Hirdetés

Útjavítás Székelyudvarhelyen: A gázvállalat megy a maga feje után

HN-információ
Bár késve fogtak neki idén az utcák karbantartásának, javításának a városban, de ha az időjárás is úgy engedi, több szakaszra is új aszfaltszőnyeg kerül, és több helyen a járdákat is rendbe teszik. Főleg a Bethlen lakótelepen dolgoznak. Székelyudvarhelyen a korábbi években két évre kötöttek szerződést a városi utcák, járdák javítására. A legutóbbi az idén járt le, részben ezzel is magyarázható, hogy a szokásosnál később, csak szeptemberben kezdődhetett a munka. Helyi cég nyerte a közbeszerzést, és első fázisban a gödröket, kátyúkat tüntették el az utakról. A városközponti Bethlen Gábor utcában pedig a kerékpársávra került új burkolat – közölte Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője. Az első nagyobb volumenű munka a Budvár utcában zajlott, ahol a korábbi javításokból kimaradt részt tették teljesen rendbe, a betonburkolatú szakaszra geotextil került, majd összefüggő aszfaltszőnyeg, kicserélték a szegélyköveket, leaszfaltozták a járdát, így ez az utca most már teljes hosszában rendben van. Jelenleg a Bethlen lakótelepen, a Virágok sétányán dolgozik a kivitelező, itt is felújítják teljesen a járdát, új csatornafedőket helyeznek el, és le is aszfaltozzák az utcát. Ugyanebben a városrészben folytatódik a munka, már készítik elő a Kovácsok bejáratot, a tervben a Kisköved, Gyepes, Vámosok, Cipészek utcák következnek, illetve a Tihadar bejárat, ahol főleg a járdákra, a tömbházak előtti részekre koncentrálnak – közölte a szóvivő. A városi utcák rendbetételére több mint másfél millió lejt különítettek el. Befejeződött a Szentjános utca rendbetétele is, bár ez nem a városi útkarbantartás része, ugyanis itt gázvezetéket cseréltek, és ennek végeztével kellett volna az eredeti állapotot visszaállítania a gázvállalatnak. A Városháza viszont leállította a munkálatokat, mivel a minőséggel nem volt elégedett, így az aszfaltozással dolgozó helyi cég végezte azt el, a költségek pedig nem a várost terhelik. Ebbe a „fejezetbe” tartozik a József Attila utca is, amelyet tavaly építtetett teljesen újjá a polgármesteri hivatal, akkor a gázvállalat nem jelezte, hogy itt is dolgozni fognak. Aztán mégis feltörték a burkolatot, viszont itt nem engedték, hogy csak a munkálatok nyomát tüntessék el, hanem összefüggő aszfaltszőnyeg leterítését kérték tőlük. Ennek a szakasznak a költsége is teljes mértékben a gázvállalatot terheli. Az útkarbantartással párhuzamosan hetek óta zajlik az útjelzések, átjárók felfestése is, és még hátravan néhány utca. Ezt a munkát egy bögözi cég végzi, a költsége pedig áfa nélkül 317 400 lej. Mivel az útkarbantartást elnyert céggel ismét kétéves szerződést kötöttek, a jó hír az, hogy jövő tavasszal, ahogy az aszfaltkészítő állomások elkezdenek működni, azonnal nekifoghatnak a megrongálódott részek javításának.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!