kezelésére, arra, hogy éljenek velük, az oktatás javára fordítsák az új lehetőségeket.
S végül, de nem utolsósorban nem sok változott a magyarul – vagy más kisebbségi nyelven – tanuló diákok oktatásában sem: változatlanul legalább napi egy tanóratöbblettel büntetik a másságot, s a magyar/kisebbségi gyermek az esélyegyenlőség jegyében egy vizsgával többet kell sikerrel vegyen nyolcadik osztály után, mint többségi társa, érettségin pedig egy írásbeli és egy szóbeli vizsgával többet kell izguljon, mint román kollégája. S nem sok előrelépés van a román nyelv oktatása terén sem, a székelyföldi gyermekek számára megmaradt tantárgynak, nem egy élő, a napi kommunikációban használatos nyelvnek.
Azaz a gondok maradtak.
Éppen ezért még használjuk ki a hátralévő egy hetet. Még csak egy hét a vakáció!
Sarány István
