Hirdetés

Útnak indultak a gyergyóalfalvi gyalogos zarándokok

Szentmisét és áldást követően indultak útnak a gyergyóalfalvi gyalogos zarándokok csütörtökön reggel. A több mint 450 éves fogadalmi zarándoklatot elindító, gyergyóalfalvi István pap serege a megszokott útvonalon, a Szűzanya oltalma alatt indult el Csíksomlyóra.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Útnak indultak a gyergyóalfalvi gyalogos zarándokok
Fogadalmi búcsúra indult István pap népe Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Reggel hét órától szentmisén vettek részt, majd az István pap téren gyülekeztek a zarándokok, közöttük sok fiatal és gyermek: a csomagok szekerekre való pakolása és a zászlóvivők kijelölése után Borka Ernő plébános áldását fogadták a búcsúra indulók. 

– Ezen a zarándokúton vigyük hitünknek, reményünknek, szeretetünknek jó példáját, hogy lelkiekben gazdagon tudjunk visszatérni

– szólt a közel kétszáz fős zarándokcsoporthoz a gyergyóalfalvi plébános.

Boncina-Székely Szidónia

A keresztalját több évtizede vezető Balázs József festőművész-tanár idén is – a szervezési teendők elvégzése mellett – a csapat irányítását vállalta fel.

Veres Nándor

– Ahogy telnek az esztendők, egyre hálásabb vagyok a Szűzanyának, hogy elindulhatok ezen az úton. Az Alfaluban és Karcfalván korábban állított emlékmű idén is megerősít abban, hogy a Szűzanya oltalma alatt megyünk a csíksomlyói búcsúra. Bízom benne, hogy mindenféle nehézség nélkül meg tudjuk tenni ezt az utat – mondta el az indulás előtti pillanatokban Balázs József. Hozzátette:

azért indul el a zarándokcsoport, hogy áldozatkészségével bizonyítsa a Szűzanya iránti szeretetét, így a nehezítő körülmények nem befolyásolják szándékában.

Veres Nándor

A zarándokokat Hanuleac Tamás segédlelkész kísérte útjukon. A gyergyóalfalvi gyalogos zarándokokhoz idén tizenkét fős, Budapestről induló, a Mária-úton érkező csapat is csatlakozott.

– Tíz éve tettem meg először ezt az ötvennapos zarándokutat Máriagyűdről indulva, azóta többször végigjártam már.

Szerdán érkeztünk Gyergyóalfaluba: elmondhatatlan az érzés, ami eltöltött ideérkezve, és megtisztelő, hogy velük folytatom az utat

– mondta el érdeklődésünkre Besencziné Tóth Erika, aki tizenkét társával együtt érkezett Magyarországról.

Veres Nándor

A gyergyóalfalvi keresztalja Csomafalván és Újfaluban újabb résztvevőkkel egészült ki. A karcfalvi szálláshelyen megpihenve, pénteken folytatják az utat Csíktaplocáig, ahonnan majd a búcsús szentmisére indulnak.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!