enyhe havazás
Volt egyszer egy…
…grafológia, az íráselemzés tudománya. Ma is létezik. Érdekessége, hogy sohasem lehet a meglévő szabályok alapján teljesen elsajátítani, hiába vannak hozzá tankönyvek garmadával. Egy kézírás megfejtéséhez ugyanis egyáltalán nem elég tudni a betűk alakjának, az ékezetek „röpködésének”, a margók szélességének, a sorvezetés felfelé vagy lefelé irányultságának – tehát a formának – a tükörvoltát. Azt tehát, hogy mindez kit tükröz, milyen nyilvánvaló, rejtett vagy éppen elrejteni vágyott emberi tulajdonságokat mutat meg annak, aki ért hozzá. Tudni kell mindezt, persze, de ezeken kívül az átfogó elemzéshez kell egyféle intuíció is, amit nehéz meghatározni, mert ez esetben a karakterológia, a mélylélektan, sőt a testbeszéd ismeretének összességéből párlódik le, és így lesz gyakran (külön is elemezhető) megérzés, nem pedig konkrétumokhoz köthető magyarázat. Az írás „testbeszédének” megfejtésénél például ismerni kell az akarati tényezőket elfedő, de el is áruló önkéntelen és kifejező mozgásokat stb. A grafológia a maga bonyolultságában határtudomány. Sokan ma is áltudománynak tartják, de most tekintsünk el ettől, különben sem tisztem ezt megítélni. Tény, hogy egyre elterjedtebb a munkaadók és pályáztatók körében – a mai gépesített írás világában – a jelentkezőktől kézírásos szakmai önéletrajzot kérni. Nagyon sok esetben a törvényszéki írásszakértők véleménye is nagy súllyal esik a latba: többnyire kizárólag az írásképre vonatkozik, megállapítani például egy aláírás, egy kézírásos végrendelet eredetiségét, két különböző szöveg írásképi azonosságát, ritkábban foglalkoznak jellembeli elemzésekkel.
A modern kori íráselemzés előfutárai bölcseleti gondolkodók, írók, művészek voltak, nagyon sok szerzetes, egyházi ember is foglalkozott vele. Leggyakrabban emlegetettek a 18. századból Leibniz – német matematikus, filozófus és természettudós; Goethe – német költő és prózaíró; Madame de Staël – francia írónő, irodalomkritikus, korának jeles politikai elemzője; a 19. századból Baudelaire – francia költő; Walter Scott – skót író, költő, könyvkiadó. Ők intuitív íráselemzők voltak. Jean Hippolyte Michon abbé adta a kézíráselemzésnek a grafológia nevet, őt tartják a grafológiatudomány atyjának. Michon 1806-ban született Franciaországban, földbirtokos családban. Michonra jellemző – ami korának értelmiségi rétegéről általánosítva is elmondható – a tudományos kíváncsiság, a széles körű érdeklődés: ő teológiát tanult, de foglalkozott történelemmel, földtannal, építészettel, archeológiával, irodalommal és művészetekkel is. Témánknál maradva fő érdeme, hogy első volt, aki rendszerbe foglalta a grafológiai jellemzőket. Több száz kéziratot gyűjtött össze, megfigyelte, hogy bizonyos írásjelek törvényszerűen ismétlődnek azonos jellemű és magatartású embereknél. Ennek alapján rendszerezése egyén-központú volt, vagyis a különböző egyéni jellemzőkhöz rendelte hozzá az azt kifejező íráselemeket. Ő adta tehát a kézírás vizsgálatának a grafológia nevet görög szóösszetétellel (grafo- előtag a. m. írással, rajzzal kapcsolatos; -logia utótag a. m. tudomány), az elnevezéssel is érzékeltetni akarta, hogy a kézíráselemzést tudománynak tartja. Előadásokon népszerűsítette, törvényszéki vizsgálatokban hitelesítette a felfedezéseit. Egyik grafológiai vonatkozású meglátása alapján azt is mondhatjuk róla, hogy úttörője volt a testbeszéd tudományos vizsgálati módszerének: az írás egyéni mozgásfolyamatát sajátos agyi aktivitásra vezette vissza – ez akkor újdonságnak számított. Megállapításaiban csak megfigyelésekre és következtetésekre alapozhatott, ám igen figyelemreméltó, hogy ezek révén eljutott az egyéni sajátosságokat „eláruló” mozgás fontosságának felismeréséhez. Megállapította, hogy az írás milyensége összefügg az egyénileg változó emberi tulajdonságokat kifejező mozgással. Ő „agyírásnak” nevezte ezt, ma testbeszédnek hívjuk. 1879-ben megrendezte az első grafológiai kongresszust, rá egy évre törvényszéki grafológiai szakkönyvet adott ki.
Sokszor látok mai folyóiratokban (is) grafológiai „szösszeneteket”. Nem egy példálózik hírességek aláírásával, ami azért ébreszt kételyeket bennem, mert az életút e nélkül is ismert. Ráadásul ez veszélyes is lehet, ha – példának okáért – az olvasó egy öngyilkosságot elkövető művész aláírásának írásképét rávetíti bárki más aláírási jellemzőire, és ne adj’ isten, jóslatot is kiolvas ebből: öngyilkos szándékai vannak. Beküldenek a folyóirat szerkesztőségébe pár soros kézzel írt szöveget, s arra kérik a grafológust, mondja meg ránézésre, ki fia-borja az illető, mit várhat a jövőtől. Fontos tudni minden érdeklődőnek, hogy a komoly íráselemzés nem jóslás. Lehet, egy ilyen rovat hozzájárul ahhoz, hogy néhány példánnyal több fogyjon a folyóiratból, de mindenképpen aprópénzű cinizmust láttat. Vicces elgondolásom szerint talán az vallana némi szakmai becsületre, ha a rovatvezető a saját kacskaringós kézírásos betűivel adna választ, a saját kacifántos aláírásával együtt. Hadd lássuk fehéren a feketét, ő ki fia-borja!
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
