A KALOT Egyesület által működtetett Olvasóklubbal együttműködve havonta egy alkalommal egy-egy szépirodalmi művet ajánlunk olvasóink figyelmébe. A klub tagjai többnyire kortárs magyar és világirodalmi műveket olvasnak és vitatnak meg szakértők vezetésével. Dragomán György: Máglya (2014) című regényét Bodó Julianna ismerteti. Dragomán György regényében az események a valóság és a csoda határán mozognak. A valóságra ráismerünk néha – mintha csak velünk történnének/történtek volna meg azok az események, amelyek a regény jelenében és az emlékezésekből kibontakozó múltban tárulnak elénk. De mivel minden a transzcendenssel való érintkezésben keresi vagy találja meg jelentését – netán igazát? magyarázatát? – el-eltévedünk néha, mi olvasók, nem leljük vagy nem értjük az okokat és a célokat. Vagy talán épp ez lenne a Máglya lényege: ne az okokra és a célokra figyeljünk, hanem a valóság és a transzcendens közti átjárásra? Ez az átlépés lenne az egyedüli válaszlehetőség életünk nagy és apró kérdéseire? A regény helyszíne lehetne bárhol, egy olyan országban, amely nemrég szabadult fel a diktatórikus rendszer nyomása alól. A szabadság viszont annyira friss és sebezhető, hogy szinte élhetetlen. Annyira tele van még az eltörölni vágyott múlt következményeivel és nyomasztó emlékeivel, hogy a szereplők egy lépést sem tehetnek anélkül, hogy bele ne ütköznének ebbe a múltba: saját emlékeikbe, a másokéiba, sérelmekbe és félelmekbe, feldolgozhatatlannak látszó traumákba. Egyének, családok, közösségek küszködnek a tisztázatlan múltbéli történésekkel, mintha csak visszajáró kísértetek lennének, melyek nem hagyják nyugton az élőket. A regény főhőse egy tizenhárom éves kislány, Anna, akinek egyes szám első személyű elbeszéléséből bontakozik ki a történet. Anna – neve sokáig rejtve marad, hisz ő beszél – szülei autóbalesetben haltak meg, a kislány egy ideig intézetben nevelkedik, majd váratlanul előbukkan a nagyanyja, aki magához veszi őt. A nagymama nem akármilyen személyiség, és nem hiába nevezik-csúfolják boszorkánynak: mágikus tudással rendelkezik, és ezt a tudást szép lassan átadja unokájának. Ismerős motívummal van tehát dolgunk: adott a titkos tudás tudója, aki utódot keres magának, egy „varázslóinast”, akire átruházhatja nem mindennapi tudását. Bárkiből, persze, nem válhat „varázslóinas”, olyan adottságokkal kell rendelkeznie, amelyek képessé teszik őt arra, hogy megtanulja és megfelelően használja ezt a tudást, ugyanakkor elbírja annak terhét is. Úgy tűnik, Anna képes erre. De mire való, mire használható ez a mágikus tudás itt, az általunk is felismerni vélt környezetben? Ebben az általunk is élt időben? Anna és nagymamája mágikus praktikái néha mintha üresben járnának, nem visznek semerre. Máskor érteni véljük, mire keresik a megoldást. És hogy megtalálják-e? Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Annyit látunk: a világ tele van értelmetlennek tűnő és érthetetlennek látszó eseményekkel, kérdésekkel. Nemcsak úgy általában a világ, hanem a mi világunk is, amelyben élünk. Hangyák mászkálnak kertünkben, megvádolnak egy általunk el nem követett bűnnel, és ennek következményeit viselnünk kell egy életen át. Életünk útja kanyarog erre, majd arra. Ugyan miért vesz néha – annyiszor – rossz irányt? Ki a hibás? És mi a megoldás? – kérdezzük mi is a Máglya vívódó hőseivel, és néha valóban azt gondoljuk: itt már csak a csoda segíthet.